Ilyen volt a Gary Moore Emlékest az Analog Music Hall-ban!
Gary Moore Emlékest - 2024.04.06., Analog Music Hall
Az idei, már a 11. Nemzetközi Gary Moore Emlékkoncert volt a sorban, és a budapesti Analog Music Hall koncerttermében hozták tető alá a szervezők. Sikerült is egy igazi fülledt, teltházas előadást prezentálniuk, a majd négy órában, amelyet a színpadon töltöttek a zenészek. A szombati nap is jó időzítés lehetett a nézőszám, és a hangulat ilyen remek alakulásához.
Legyen az én szegénységi bizonyítványom, hogy először mentem el e jeles események egyikére, bár nálam is a top három gitáros között szerepel Gary Moore és a munkássága.
Az a zenei út, amit végigjárt az ír gitárzseni, a széles zenei spektrum, amelyet érintett, az lenyűgöző. Az hogy itt a színpadon az egymást követő zenész generációk miképpen adták elő a szerzeményeit, azt a zenei felkészültséget, tiszteletet, alázatot példaértékűnek tartom.
A hardrockos oldallal induló programot Vámos Zsolték kezdték, Kiss Zoltán énekelt, akár csak a Run For Power zenekarukban, Lőrincz Viktor tolta most itt, igen tisztességesen a basszust, Bánfalvi Sanyi, pedig mint mindig, elemi erejű dobolással és lelkes énekléssel adta a beton kemény alapokat. Szebényi Dániel a billentyűivel, és ízes vokáljaival gazdagította a hangzást. Vámos Zsolt Gary iránti szeretetét és tiszteletét magyar honban mindenki tudja, aki egy kicsit is járatos a rock muzsikákban, és valóban kiváló érzékkel prezentálja a dalokat, ezt már többször sikerült tapasztalnom élőben nekem is. Itt viszont már a második dalban érkezett Tommy Johansson, korábbi Sabaton tag svéd honból gitáron, és több dalban énekkel is, és Vámos Zsolt hátrébb lépett, kísérte a fiatal svéd tehetséget, nagyon sok teret hagyott neki. Remek érzékkel, és hitelesen pattantak ki Johannsson ujjaiból az „Over The Hills And Far Away”, az „Empty Rooms”, a „Wild Frontier” hangjai, nagyon közel jártak az eredetiekhez. Oldalról még Katona Tomi is széles mosollyal nyugtázott néhány nagyon elkapott Johansson szólót. Kicsit ugyan a technika szórakozott a svéd gitárossal az egész este alatt gitárkábel ügyileg, de ő mindent a legnagyobb profizmussal oldott meg, megjárt már arénákat megtöltő zenekart is.
A rockos blokk végén kapott helyet Harrisen Larner-Main „Johnny Boy” érzelem bombája (az énekes csodálatos hanggal van megáldva, és a gitár sem hat idegenül a kezében), egy igazán remekbe sikerült darab volt ezen az estén a dal az ő főszereplésével, persze Cliff Moore, és Katona Tomi és érkeztek a nagy ívű alkotás zenei dúsításához.
Az elhangzott dalok:
01. Run For Cover
02. Over The Hills And Far Away
03. Thunder Rising
04. Empty Rooms
05. Wild Frontier
06. Out In The Fields
07. Military Man
08. Johnny Boy
Kis átszerelés, videó bejátszások, és kezdett Somogyi Remig a csapatával, mikrofonnál Jósa Tamással. A műsort néhány hét alatt dobták össze, bár ez semmiképp sem volt érezhető, és itt a hangszereiken ügyesen muzsikáló fiatalokat láthattunk, a doboknál pedig Hoffer Gergely ütött egész tekintélyeseket. Remig kicsit finomabb oldalról közelített az estéhez, jó példa volt erre a „Crying in The Shadow” csajos vokálokkal, pazar szólójával. Ebben a műsorrészben lebegősebb, érzelmesebb dalok voltak többségben, de azért jól állt a gitár Remig kezében, a rockosabb dalokban is. Tetszetős volt még nagyon az instrumentális „Sunset” megszólalása. Cliff Moore beköszönt ebben a program részben is, aki egyébként lelkesen, és nagy tisztelettel tette ezt az egész este folyamán, amikor színpadra lépett, szórakoztató, alázatos muzsikust ismerhettem meg.
Itt emelném ki, nagyon jó volt a különböző korosztályokat együtt látni, egymásért muzsikálni egy ilyen jelentőségű gitárosra megemlékezvén, mert ebből is érezhető, hogy Gary Moore hagyatéka örök érvényű, és nem merülhet a feledés homályába, mindig lesznek hozzáértő kezek, hogy megszólaltassák azokat, nemtől, kortól, nemzetiségtől függetlenül.
Az elhangzott dalok:
01. Once In A Lifetime
02. Crying In The Shadows
03. You
04. Always Gonna Love You
05. Sunset
A blues-rock dalokat ezen az estén, a Gary Moore zenekarát is megjárt veteránok: Vic Martin billentyűs hangszereken, Pete Rees basszusgitáron, Graham Walker dobokon, és Katona Tomi vezették elő.
Meglepően jól áll Tominak Gary zenei világa is, persze az énekhang az SRV közeli, de ez legyen a legkevesebb, a csodálatos gitározások feledtették ezt. Az instrumentális „The Messiah Will Come Again” volt a kezdés, húzósan szólalt meg a rutinos kísérő muzsikusokkal. A második dalban elszakadt az egyik húr Tomi gitárján, de végig tolta így is a „The Stumble”-t. Majd gyorsan a keze ügyébe került Vámos Zsolti (Gary Moore signature) Les Paul-ja, és olyan elégedett mosollyal nyugtázta a gitár atom, izmos hangját, hogy már csak azon pengetett innentől, az újra felhúrozott gitárját sem kérte vissza. Pribojszki Mátyás érkezett vendégként, szájharmonikán ízesített az „All Your Love”-ban, sziporkázott, és azt, amit az arcába kap tőle az ember, az szintén világszínvonalú. A herfli hangszíneivel pedig teljesen elkápráztatott engem is. Harrisen is visszatért a deszkákra, énekelt, gitározott, tudott pluszt tenni a dalokhoz.
A „Parisienne Walkways” csak is Vámos Zsoltit illethette meg ezen az estén, ennek a remek dalnak az elgitározása itt az ő hálás feladata volt, Katona Tomi a színpadra szólította fel őt, és úszott a hangokban a gitáros, elégedetten bólintottak az idősebb kísérő zenészek is a produkciójára. Azért halkan jegyezném meg, bár már nem akarják már a világot megváltani angol urak, de néha huncutkodtak kicsit a hangszereiken, csak úgy egymást szórakoztatván.
Kiss Zoli is jött az utolsó számokban énekelni, bár itt már igen magasan volt a koncert hőfoka.
A „Walking By Myself” volt az estén az össznépi örömzenélés, aki tudott a színpadon volt, és mentek is körbe a hatalmas hangszeres villantások.
Az estét Johannsson zárta a „The Prophet” hangjaival, méltó keretbe foglalva a műsor teljes jelentőségét, és színvonalát.
Az elhangzott dalok:
01. The Messiah Will Come Again
02. The Stumble
03. Oh Pretty Woman
04. Need Your Love So Bad
05. All Your Love
06. Movin’ On
07. Preacher Man Blues
08. Parisienne Walkways
09. Cut It Out
10. King Of The Blues
11. Still Got The Blues
12. Walking By Myself
13. The Prophet
Csillag Zoli álhatatos munkája, hogy minden évben, amikor csak lehet, megrendezésre kerüljön a Gary Moore emlékest, tiszteletet parancsoló. Az összes hangszert a kézben tartó, és alázattal zenélő muzsikus pedig valóban mindent megtett, megtesz, hogy Gary Moore fénylő csillaga az égen mindig ragyoghasson, a megszólaló dalai pedig mindenkor maradandó élményt nyújthasson, nem csak a gitárt pengető zenészeknek, hanem a jelenlévő hallgatóságnak is. Köszönet az estéért a szervezőknek.
Rici
Fotók: Császár Márta
Videók: Jónás Tamás János
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
