Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Kétségbeejtő komplexitás” - Ghost Toast: 'Shade Without Color' lemezkritika



Ha hihetünk a hivatalos információknak (és a srácok bandcamp oldalának) akkor napra pontosan kettő év telt el, a Shape Without Form óta, március 3-án ugyanis megjelent a legújabb Ghost Toast nagylemez, a Shade Without Color. Élelmes olvasóink észrevehették, hogy az album címe koncepcionálisan kapcsolódik az előzőhöz, vélhetően tartalmilag és mondanivalóját tekintve annak folytatásának tekinthető. Nos, hogy ez valóban így van-e, az hamarosan kiderül, de mielőtt fejest ugranánk az egészbe, szeretnék pár szóban beszélni az együttesről.
 
 
Akik már találkoztak a Ghost Toast instrumentális zenéjével, azoknak talán nem meglepő, hogy továbbra sincs semmilyen ének a számokban és továbbra is a kísérletezős progresszív rock/metal csatornáján kommunikálnak velünk. Experimentális elemekben sincs hiány, még mindig roppant fontos nekik az atmoszféra teremtés, ami már első halláskor átjön. Amit viszont feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy Papp László (alapítótag és dobos) sajnos nem tagja a formációnak, a negyedik lemez után útjaik elváltak, helyét Cserős Zoltán vette át. A doboscserék általában kritikus pontjai egy bandának, rengeteg tud múlni rajta, de Zoltán személyében úgy érzem, egy biztos-kezű és remek ütemérzékkel megáldott zenészt tudhatnak maguk mögött. A többiek pedig: Rózsavölgyi Bence gitáros, Stefán János basszusgitáros plusz effektek és Pusker János billentyűs, csellista. Négyük fúzióban levő összjátéka található most a Shade Without Color-on.
 
 
Egészben érdemes lepörgetni a lemezt, ugyanis így adja be az igazi élményt. Lépésről lépésre haladva bontakozik ki előttünk egy nihil szélén álló apokalipszis előtti társadalom képe, ahol a Ghost Toast fogja az ecsetet és a tudatunk a festővászon. Amiben valahol bujkál a remény, de a komor kilátások közepette, az ember eszközzé, tárggyá válik, és a tudat kiszámíthatatlan bugyrai labirintusként vetülnek ki. A kiüresedés és magány belénk integrálódik… Elidegenedünk egymástól, de mégsem lehetünk ennyire elveszve… Roppant elgondolkodtató bő órában lehet részünk, ha képesek vagyunk kikapcsolni az agyunkat a lemez játékideje alatt. Néhol Tool-ra emlékeztető zenei elemekbe botlunk, néhol God Is An Astronaut féle lebegéssel szembesülünk, de plagizációról szó sincs. A legszebb az egészben, hogy a srácok olyan szinten pakolták egybe a különböző stílusokat (prog-death, post rock, metal, elektronika, cselló, billentyűk) hogy az abszolút szétszedhetetlen, ütőképes eleggyé váljon. Elég csak a monumentális Chasing Time-ot meghallgatni, zseniális track. Említhetném akár a feszesen, húzósan, már-már hip-hop-os (!) dobpulzáláson alapuló Let Me Be No Nearer-t is. A cselló gyönyörű íveket húz benne. Tisztára Amon Tobin (Out From Out Where) flashback-em van, totál libabőr. 
 
Megjegyzendő, hogy a dalok zöme a Shape Without Form idején íródott, koncepcionálisan Thomas Stearns Eliot - The Hollow Men című verséhez kapcsolódik, melynek központi témája a kiüresedés, az üressé válás (kontra modern világ). Ez lehet, hogy drasztikusnak hangzik, mivel T. S. Eliot gondolatai máig húsbavágónak számítanak, a lemezt ennek ellenére mégsem mondanám annyira sötétnek. A szerzeményekben rengetegféle érzés kavarog, többfelé képesek elkalandozni a fiúk az organikus fúzióban működő műfaj-kavalkádnak köszönhetően. A másik kedvenc, a Deliberate Disguises progos komplexitása 5 percbe belesűrítve is kellőképp érvényesülni tud, mint ahogy a hosszabb lélegzetvételű dalok közül a Reaper Man. Apropó Reaper Man: Chasing Time-hoz hasonló „mind-trip” már önmagában, filmzeneszerű megoldásokkal operál, mondjuk ez a Shade Without Color egészére jellemző.
 
 
A lemez megdörren, életteli hangképet sikerült kikeverni hozzá, ami a szolnoki Denevér Hangstúdiós, Cserfalvi Zoltán hangmérnöknek köszönhető. A gitár-sound eléggé markánsra sikeredett: ha kell, harap, hogyha kell lágyabb, jazzes vagy netalántán full elszállós riffeket hoz Rózsavölgyi Bence, minden szépen kihallatszik. Cserős Zoltán dobmunkájának húzása van, feszesen játszik, tökéletesen belepasszol a Ghost Toast zenei eszmeiségébe. Stefán János basszusgitár témáit érdemes külön figyelni (amúgy az effektekért, különböző samplingekért is ő felel) ügyesen és ötletesen penget, Pusker János karakteres csellója, billentyűs részei nélkül már el sem tudnék képzelni egy Ghost Toast albumot.
 
 
Erős kiadványt tett le az asztalra a debreceni négyesfogat, az eddigiek közül nekem ez jön be a legjobban. A kétségbeejtő grafikájú borítóval megjelent Shade Without Color-t a finn Inverse Records adta ki, a különböző hivatalos platformokon keressétek vagy a zenekar honlapján!
 
A Ghost Toast – Shade Without Color dallistája:
 
1. Get Rid Of
2. Leaders
3. Chasing Time
4. Let Me Be No Nearer
5. Acceptance
6. Deliberate Disguises
7. Reaper Man
8. Whimper
9. Rejtekből
 
 
Elérhetőségek: Honlap, Facebook, Bandcamp
 
Lupus Canis