„A közönségen múlik, hogy mennyire tudják befogadni azt, amit át akarsz adni” – Adam Rimay interjú
A zenében az egyik legnagyobb erő a közös alkotásban rejlik. Rimai Ádám zenekara ennek élő példája: egy szólóprojektből kinőtt, öttagú formáció, amelyben minden tag saját világát hozza, mégis egységes hangzást teremtenek. Budapesti székhelyükön dolgoznak azon, hogy dalaik ne csak a fülnek, hanem a léleknek is szóljanak. Az alábbi interjúban betekintést nyerhetünk a zenekar belső működésébe, alkotói folyamataiba és jövőbeli terveibe. Rimai Ádám frontemberrel, Almási Gergely dobossal és Timár Richárd gitárossal beszélgettünk.
Rockbook: Van olyan sorotok egy dalszövegben, amit akár mottónak is szívesen kiraknátok bárhova?
Rimai Ádám: Ez eléggé közhelyes lesz, de én a Something for the Future-ből vennék ki egy sort. Minden koncertünket ezzel zárjuk, és talán ez az a dal, amit legrégebb óta játszunk együtt. Az utolsó sorok így szólnak: „The song is just dust in the wind and gone”. Mi nagyon sokat beleteszünk ebbe a zenekarba, sokat dolgozunk azért, hogy működjön, és hogy mindazt át tudjuk adni a zenénken keresztül, amit mi is szeretünk. Az ember, amikor írjuk és játsszuk a dalokat, hiába szeretnénk mondjuk nagy rocksztárok lenni, nagy színpadon játszani tízezrek előtt, mindig bennünk van az a gondolat, hogy az a dal, amibe legtöbb gondolatot és érzést beletesszük, talán soha nem ér át a másik oldalra, és csak por a szélben alapon működik. Ezért amikor írjuk a dalokat, hiába akarjuk azt, hogy a közönségnek is szóljon, elsődlegesen az a fontos, hogy bennünk mit ragad meg. Próbálunk a közönséggel a lehető legtöbbet kommunikálni, aztán vagy átmegy vagy nem. Ez nem a zenész befolyásán múlik, hanem a közönségén, rajtuk múlik, hogy mennyire tudják befogadni azt, amit át akarsz adni.
Rockbook: Meséljetek arról a pillanatról, amikor úgy éreztétek, hogy megérkeztetek, mint zenekar. Amikor már nem csak a Rimai Ádám szólóprojektje, hanem egy valódi egység vagytok. Mikor volt ez a pillanat, ha volt ilyen?
Almási Gergely 'Georgie': Hát, mivel sokat zenéltünk együtt, nehéz kiemelni egy konkrét pillanatot. Például az előbb említett Something for the Future-öt már az előző formációban is sokat játszottuk. Dal tekintetében az új EP második nótája egy Space Song projektcímű dal. A lényeg az volt, hogy öten ültünk össze a teremben, nem az, hogy már eleve megvolt egy megkreált anyag, amit meg kell tanulnunk. Itt tényleg öten alkottunk valami monumentálisat, ami szerintem azt mutatta, hogy ha ebbe az irányba megyünk tovább, az már egy zenekari egység, mert mindenki nagyobb részben van benne, és egyre inkább a sajátunknak tudjuk érezni. Koncertben az előző S8-as buli volt az, ahol technikailag és összeszokottságban is újra összeálltunk, és kifelé is jól szólt, belülről is jó volt.
Timár Richárd: Nekem jellemzően koncerteken jön el a pillanat. Az S8-as buli nagyon jó volt. Olyan zenekarok mellett léptünk fel, akik nagyon jó és ismert muzsikusokból álltak, illetve olyan brigádok között, akik nagyon jó zenészek. Nagyon jó feelingű buli volt. Szóval nekem ez egy határozottan fontos pillanat, amiből tudtam táplálkozni.
Ádám: Budapesten, a Lámpásban játszottunk, ráadásul Lili akkor lépett fel velünk először. Ott volt az a pillanat, amikor mindenki, aki eljött a koncertünkre, kivétel nélkül pozitívan nyilatkozott, mindenkinek nagyon tetszett amit összeraktunk, megálmodtunk.
Már akkor azon gondolkodtunk, hogy ezt zenekari formába kell átültetni, nem csak szólóprojektként folytatni. Bennem ott fogalmazódott meg véglegesen, hogy ezt így kell csinálni, és hogy ez az út. A lányok vokáljának, Timár gitárjának és Georgie dobjainak köszönhetően az egész annyira jól szólt... Rájöttem, hogy hiába írok jó dalokat egyedül, ha nincs egy zenekar, aki sokat hozzátesz, az nem működik igazán.
Rockbook: Ha választhatnátok még élő zenészt, ki lenne a vendégetek egy koncerten?
Ádám: Bár nem számít, hogy hazai-e vagy nem, csak éljen...Szóval Bob Marley nem ér, Freddie Mercury sem. Keith Richards sem, mert ő már nem él... Vagyis van egy elméletem: szerintem Keith Richards úgy működik, hogy mindig új változatokat hoznak létre belőle, mint ahogy a Mickey 17 filmben az újrainduló karakterek. Mindig van egy új Keith Richards.
Georgie: Hú, ez nagyon nehéz amúgy.
Ricsi: Nehéz olyan zenészt találni, aki belefér a világunkba, és jól tud velünk együttműködni.
Georgie: Igen, mert nagyon sok stílust érintünk.
Ádám: Van egy brit rapper, Ren, aki vadul kever stílusokat, nagyon tehetséges, borzasztóan jó rapper, egyedi a dalszövegírásban, a gondolkodásában. Bár más stílus, mint mi, szerintem megtalálnánk közös nevezőt.
Georgie: Én egy kicsit más irányban gondolkodnék. Sok nótánk tartalmaz elektronikus alapokat, érdekelne, hogy egy olyan tag, mint egy Vengeant, aki ténylegesen sok dologgal foglalkozik, mit tudna csinálni a nótáinkból, az élő produkcióinkból, hogy még húzósabb, még dögösebb legyen minden.
Rockbook: Volt olyan rajongói vagy hallgatói visszajelzés, ami megvilágította a dalaitokat más szemszögből, mint amit ti gondoltatok?
Ádám: Bonyolult kérdés, mert sok ilyen van, de nehéz kiemelni egyet.
Georgie: Igen, a mostani anyagunk egy upgrade-elt verzióban megy ki, az előző verzió már szerepelt a nyilvánosság előtt, de most jobb lesz. Igazán hiányzott belőle a „fül”— egy második fület kellene adni mindenkinek, mert amikor Bozzay Laci keveri a dalainkat, akkor ő a mi „másik fülünk” a stúdióban. Külön segít minket abban, hogy még jobb legyen minden. Addig, amíg csak Ádám és Laci dolgozott együtt, az eléggé Ádám-centrikus volt, de amikor már többekkel kezdtünk együtt dolgozni, az egész sokkal színesebb és változatosabb lett.
Ricsi: Számomra nem tudatosult addig, amíg apám el nem jött egy koncertünkre. Ő az egyik legnagyobb kritikusom, nem kell mondani. Ott volt Fehérváron augusztusban, és pozitív gondolata volt, ami nagyon megfogott: hogy a produkciónk nem csak azt jelenti, hogy ütni kell a gitárt, hanem dallamos témákat is játszunk, ami jó. Azóta észrevettem, hogy mennyire összetettek a dalaim, sok egyéni megoldással, és fontos, hogy a lányoknak is ki tudjon teljesedni, hogy Georgie is kapjon teret. Ádám zenei fogásai is fontosak, a tapping szólók vagy témák, amiket ő írt.
Rockbook: Mi az az egy szó, amivel a tagokat jellemeznél? Tehát Ricsinél van a kamera, szóval a Ricsi jellemezze már a többieket egy-egy szóval, tagonként!
Ricsi: Nem gondolkodtam még ezen ilyesmit, de ha a zenekaron belüli szerepeket nézem, akkor Ádám az agy. Ez szerintem egyértelmű. Georgie a lélek – nagyon összefogja a zenekart, amolyan második főnök, bár nincs is ilyen szerepünk. Lili szerintem inkább a kis mókamester. Olyan egysorosai, kis bemondásai vannak, amikkel pillanatok alatt meg tudja húzni a hangulatot, miközben nagyon szerény, mindig megtalálja a helyét. Az első időszakban még nem volt annyira előtérben, most azonban már kicsit több tere van. Petra pedig nekem olyan, hogy színessé teszi a zenét. Nem is tudom, hogyan mondjam ezt el érthetően... Szóval, hogy ő a színesség megtestesítője, és úgy érzem, jó lenne valami frappáns kifejezés erre.
Georgie: Nekem Ádámnál a zenei zseni jut eszembe. Nélküle, az ő zenei tudása nélkül ez a rengeteg nagy ötlet nem állna össze egy egésszé. Timár nekem mindig egy mérföldkő volt, aki elejétől fogva nagyon profi volt, és nekem egyfajta mentor, akitől szeretném megtanulni, hogyan lehet patikán és magabiztosan csinálni a dolgokat, ahogy ő a gitárjával játszik. Petra az én „Jokerem”. Jó értelemben persze, aki bármikor hoz egy ötletet, megold egy helyzetet, és mindig tud reagálni, amikor kell. Ő az a csapat aduásza, aki mindig ott van, amikor szükség van rá, és tökéletesen illeszkedik. Lili pedig az a spontán zseni, aki előbb hozzányúl a dalhoz, mint bárki más, és úgy alakítja át, hogy azonnal működik. Szóval amíg Ádám a kiművelt zseni, Lili az a kreatív, ösztönös zseni.
Ádám: Én elkezdtem ezen a test-analógián gondolkodni: nekem Ricsi a kar, az erő, az izomzat és az inak, ami erőt szimbolizál. Georgie a gerinc, ami a tartást, biztonságot és stabilitást adja. Petra az arc — bár ez elsőre negatívnak hangzik, én abszolút pozitívként értem, mert egy nagyon erőteljes, borzasztóan pozitív jelenség színpadon, energiaforrás, és rengeteg mindent hozzátesz a zenekar látványvilágához, egységéhez, megjelenéséhez. Lili az idegrendszer: ő vagy lazítja az egész szervezetet, vagy egy pillanat alatt megfeszíti azt. Mint az idegrendszer, ami mozgatja az egész testet. Ő tudja, mikor kell energiát adni, vagy humorral, vagy zenével, hogy mozgásba hozza az egész zenekart.
Rockbook: Mit várhatnak az emberek az EP-bemutató koncerttől? Milyen lesz a látvány? Mindent egy lapra tettetek fel, vagy lesz egy kis óvatoskodás, hogy bemutatjátok az EP-t, de nem mutattok meg mindent?
Georgie: Nem szoktunk óvatoskodni. Ha felmegyünk, akkor legjobb tudásunk szerint tolunk mindent. Az, ami bennünk van, azt a közönségre kell zúdítani, legyen 120%-os az egész. Persze, néha lazábbak vagyunk színpadon, de ez a részünk. Egy profi, ütős koncertet akarunk adni minden alkalommal.
Ricsi: Az elmúlt fél évben a tévében leadott A38-as koncertfilmre szinte már csak főpróbaként tekintek. Lejátszottuk, elemeztük mit lehet javítani. Ez egy stabil alap, amiből építkezünk tovább. Lesz pár új nóta is, ami majd a koncerten debütál, és készülünk egy bulisabb közeggel, hogy mégjobb legyen az egész hangulat.
Ádám: Most ott tartunk, hogy aki tényleg zenélni akar, és meg akarja mutatni, hogy milyen zenét csinál, amit szívből hisz, és ennyi munkát beletesz az EP-be meg a koncertbe, az nem lehet félmegoldásban. Ez nem egyszerű stand-up koncert lesz, hanem egy kiforrott produkció. A teljes szervezés is ennek megfelelő. Ha valaki azt mondja, hogy nem teszik oda magukat, az vagy bármilyen kifogást keres, vagy hazudik. Az egészhez kapcsolódóan az unokatestvérem, Frida, animációs filmrendező is segít, hogy vizuálisan izgalmas élményt nyújtsunk. Ezen kívül egy színészbarátom is ott lesz műsorvezetőként, aki improvizatív módon vezeti majd a programot, nehogy egyhangú legyen az egész.
Rockbook: Utolsó kérdés. Ha lehetne egy zenésztől tanácsot kérni, ki lenne az, és miért?
Ádám: Én Freddy Mercury feltámasztását szeretném, mert a Live Aid előtt nagyon nehéz időszakot éltek meg, és nekünk is volt egy mélypontunk akkor, amikor zenekarból szólóprojekt lett. De megfordítottuk ezt, és most bizonyítjuk, hogy érdemes volt. Dave Grohl is egy jó példa, aki megmutatta, hogyan lehet visszatérni más stílusban, más hozzáállással.
Georgie: Én inkább olyan előadóktól kérnék tanácsot, akik tudják, mit jelent egy nagy színpadot megtölteni, nagyon komoly erőt képviselnek. Például Robbie WIlliams-t emelném ki. Tőle tanulnám meg, hogyan kell egy színes, izgalmas produkciót létrehozni, erős színpadi jelenléttel, amiben mi is jól érezzük magunkat.
Ricsi: Siklósi Örsöt hívnám. Ő nemrég ment át azon a fázison, amit mi még csak tanulgatunk, és remek példa arra, hogy honnan hová lehet eljutni, - sajnos – rövid idő alatt. Mindig is példakép lesz.
Az interjú során világossá vált, hogy az Adam Rimay nem csupán zenei produkció, hanem egy közösség, ahol minden tag hozzájárul a közös célhoz: olyan zenét alkotni, amely őszinte és hiteles. A zenekar tagjai – Rimai Ádám, Almási Gergely (Georgie), Tímár Richárd, Gyomlai Lili és Berényi Petra – mind különböző háttérrel rendelkeznek, mégis közös nevezőre jutnak a zene nyelvén. A jövőben is érdemes figyelemmel kísérni munkásságukat, hiszen elkötelezettségük és szenvedélyük garancia a minőségi zenei élményekre.
Az Adam Rimay zenekar ma este mutatja be a régi-új kislemezét a Supersonic Blue Hell-ben. Kapunyitás 18.00, Facebook esemény itt.
Konta László István
A cikkben szereplő képek a hivatalos zenekari oldalról lettek letöltve.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
