Bejelentkezés

x
Search & Filters

Lemezbemutató 28 év után: Fáraó és Lord közös koncert március 27-én , a Barba Negrában



A Fáraó 30 évvel alakulása után nem csak hogy újra összeállt és lemezt készít, de országos turnéra is indul, amit egy nagy szabású, különleges, „28 évvel ezelőtti” lemezbemutató koncert előz meg a Barba Negra Music Clubban.

Nem, nem elgépelés, a rockbanda nagylemezének megjelenésére ugyanis valóban 28 évet kellett várni, különböző kacifántos okokból. Végre azonban eljött az alkalom, amikor a régi sikeres számokat a mai kornak megfelelő hangszerelésben ismét feljátszhatta a formáció, ráadásul két új dal is született erre az alkalomra. Az album egyik különlegessége, hogy Gidó, aki az ország egyik legjobb billentyűse, a 14 számból 11-ben gitározik, amellett, hogy szinte minden számot ő énekel.

Azt egy rajongónak sem kell már bizonygatni, hogy a Lord zenekar nem az a pihenős fajta. Megállíthatatlan lendülettel járják az országot, a közönség pedig nem csak jelenlétével, de lelkesedésével is meghálálja ezt nekik minden egyes alkalommal. Ezek után nem is meglepő, hogy Gidó és Loui duplázásra készül március 27-én, így borítékolható, hogy a novemberi buli után ismét egy felejthetetlen élménnyel gazdagodik mindenki a Barba Negra Music Clubban.

Jegyek:

- elővételben: 1800 Ft,-
- helyszínen: 2300 Ft,-

A Barba Negra Music Club recepciója vasárnap kivételével minden nap 12 és 20 óra között tart nyitva.

Online jegyértékesítés: Barba Negra Music Club rendszerében, Broadway Jegyiroda rendszerében, Ticketportal rendszerében

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1595236987361810/

 

 

Címkék: 
Fáraó
Lord