Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Linkin Park felismerhetetlenül messzire sodródott egykori önmagától: 'One More Light' lemezkritika



One More Light címmel jelent meg a Linkin Park hetedik albuma, és aki hallotta az előzetesen közzétett néhány dalt, már sejtheti, hogy a zenekar bizony felismerhetetlenül messzire sodródott egykori önmagától. Persze ez nem teljesen újdonság, hiszen már a 2007-es, Rick Rubinnal felvett Minutes to Midnight sem sokban idézte a 2000-es évek eleji Linkin Parkot, amely az elsők közt ötvözte hatalmas sikerrel a nu metalt és a rapet.
 
De ha másban nem is, Chester Benningtonban mindig bízhattak a rajongók, hiszen kezdettől fogva az ő jellegzetes hangja volt a csapat egyik fő vonzereje. Időközben persze sok minden történt, Bennington három évig énekelt a Stone Temple Pilotsban, és ez összességében mindenképpen jót tett neki, hiszen még inkább ura lett egykor kamaszos dühöt, ma már azonban inkább érettséget sugalló hangjának. Ennek köszönhető az is, hogy Chester gond nélkül hozza a power balladának is beillő címadó dalt, a teljes albumot figyelembe véve azonban nagyon sokszínű az összkép, és sajnos ez inkább rosszat jelent, mint jót. A Heavy énektémáit egy súlyos láncdohányos is megirigyelné, a lemezt nyitó Nobody Can Save Me és a záró Sharp Edges viszont kifejezetten súlytalanok és jellegtelenek, ezeket gyakorlatilag bármelyik másik hasonló ligás zenekar énekese gond nélkül hozná, és szinte fel sem tűnne, hogy nem Bennington énekel.
 
 
 
De még nála is rosszabbul járt szegény Mike Shinoda, akinek összesen egyetlen rappelt verze jut az egész lemezen, és sajnos ez a Good Goodnightban elhangzó néhány sor is inkább csak kínos erőlködés, amit hamar meg is szakít Pusha T és Stormzy nem kevésbé kínos próbálkozása: utóbbi a zenekar nevét igyekszik mindenáron beleerőltetni a szövegébe. Shinoda azért a rap helyett kapott két dalt, amiben ő viszi a fő énektémákat, ezek az Invisible és a Sorry For Now, utóbbit ráadásul ő írta a gyerekeinek. A két dalban főleg az önbizalom és a megbocsátás témaköréhez kapcsolódó érzelmes témák dominálnak és ezek egész jól is működnek Mike hangjával, akinek szerepe ezeknek köszönhetően válik igazán szükségessé a zenekarban, mivel a rappelésére láthatóan és hallhatóan egyre kevésbé tartanak igényt.
 
 
 
A Linkin Park természetesen foggal-körömmel tiltakozik a már sok csapat esetében hallott "eladták magukat" kijelentések ellen, olyannyira, hogy Chester Bennington tulajdonképpen megfenyegette a kritikákat megfogalmazó rajongókat, akiknek szerinte ideje lenne továbblépniük a Hybrid Theorytól, és ha azt gondolják, hogy a Linkin Park bármit is azért csinál, hogy több pénzt keressen, "szúrják arcon magukat." Ez alapján tehát a One More Night kizárólag azért lett olyan, amilyen, mert a zenekar ilyen albumot akart készíteni. Akárhogy is, a helyzet az, hogy a lemez dalainak inkább egy popos slágerlistán lenne keresnivalójuk, és bár a Halfway Right és a már említett Sharp Edges egyfajta nosztalgiával tekintenek vissza a zenekar kezdeti bulizós időszakára, inkább kínosan erőltetett intő példák próbálnak lenni a fiatalok számára. Az igazán nagy baj viszont az, hogy Chester Bennington fenyegetőzős interjúja sokkal emlékezetesebb, mint bármi a One More Light-on, amely egy olyan zenekart tükröz, amiből már minden egyediség kiveszett.
 
 
 
A "One More Light" album dallistája:


01. Nobody Can Save Me
02. Good Goodbye
03. Talking to Myself
04. Battle Symphony
05. Invisible
06. Heavy
07. Sorry for Now
08. Halfway Right
09. One More Light
10. Sharp Edges

 

 

Tóth Mátyás