Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ma 20 éve hunyt el Frank Zappa, a XX. század egyik legnagyobb zsenije

Ma van Frank Zappa (született 1940. december 21-én, Baltimore-ban) - amerikai zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező - halálának 20. évfordulója. A mintegy harminc évet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei, jazz, elektronikus zenei, nagyzenekari és musique concrète munkákat; életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg (halála után is több mint húsz - eddig) a Mothers of Invention együttessel vagy saját neve alatt.

Frank Vincent Zappa szülei másodgenerációs szicíliai, illetve görög, arab és francia származású amerikaiak voltak. Miután a család Kaliforniába költözött, Frank 12 éves korában a dobolás iránt kezdett érdeklődni, és Montereyben, egy nyári iskolában zenekari ütősjátékot tanult. Zenei tanulmányai ezenkívül a középiskolában egyfajta fegyelmi büntetésből hallgatott, általa meglehetősen unalmasnak bélyegzett összhangzattan-órákból álltak, és ezzel párhuzamosan már zenekari darabokat kezdett írni zenészekre, zörejekre és magnetofonra, melyek egyetlen előadást értek meg (már 1962-ben), de azt a helyi rádióadó is felvette és sugározta. Ezután dobolt egy Ramblers nevű helyi R&B bandában, majd Lancasterbe költözésük után megalakította a Black-Outs nevű együttest, melyben fehér és afro-amerikai zenészek egyaránt helyet kaptak. A kortárs avantgárd zeneszerző, Edgar Varese Ionisation című műve már korán felkeltette érdeklődését a bonyoloult ritmikai kísérletek iránt, és ez az érdeklődés élete végéig elkísérte. Az elektromos gitár is lenyűgözte, R&B lemezeket kezdett gyűjteni, melyeken gitárszólók voltak hallhatók: Howlin' Wolf, Hubert Sumlin, Muddy Waters, Johnny Guitar Watson és Clarence "Gatemouth" Brown voltak a kedvencei. Ilyen irányú érdeklődését osztálytársa, Don Van Vliet is osztotta, aki később Captain Beefheart néven lett ismert.

 

Frank Zappa - Montana

 


1991-ben Demszky Gábor az első Budapesti Búcsú alkalmával Zappát díszvendégnek hívta meg, aki a Tabánban tartott rendezvényen két szólót játszott, alkalmi zenésztársai Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Babos Gyula és Egri János voltak. Majd este fellépett a Tilos az Á-ban a főpolgármester által szervezett zártkörű bulin.

 

Budapest - Tabán (1991)

 



Utolsó éveiben Zappa megtalálta azt a zenekart, amely végre maradéktalanul képes volt megvalósítani mindazon "komolyzenei" elképzeléseit, amiket az addigi partnerei csak állandó elégedetlenége mellett tudtak megoldani. A németországi székhelyű, multinacionális Ensemble Modern játéka a The Yellow Shark című, Zappa életében utoljára megjelent lemezen hallható – felszabadult, örömteli játék a halál árnyékában: a koncertsorozat utolsó állomásairól Zappa fokozódó fájdalmai miatt kénytelen volt hazautazni. 1993 májusában, szemmel láthatóan legyengülve az intenzív kemoterápiás kezeléstől, bejelentette, hogy gyógyíthatatlan, mivel a kór a csontjait is megtámadta. A Playboyban adott nagyszabású interjújában azért még megemlíti, "nem kezdtem el szomorú zenét írni csak azért, mert hamarosan meghalok". 1993. december 4-én hunyt el Los Angeles-ben.

 

Egy tavalyi interjúban Kárász Zénó színművész is bővebben megemlékezik legnagyobb kedvencéről, amelyet itt olvashattok!

 

A Bobby Brown, amiről mindenki megismeri...

 


 
Címkék: 
Frank Zappa