Ma 68 éves Nagy Feró, a Beatrice frontembere, a "nemzet csótánya"
Ma ünnepli 68. születésnapját Nagy Feró énekes, színész, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, „A nemzet csótánya.” 1946. január 14-én született a Zala megyei Letenyén.
Feró születését követően röviddel családja Budapestre költözött. Eleinte egy kocsiszínben laktak, majd egy Verőfény utcai pincelakásba kerültek. Édesapja az 1950-es években hőszigetelő-szakmunkásként dolgozott, majd kisiparos lett.
Középiskolába a kőbányai Szent László Gimnáziumba járt, azonban onnan kirúgták. Később a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára járt erősáramú üzemmérnök szakra, de nem tett államvizsgát, így nem szerzett diplomát.
A hatvanas évektől kezdve énekel, zenél rock és punk bandákban, a magyar új hullám egyik vezéregyénisége.
Beatrice
A Beatrice 1969-ben alakult leányzenekarként, akik főleg feldolgozásokat játszottak. 1971-ben csatlakozott Nagy Feró a zenekarhoz frontemberként. A következő években teljesen kicserélődött a tagság, 1974-től elkezdtek saját dalokat írni az akkor divatos glam rock stílusban. Folyamatosan próbáltak lemezszerződéshez jutni, ennek érdekében 1976-tól a diszkózene felé orientálódtak.
1977-ben feloszlottak, majd a következő évben Nagy Feró Miklóska Lajos basszusgitárossal, Lugosi László gitárossal, Gidófalvy Attila billentyűssel és Donászy Tibor dobossal újjáalakította a Beatricét, és az AC/DC nyomán újra rockot játszottak. Ekkor születtek olyan mára klasszikussá vált, a mindennapi kilátástalanságot megéneklő dalaik, mint a Jerikó, a Nagyvárosi farkas, vagy az Angyalföld. A pártállami kultúrpolitika folyamatosan akadályozta a „kezelhetetlen” zenekart, mely ennek hatására végül 1981-ben feloszlott.
Beatrice - Nagyvárosi farkas
A Beatrice az 1987-es újjáalakulása után, a rendszerváltás légkörében lett sikercsapat. 1988-ban magánkiadásban végre megjelent első albumuk, az 1991-es Utálom az egész XX. századot című második lemezük pedig 40 héten keresztül szerepelt a Mahasz lemezeladási toplistáján, és az első helyre is feljutott. A lemezről a Beatrice máig legnagyobb slágere a 8 óra munka című dal lett. Országszerte telt házas koncerteket adtak. 1994-re az együttes gyakorlatilag elfogyott: Nagy Feró mellett csak Brúger László gitáros maradt az együttesben. Nagy Feró ezért ismét újjá szervezte a zenekart, és 1994-től hivatalosan is Új Beatrice néven működtek, változó felállással. Az „új” jelzőt a későbbiekben elhagyták, ugyanakkor az utóbbi években gyakran hirdetik a koncerteket „Nagy Feró és a Beatrice” formában. Az együttes 30 éves jubileumát megörökítő, 2010-ben megjelent koncertvideó a Mahasz DVD-listájának 1. helyére került.
Boldog Születésnapot Feró!
Beatrice - Azok a boldog szép napok
Forrás: wikipédia



