As I Lay Dying – új felállás, régi erő: jubileumi metalcore est Budapesten (koncertbeszámoló) – 2025.11.03, Barba Negra Blue Stage
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass – 2025.11.03, Barba Negra Blue Stage
Amikor 2024 októberében mindenki kiszállt Tim Lambesis mellől, valószínűleg kevesen fogadtak volna arra, hogy bő egy évvel később az As I Lay Dying Európa-turnéra indul majd, a frontember azonban új társakat kerített, akikkel útra is kelt, egyik első megállójuk pedig éppen Budapest volt.
Ha minden igaz, az estét nyitó Hypermass csak a magyar és a szlovák buli erejéig csatlakozott a turnéhoz, így akár egyfajta kuriózumnak is tekinthetjük, hogy láthattuk őket, annál is inkább, mert a norvég banda nem nagyon mozdult ki a hazájából mostanában. Ha zenéjük nem is váltja meg a világot, a jelenlévők többségének valószínűleg bejött, amit csináltak, mivel nem áll túl távol az As I Lay Dying által képviselt vonaltól, ráadásul szimpatikus arcok is a frontemberrel, Markus Sundet-tel az élen, úgyhogy kezdésnek teljesen rendben volt a koncertjük a kapunyitás után egyre inkább gyülekező közönségnek.
A folytatásban tovább bővült a nemzetközi felhozatal, ugyanis a Deathmask egyenesen Mexikóból állt csatasorba, ráadásul idén már jártak egyszer Budapesten, méghozzá márciusban az S8 Undergroundban. A zenekar a saját dalok mellett két feldolgozást is játszik: a Brujerizmo-t a Brujeria-tól és a Sepultura klasszikusát, a Roots Bloody Roots-t, amelyekkel garantáltan mindig megmozgatják a küzdőtéren állókat, de alanyi jogon is egyre népszerűbbek: 2023-ban a The Son Ov Death-t a Shadow Of Intent énekese, Ben Duerr részvételével vették fel, Mexico Oscuro című legutóbbi számuk stúdióverziójában pedig az Immortal Disfigurement frontembere, CJ McCreery működött közre, és ezzel az európai kanyarral is szerezhetnek újabb hallgatókat maguknak.
Tim Lambesis kétségtelenül azon megosztó személyiségek közé tartozik, akikkel kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy vajon el kell, el lehet-e választani egymástól a magánembert és az előadót, akiért – vagy legalábbis a munkásságáért – ezrek rajonganak világszerte. Az énekes először 2013-ban kavart igazán nagy port, amikor felfogadott egy bérgyilkost – akiről utólag kiderült, hogy valójában beépített nyomozó volt – ex-felesége meggyilkolására, és bizonyára az sem véletlen, hogy tavaly ősszel előbb a banda turnémendzsere, majd az összes zenész is távozott, méghozzá éppen a Through Storms Ahead album megjelenése és a küszöbön álló lemezbemutató turné előtt, ami végül ugyan elmaradt, a frontember viszont már ekkor jelezte, hogy nem fogja feladni.
Nagy szavak ezek és utóbb sokszor bebizonyosodott már, hogy az illető csak a levegőbe beszélt, Lambesis azonban komolyan gondolta a kijelentését: új társakat toborzott maga mellé és október elején egy Echoes című friss dalt is bemutattak (bővebben itt). Persze talán nem is az As I Lay Dying-ról lenne szó, ha nem lett volna azóta is egy újabb csavar a történetben, ugyanis az együttes dobosa, Tim Yeung azt a bravúrt hajtotta végre Budapesten, hogy gyakorlatilag úgy tért vissza a zenekarba, hogy korábban ott sem volt, legalábbis ami a koncerteket illeti, ugyanis a zenész a hírek szerint nem kapott vízumot Oroszországba, így az ottani három bulin – Moszkvában, Jekatyerinburgban és Szentpéterváron – Alexander Dovgan dobolt.
A budapesti koncert sem indult éppen zökkenőmentesen, ugyanis Bill Hudson gitárjával már a legeső percekben probléma adódott és talán ez is közrejátszott abban, hogy míg általában a Blue Stage a jobban szóló helyszín a Barba Negra két színpadja közül, ezúttal sajnos nagyon nem sikerült jól a hangosítás, sőt, a kommenteket olvasva több rajongó is idő előtt távozott a helyszínről, mert nem bírta tovább elviselni a meglehetősen kásás és zajos végeredményt.
Egy ilyen technikai probléma kétségkívül rendesen el tudja rontani az élményt, ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ami a zenekaron múlt, azt ők maradéktalanul megtették. Tim Lambesis olyan, amilyen – és ezt nyilván a fentieknél is jóval hosszasabban és mélyebben lehetne taglalni – az azonban vitathatatlan, hogy a közönségét láthatóan teljes szívéből szereti és tényleg a maximumra törekszik a színpadon. Némi rosszmájúsággal persze azt is meg lehetne jegyezni, hogy az énekesnek valószínűleg pont kapóra jött a Shadows Are Security húszéves jubileuma, hiszen eleve nyert ügye volt azzal, hogy a kerek évfordulóra húzta fel a turnét, olyan dalokkal, mint a Losing Sight, az Empty Hearts, a Reflection és a Repeating Yesterday, amelyek nagyjából 15 év után szerepelnek ismét a setlistben, de azt is szögezzük le gyorsan, hogy a lemez valóban megérdemli az ünneplést, hiszen a banda alighanem legmeghatározóbb anyagáról van szó, amelynek jelentősége az egész metalcore műfaj tekintetében sem elhanyagolható.
Még egy kicsit a setlistnél maradva, nekem kifejezetten tetszett az a megoldás, hogy felvezetésként és ráadásként is más lemezekről játszottak néhány dalt és ezek közé ékelték be a jubileumi programot, amit így jól keretbe foglaltak az AILD munkásságának többi részével, sőt, egy dal erejéig még a Through Storms Ahead albumot is megidézték, jelezve, hogy azért nem feledkeztek meg teljesen a tavaly év végi történések miatt kissé mostoha sorsúvá vált lemezről.
Ahogy nemrég maga Lambesis is kijelentette (bővebben itt), az As I Lay Dying-ban mindig is ő volt a fő dalszerző, és kimondva-kimondatlanul, ez a zenekar igazából az ő „one man show”-ja időről időre cserélődő társakkal. Szó se róla, a már említett Tim Yeung és Bill Hudson mellett Chris Clancy és Don Vedda is hozza, amit kell, ráadásul jól is mutat együtt a jelenlegi tagság a színpadon és úgy tűnik, valóban mindannyian jól érzik magukat, úgyhogy reméljük, ez még sokáig így is marad.
A technika ördöge ugyan sajnos rányomta a bélyegét erre az estére, de az As I Lay Dying ezzel együtt is emlékezetes koncertet adott Budapesten, ahol meggyőződhettünk az új felállás rátermettségéről és tudásáról, Tim Lambesis pedig jelesre vizsgázott kitartásból.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Blinded
02. 94 Hours
03. Burden
04. A Great Foundation
05. Parallels
Shadows Are Security:
06. Meaning in Tragedy
07. Confined
08. Losing Sight
09. The Darkest Nights
10. Empty Hearts
11. Reflection
12. Repeating Yesterday
13. Through Struggle
Ráadás:
14. Nothing Left
15. The Sound Of Truth
16. My Own Grave
Tóth Mátyás
Fotók: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
