Májusban stúdióba vonul az AC/DC
A legendás hard rock csapat májusban beveszi magát egy stúdióba a kanadai Vancouverben. Feltehetően azért, hogy elkészítsenek egy új anyagot, az elsőt a 2008-as „Black Ice” óta. Ezen felül a zenekar idén ünnepli fennállásának 40.-ik évfordulóját, méghozzá 40, a világ különböző pontjain tartandó koncerttel.
Az AC/DC terveiről Brian Johnson nyilatkozott egy interjúban: „Nos, te leszel az első, aki tudni fog róluk, de tényleg, mivel már nem tagadunk semmit, mert nem vagyunk benne biztosak. A fiaink közül egy eléggé beteg, így nem szeretnék mondani semmit. Ez elég személyes dolog, így nem szeretnénk róla mondani semmit. Viszont azt hiszem, hogy májusban megyünk Vancouverbe stúdiózni, szóval fel kell készülnünk.”
„40 éve áll fent a zenekar, így azt hiszem megpróbálunk 40 koncertet összehozni, hogy megköszönjük a rajongóinknak hallhatatlan hűségüket. Úgy értem, őszintén, a mi rajongóink a legjobbak a világon, és nagyra tartjuk mindannyiukat. Szóval ahogy mondtam, mennünk kell, még ha kezdünk is kicsit kiöregedni.”
AC/DC - Rock N Roll Train


