Bejelentkezés

x
Search & Filters

Már 300-an jelentkeztek a Skid Row énekesi posztjára



Több mint két év telt már el azóta, hogy Erik Grönwall bejelentette, hogy az egészségi állapota miatt kilép a Skid Row-ból, a zenekar pedig azóta mindössze négy koncertet adott a Halestorm énekesnőjével, Lzzy Hale-lel kiegészülve. Rachel Bolanék továbbra is keresik a következő frontemberüket és a basszusgitáros elmondása szerint a jelentkezőkből nincs hiány.
 
"Még mindig keressük a következő énekesünket. Nem szeretnénk semmit elkapkodni. Ettől függetlenül az élet persze nem állt meg: Snake-kel (Davo Sabo, a banda gitárosa) már dolgozunk az új dalokon, szóval a fogaskerekek forognak, aztán egyszer csak meglesz az új frontemberünk is. Elindítottunk egy közös kampányt a Sweetwater-rel, amelynek keretében már vagy 300-an jelentkeztek és vannak köztük kifejezetten ígéretes versenyzők is. Ettől függetlenül is meghallgattunk pár embert és ezek az alkalmak is jól sikerültek, úgyhogy nincs miért aggódnunk, azzal pedig kezdettől fogva tisztában voltunk, hogy ez egy hosszú folyamat lesz.
 
A rajongók nagyon szerették Lzzy-t és sokan eljátszottak a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a Skid Row előadna pár Halestorm dalt. Ez teljesen természetes reakció, ami nyilván minden esetben felmerülne, ha olyan embert választanánk, aki már tagja volt egy híres zenekarnak. Nem mintha ez sokat számítana, mert ha valaki belép a Skid Row-ba, úgyis egy csapásra ismert lesz! smiley"