Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A metal műfaj is lehet kommersz a pozitív értelemben” – interjú Matláry Miklóssal



Matláry Miklós évtizedek óta a haza rock-metal színtér meghatározó alakja, egyben a magyar gothic-doom metal egyik úttörője zenekarával, a Nevergreennel. Beszélgetésünk során szóba került a banda múltja, jelenje és jövője, Miklós másik csapata, az Imperium, amely idén adja ki debütáló albumát, melynek kapcsán még a halál és a feltámadás témakörét is érintettük.
 
Rockbook: A 90-es években sokkal felkapottabb volt a rock és a metál. Mennyire érzitek a világ változását?
 
Matláry Miklós: Sajnos ez igaz, és nemcsak felkapottabb volt, hanem minőségileg is sokkal eklektikusabb, minden rock rajongó megtalálta a saját ízlésének megfelelő rock metal zenét, a gothic-doom metaltól a lightosabb, kommerszebb, bulizós hard rockig. Mára ez a kínálat beszűkült, amiért leginkább a kereskedelmi tévék a felelősek, és főleg a „bulizós” rockon van a hangsúly, bár anno akár egy Dimmu Borgirra is lehetett bulizni, csak kicsit borongósabb hangulatban. A Covid járvány még jobban súlyosbította a helyzetet. Természetesen érezzük a változást, ami negatív, és nagyon beszűkültek a koncertlehetőségeink emiatt. Minden elismerésem a HammerWorld magazinnak, Cselőnek, Lénárd Lacinak és Hartmann Kristóf barátomnak a H-Musicból, hogy fenntartják a rock–metal zenét Magyarországon. Valamint köszönet minden médiának, akik a rock–metal zenével foglalkoznak Magyarországon, így természetesen Nektek is.
 
Matláry Miklós
 
Rockbook: Mit jelent számodra a gothic-doom metal?
 
M.M.: Ez a rock szakírók által "feltalált" kifejezés, de nem mondhatom, hogy nem találó. Ez az egyik kedvenc metal műfajom, de más stílusokat is hallgatok természetesen, szeretem a rock klasszikusokat, mint a Whitesnake, Led Zeppelin, és persze a Black Sabbath, az utóbbi ennek az úgynevezett gothic-doom műfajnak a megalapítója, és egyben a metal műfajnak is szélesebb értelmezésben. Az igazság az, hogy a Nevergreen már akkor is a gothic-doomhoz közel álló zenét játszott, amikor még nem volt ismert, és amikor még ez a műfaj sem volt népszerű, és valójában mi nem is tudtuk, hogy a Nevergreen zenéjét oda fogják sorolni, soha nem szereztünk zenét úgy, hogy akkor most írunk egy gothic-doom dalt, minden spontán magától jött. Egyszerűen a súlyos, sötétebb színezetű metal zenét szerettük. Hogy mi gothic-doom metalt játszunk, azt csak a Marlboro Rock In 94 tehetségkutató fesztiválon tudtuk meg barátunktól, Jeszenszky Zsolttól, aki ezen a fesztiválon műsorvezető volt. A mai napig sem egyezünk teljesen ezzel a besorolással, mert a Nevergreen stílusilag több ettől, van itt power és epic metal is, de elfogadjuk, mert ha körülnézünk a magyar rock - metal palettán, tényleg senki nem játszik ilyen jellegű metal zenét, mint mi, és az első lemezünk, a Game Over valóban Magyarországon gothic metal stílusalapitó album volt. 
 
Rockbook: Gondoltál már arra, hogy valami egész mást játssz?
 
M.M.: Nem gondolkozunk Bobbal, hogy milyen zenét játszunk. Olyan dalokat írunk, amilyenek jönnek maguktól spontán. Valahogy mindig sötétebb hangulatú moll lesz, de a világ sem lett azóta vidámabb hely, sőt, inkább kevésbé. Idézhetem a klasszikusokat is, kis korrekcióval, miszerint sötét kezdet után erős visszaesés állt be. De azért nem kell azt hinni, hogy valami pesszimista csapat vagyunk. Van itt fekete humor bőven, és energia is. 
 
Rockbook: Hogyan zajlik nálad az alkotói folyamat?
 
M.M.: Mindig be van kapcsolva valamelyik szinti, ha ihletet kapok, ami magától jön, leülök, kidolgozom, feljátszom. Van, amikor hetekig nem jön semmi, aztán hirtelen pár nap alatt több dal. 
 
 
Rockbook: Miért játszotok feldolgozásokat? A rajongóknak nem elég a saját dal?
 
M.M.: Mindig nagy kihívásnak tekintettük a pop slágereket átültetni a metal műfajba. Ezzel nem vagyunk egyedül, sok világszinten híres zenekar tette ezt. Ezzel azt is meg szerettük volna mutatni, hogy igenis, a metal műfaj is lehet kommersz, a pozitív értelemben, csak a kereskedelmi rádiók nagy része érthetetlen okokból száműzte a torzított gitárhangzást a műsoraiból. Pedig a 90-es években a háziasszonyok az Enter Sandmant hallgatták takarítás közben, a 80-as években meg a Paranoidot. A Nevergreen legismertebb dala az Ámok, de a legtöbb nézettségű NG dal Madonna Frozen nagyon jól sikerült átültetése gothic-doom metalba, klippel, ami közel jár a 300 000 megtekintéshez. Annyira jól sikerült, hogy Roberto Cavalli, a milánói divatbemutató showján felhasználta, és Naomi Campbell vonult rá a kifutón. Meg lehet csodálni a YouTube-on. 
 
Rockbook: Ha választanod kéne a dalaid közül, akkor melyik lenne a kedvenced és miért?
 
M.M.: Nehéz kérdés. Van több is, csak egyet nem tudnék mondani. Az Ámok közöttük van mindenképpen, de vannak közös szerzemények Bobival, amik a kedvenceim, mint pl. a Mindörökké. Mivel ketten írjuk a Nevergreenben a dalokat, szövegeket, van mindkettőnknek saját dala, de vannak közösek is. 
 
Rockbook: Mikor várható új lemez vagy új dal megjelenése?
 
M.M.: Folyamatosan jönnek az ötletek az új dalokra, felvesszük őket demo szinten, utána meghallgatjuk, megbeszéljük, melyiket csináljuk meg. Anyag van, az új CD idő kérdése, és természetesen fel kell venni az anyagot, mivel nagyon igényesek vagyunk hangzás szempontjából, ez időigényes, főleg hogy a Nevergreen hangmérnöke, Nikola Mijic jelenleg a Serious Black német power dallamos metal zenekar énekese. De természetesen lesz új CD, reméljük, őszre összejön, és bízunk benne, hogy nyáron újra találkozunk a Nevergreen közönségével valamelyik nagy fesztiválon. 
 
Rockbook: Hol és mikor lesz a következő fellépésetek?
 
M.M.: Ezt még sajnos nem tudom megmondani. Az egész helyzet a járvány miatt hatványozottan összetett, de reméljük minél előbb. 
 
 
Rockbook: A közösségi média oldalakon csak zenei dolgokat osztotok meg. Gondoltál személyesebb posztokra? Hogyan kapcsolódtok a rajongóitokkal?
 
M.M.: Mivel rock-metal zenekar vagyunk, csak a zenével foglalkozunk. Ami üzenetet szeretnénk küldeni a rock rajongóknak, az benne van a szövegeinkben. Tehát maradunk csak a dalaink megosztásánál. 
 
Rockbook: Melyik a jobb, a fizikai lemez vagy a zenei platformok?
 
M.M.: Nehéz kérdés. Én old-school vagyok, nekem a CD, amit a kezembe veszek, a boritóval, booklettel, szép grafikával, amit valamelyik ügyes grafikus megálmodott, mint pl. Havancsák Gyula barátom, vagy Köhler Ági, anno a Hammerworld grafikusa, az igazi érték. 
 
Rockbook: Milyen volt a visszatérés a Barba Negrába?
 
M.M.: Nagyon jólesett a zenekarnak, és úgy vettem észre a közönségnek is, úgy érzem nagyot robbantottunk, mert egy év nem játszás alatt rengeteg energia gyűlt össze a Nevergreenben. Szeretnénk minél előbb visszatérni. 
 
Rockbook: Másik zenekarod, az Imperium idén adja ki első albumát, amelyre illusztris vendégek is felsorakoztak. Honnan jött az ötlet, hogy meghívjátok kollégáitokat, barátaitokat és mi alapján dőlt el, hogy ki melyik dalban és mit játszik?
 
M.M.: Ez a zenekar régi barátokból alakult 2018-ban, a dalokat hárman írjuk, Ispán András basszusgitáros (ex-Deák Bill Gyula, Ámok, most a volt jugoszláv rocklegenda, a Divlje Jagode tagja), Vladimir Ruszity (ex-Nevergreen, Ámok) és én. Dallamosabb, mint a Nevergreen, és szerintünk inkább epic power metal. Egyszerűen minden rock zenész barátunkat meghívtuk valamelyik dalba egy gitárszóló erejéig, mint például Szijártó Zsolt a Kárpátiából, Galambos Zsolt (ex-Wisdom), Kovács Gábor Wisdom, Marcell Roncsák a KurtaUtcából, hogy csak az ismertebbeket említsem, de van itt még két kiváló gitáros, akik Szerbiában, a Vajdaságban ismertek, Sasa Friss (BES) és Ritchie James, valamint a Szlovéniában ismert Katja Plaster. Ez egy szerintem nagyon jól sikerült projekt, kiváló zenészekkel, kiváló tenor énekessel, Dr. Jekyllel (Kovács Nemes Andor), aki ez előtt a Firkinben énekelt. Szerencsés vagyok, hogy mindig nagyon jó rockénekesekkel dolgoztam, Bob Macurával a Nevergreenben, Dr. Jekyllel az Imperiumban, Sloboda Tiborral az Ámokban, és van két dal Rudán Joe barátom rocklegendával is a két utóbbi lemezén, és büszke lehetek arra, hogy utolsó albumán a legnagyobb slágert, az Egy új világ reggelén-t ketten szereztünk. 
 
 
Rockbook: Nemrég mutattátok be Holtak nevében című új dalotokat, amellyel részben a közelmúltban elhunyt legendás zenészekről is megemlékeztek. A szövegben a remény is megjelenik. Mit gondolsz az elmúlás és az újjászületés témájáról? Valóban „minden halál feltámadás”?
 
M.M.: Minden civilizációban jelen van a vallás, amire az adott civilizáció épült, és az határozta meg az adott civilizáció értékrendszerét is. A vallás alkotta meg a civilizációkat, az európait a görög - római többisten hívő vallás, majd a keresztény vallás, az indiait a hindu vallás, a buddhizmus, az arab országokban az iszlám, és az egész világon globálisan így tovább. Lehet a vallásosságot elítélni, de a civilizációs hagyatékát el kell fogadni és tisztelni kellene. A feltámadás minden vallásban központi tematika, a hinduban például a reinkarnáció, ami benne van az egész emberiség kollektív tudatában, és a legnagyobb szkeptikusok sem tudnak bizonyítékot adni sem pro, sem kontra, hogy van-e reális alapja. De elképzelhető, titokban reménykednek, hogy van. Nem kell az emberektől a reményt elvenni, vagyis ezt a mondatot lehet értelmezni vallási értelmezésében is, de lehet értelmezni metafizikusan, jelképesen is. Minden halál új élet magvát hordozza magában.
 
 
Sokszor megkaptuk az utóbbi években pár rock rajongótól a kritikát Bobival, hogy a szövegek értelmetlenek, csak összedobált szavakból állnak. Erre azt tudom mondani, hogy ha valaki nem ért valamit, az nem biztos, hogy értelmetlen. Lehet túlzásba esünk a jelképrendszerrel, de mi így szeretjük. Azt is kérdezték sokan, hogy miért nem írunk közérthetőbb, érthetőbb (értsd: kommerszebb) szövegeket, mert igy nagyobb lenne a népszerűségünk is. Ez kétségtelenül így van, a Nevergreen nem érte el azt a népszerűséget, még a fénykorában sem, amikor 3-4000 emberrel töltöttük meg a Pepsi szigeten a Hammer sátrat 97-től a 2000-es évek elejéig, amit a minősége után megérdemelt volna. Valószínű közérthetőbb szövegekkel elérte volna. Érdekes az is, hogy a 90-es években éveken át én voltam a HammerWorldben a közönség szavazatai alapján a kedvenc szövegíró, mostanára pedig ezen a téren kritikákat kapunk. Van a magyar rock palettán elég hely, kell közérthető szöveg is, mint a Rock katonái (Ossian), vagy a Mennyország Tourist (Tankcsapda), de kell az olyan szöveg is, mint az Új sötét kor szívedben, vagy A Holtak nevében.
 
Mindennek megvan a helye. Mi Bobbal olyan közegből jövünk, aminek megvolt a saját apokalipszise, nekünk összeomlott a világunk, testközelből néztünk végig tehetetlenül egy értelmetlen háborút, aminek nem volt győztese, csak vesztese, ahol 200 ezer ember vesztette életét. Ez nyomot hagy az ember lelkében. Mikor a Nevergreen a fénykorát élte a 2000-es évek elején, meghívtak bennünket az RTL Klub műsorába fellépni, ahol Alföldi Róbert volt a műsorvezető. Megkérdezte tőlünk nevetve, hogy miért van ez a nagy sötétség a szövegekben. Ezt hogy magyarázod el annak, aki nem élt 10 éven át háború közelében, nem bombázták 2 hónapig éjjel (amit naponta hallott, látott), akinek nem vitték el a barátait a frontra? Továbbá mi olyan szövegeken nőttünk fel, amiket nem lehet túl közérthetőnek nevezni, csak az emberek ezeket nem értik általában, mivel angolul vannak. A rock történelem egyik legnagyobb himnusza a Stairway to Heaven a Led Zeppelintől. Szeretnék hallani egy verselemzést, hogy miről is szól pontosan! Létezik egyébként. Távol áll tőlem, hogy a mi szövegeinket minőségben ehhez a remekműhöz hasonlítsam, csak annyit jegyzek meg halkan, hogy első hallgatásra nem annyira közérthető. Mégis milliók énekelték Plant-tel együtt, és nem nagyon idegeskedtek azon, hogy miről is szól pontosan. „To be a rock and not to roll…”
 
 
Rockbook: Sok neves zenekarhoz hasonlóan ti is szerepeltetek a Kalapács tribute lemezen, amelyre a Nem az, ami megöl című dalt dolgoztátok fel. Miért éppen erre esett a választásotok? Miben különbözött ez a munka attól, amikor a saját szerzeményeiteken dolgoztok?
 
M.M.: Felkérés volt a H-Music és Hartmann Kristóf barátom részéről, amit örömmel elfogadtunk. Kihívás volt ez is, mivel a feldolgozás akkor jó, ha hozzátesz valamit az eredetihez, és Kalapács József ugye egy rock legenda. Mi felvettük a dalt a mi stílusunkban az Imperiummal, kicsit súlyosabban, lassabban, mint az eredeti, metalos gitárral, és billentyűvel, ami sokaknak bejött, valakiknek nem, de ez természetes. Klipet is csináltunk hozzá, Ritchie James barátunk pedig egy remek szólót játszott rá. Nekünk tetszik, biztosan rajta lesz a lemezen, valamint játszani is fogjuk, ha az Imperium megtartja az első koncertjét. 
 
Rockbook: A rock-metal billentyűsök kapcsán a többségnek valószínűleg Jon Lord (Deep Purple), Rick Wakeman (Yes), Ray Manzarek (The Doors) vagy éppen Jordan Rudess (Dream Theater) neve jut eszébe. Rád kik voltak nagy hatással a billentyűsök közül? Komolyzenét is játszol vagy eleve a metal miatt választottad a hangszert?
 
M.M.: A komolyzene a nagy szerelmem, ahogy mondani szokás, sajnos nem fejeztem be a zeneakadémiát, nem így hozta az élet, de leszedtem pár komolyzenei darabot, amit játszok. Pl. Carl Orff - Carmina Burana. A billentyűsök közül egyértelműen Jon Lord volt a nagy példakép, persze van még pár, akiket nagyon szeretek (Ray Manzarek épp nincs köztük), de nagy tisztelője vagyok Rick Wakeman-nek, Don Airey-nek, és Derek Sherinian-nek. 
 
A Nevergreen, Imperium közönségének szeretettel üzenem, hogy a Facebook oldalakon naprakész információkat lehet találni, kövessetek minket! 
 
Non Omnis Moriar!