Ez az év a nagy visszatérésekről és a teljesen új oldal megmutatásáról szólt. A Road esetében az utóbbira került a sor, de nem is akárhogyan. A legutóbbi lemezükön használtak először minden egyes gitáron plusz egy húrt, idén pedig egy olyan hátborzongatóan újat és szokatlant tettek le elénk az asztalra, amit csakis a legnagyobb Road rajongók érthetnek meg. Na de lássuk, hogy mit is hoztak össze Mátéék a stúdióban.

2015. november 19-én jelent meg a domoszlói rock négyes Road új albuma, a M.A.T.T. és az előzetesként megmutatott dal, ami az album nyitódala is, a Kettő bennem az én volt. Ahogy az egész korongról el lehet mondani, úgy erről az előzetesről is, hogy nem egy szokványos Road album nem szokványos zenével és szövegi környezettel. Dinamikusan változó zene, hogy az ember füle egy másodpercig se unatkozzon, hol lágy, hogy földbe döngölő riffek. Jól „megszokott” Road séma, nem megszokott ötletekkel.

Személy szerint Nekem először nagyon rágós, utána nem tetszős, aztán rágós és tetszős lett a M.A.T.T., valahogy az Emberteremtőnél ragadtam, de már kezdem feltörni a kis dióhéjat.

A címadó dal kicsit túlrágott lett így elsőre, de aztán csak rákaptam az ütemre, és egy pörgős, fasza kis szám lett, amit kb háromszor kellett meghallgatnom, hogy minden a helyére kerüljön, de szerintem kifejezettem koncert szám lesz. Merni. Akarni. Tudni. Tenni!

Aztán jön a Húzom a kardot. Nekem az egyik baszolút kedvencem, pörgés, nagyon tetszik a szöveg, és minden a helyén van, pöpec kis muzsika, igazi oldchool Road.

Majd következik a Túlzó kámfor illat, amely az egyik legváltozatosabb szám a csapattól, hol halk zene mellett énekel Máté, hol pedig duplázók és rázós riffek üvöltenek velünk, miközben mi körbe-körbe futunk és úgy tűnünk el mint a kámfor...

Nem kell tovább keresgélnünk romantikázás után, mint egy zsáknak a foltját, hiszen eljött a duett, melyet egy kedves, aranyos, és aranyhangú leánykával csináltak közösen a srácok, mégpedig Földes Anettel, aki már csinált egy zongorás átiratot a Nem elég című számhoz, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jól egybecseng a hangja a metálosabb zenével, és persze Máté hangjával is.

De nem mehettek el a fiúk az autós világ mellett, és ezúttal nem versenyzéssel hódították meg az négy keréken versenyzők szerelmeseit, és inkább szól ez a szabadságot oly’ nagyon imádók, büszke kamionosokhoz, mert ez a dal úgy mar, mint a kígyóméreg. De egyet se féljetek, ha a távolság az Istened, és a sebesség a szajhád, akkor gond nem lehet…több keréken sem.

Az album végéhez közeledve három olyan dal maradt, amely véglegesen megadja azt, amiért el kezdtük hallgatni ezt a CD-t…először is a címéből ítélve egy visszafogott, ámde zúzós köztes részeket, kicsit nyugodtabb refrént, és agybabevésődő szöveget kínál fel megértésre, ahol én inkább először figyeltem a nagyon telibe talált zenére, aztán jöhetett a szöveg.

Az előbbihez mérten vártam egy fáradt, agysejt romboló muzsikát, és mondhatjuk, hogy meg is kaptam…földbedöngölő gitárriffek, kicsit visszafogottabb, de annál szebben csengő dobtéma, és a végére tényleg úgy érezzük, hogy fent virítunk a pokol egén, mivel nincs is mennyország…

A legvégére maradt a legnagyobb elismerés, amit közönség kaphat, mivel mi Egy család vagyunk (veletek), és ez így igaz…

Egy szó, mint száz…túlzás nélkül állítható, hogy a Road a zenekar történetének az egyik legnagyobb alkotását adta a kezünkbe, ami igaz ugyan, hogy kicsit rágós, kicsit odafigyelős, nem egyszer meghallgatós album, de kinek lenne jó az, ha egyszer meghallgatja, és oda teszi a többi CD közé? Senkinek.

01. Kettő bennem az én
02. M.A.T.T.
03. Húzom a kardot
04. Túlzó kámfor illat
05. Zsák a foltját
06. A jó reménység foka
07. Kígyóméreg
08. Lopott ezüstkanál
09. Csillag lennék
10. Egy család vagyunk (veletek)

Zorg