“Mi egy retro zenekar vagyunk és az emberek úgy szeretnék hallani a dalokat, ahogy megismerték.” - Piramis interjú
A Piramis zenekart azt hiszem, nem kell bemutatni senkinek, klasszikus értelemben vett rockzenéjük évtizedek óta generációkat köt össze. Az eredetileg instrumentális formációként induló banda története, a Generálban éneklő Révész Sándor 1975-ös csatlakozása után vált teljessé, a többi pedig történelem. Tagcserék, változó idők, a zenészélet viszontagságai és szépségei, avagy a muzsika hatalma mindenek felett. Tartalmasra sikerült beszélgetésünk Köves „Pinyó” Miklós alapítótag/dobossal és Vörös Gábor basszusgitárossal készült.
Rockbook: Idén szeptemberben volt a legutóbbi koncertetek, de mikor volt az első fellépésetek a zenekarral?
Köves „Pinyó” Miklós: Jó kérdés, nem tudom pontosan megmondani. Akkoriban a Som Lajossal olyan ’75 körül jöttünk haza külföldről. Szerintem olyan 1975-76 körül, de dátumilag nem hiszem, hogy mérvadó vagyok.
Rockbook: Milyen élmény volt?
K. P. : Akkor ez nem volt még élmény, ugyanúgy kezdtünk, mint a többi más zenekar, nem volt nagy siker. Próbálkoztunk. Annyi, hogy nem volt a Révész (Révész Sándor – a Generál akkori énekese) mert úgy volt, hogy csatlakozni fog hozzánk, csak haladékot kért, mivel még fél évet Generálozott. Két billentyűssel játszottunk, a Gallai Petin kívül volt még a Lévay Tibi. Az első lemez nótái megvoltak, de nem volt igazán átütő a dolog, jó fél évig próbálkoztunk. Mi a Som Lajossal erre már készültünk kinn, úgy vettünk cuccot, spóroltunk, hogy fenn tudjuk majd magunkat tartani, próbatermet fizetni, stb. Tudtuk azt, hogy ez nem egy leányálom.
Rockbook: A szeptemberi koncertre hogyan emlékeztek vissza?
Vörös Gábor: Ez szeptember közepén volt, Délvidéken, Szerbiában. Érdekes koncert volt, mert ez a dátum már kétszer át volt téve, 2020-ban lett volna eredetileg májusban, majd átrakták szeptemberre, de akkor sem lehetett megtartani, így áttették erre az évre. Nagyon megörültek nekünk, a polgármester aranyos volt, nagy szeretettel várt bennünket, mivel gyakorlatilag másfél éve tárgyaltunk arról, hogy egy Piramis bulit összehozunk. És jól sikerült a koncert, nekünk egy kicsit furcsa volt, hogy az emberek mintha nem annyira ismerték volna a dalokat, de mi rátettünk erre egy lapáttal és megismertettük őket.
Rockbook: Mennyit változott a Piramis zenéje az évek során?
K. P. : Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, sosem törekedtünk erre, sőt nem is kellett ezen változtatni, mert az a Piramis attól Piramis, ha úgy játsszuk. Más kérdés, hogy voltak tagcserék és más lett a világ, de nekem az a véleményem, hogy a közönség abszolút nem igényli. Egy időben mindig változtattunk, de nem biztos, hogy rögtön felismerték. Mi egy retro zenekar vagyunk és az emberek úgy szeretnék hallani azokat a számokat, ahogy megismerték. Ahogy családot alapítottak vagy összejöttek a bulijainkon. Meg mutogatták a fiaiknak, most már az unokáiknak, szóval ez nem egy újítandó valami, én szerintem.
V. G. : Igen, jól mondja a Pinyó hogy, gyakorlatilag ezek a dalok úgy jók, ahogy eredetileg meg voltak írva, és ahogy a lemezen hangzanak. Talán mi annyit hozzátettünk, hogy a saját világunkat és saját előadásmódunkat hozzáadtuk, ezáltal kicsit más lett. De szerintem nem elvett belőle, hanem hozzáadott és ezáltal még jobb, átütőbb lett. Az a fiatalosabb energia, amit mi képviselünk (Bence a legfiatalabb generáció) ezek is jó hatással vannak ezekre a dalokra. Természetesen nem nyúlunk hozzá, azért igyekszünk a hűségre törekedni, hogy ugyanúgy szóljanak, mint eredetileg, csak egy kis energiát teszünk bele.
Rockbook: Várható-e ezzel a felállással egy új Piramis lemez?
K. P. : Ez egy nagyon fájó pont, mert én lehet, egyből mondanám, hogy nem. Mindkettőnknek más a véleménye, de ettől még jól elüldögélünk. Én azt gondolom, hogy a mai világban lemezt csinálni nagyon nagy háttér kell, hogy mondjam, nagyon invenciózus dolgok kellenek, amit most nem él meg az ember. Úgy gondolom, nekünk nagyon nehéz valamiről énekelni, mert azt ki kéne találni, vagy át kéne érezni, mivel egy irtó szövegcentrikus világ ez. Van egy pár dolog, amiről mi már nem nagyon énekelhetünk, például hogy dobolhatunk 
. Ettől függetlenül lehetne csinálni, de én nem érzem a lemezkiadás szükségességét, azért mert ha csinálsz is valamit, azt magadnak csinálod, hogy aztán elrakd egy fiókba vagy dobozba. Nem hiszem, hogy most bármelyik rádió is játszaná, ma már kifejezetten rock rádió sincs, ahol igény lenne ezeket a dalokat lejátszani.
. Ettől függetlenül lehetne csinálni, de én nem érzem a lemezkiadás szükségességét, azért mert ha csinálsz is valamit, azt magadnak csinálod, hogy aztán elrakd egy fiókba vagy dobozba. Nem hiszem, hogy most bármelyik rádió is játszaná, ma már kifejezetten rock rádió sincs, ahol igény lenne ezeket a dalokat lejátszani. V. G. : Igen, az én véleményem valóban más. Én fontosnak tartom, hogy legyenek új dalok, hogy újuljon a zenekar, mert ez motivál minket arra, hogy menjünk és csináljuk és dolgozzunk és tegyünk bele energiát. Ami most nem feltétlenül úgy térül meg, hogy bizonyos példányszámban eladunk valamit, mert manapság ilyet nehéz produkálni. Nincs zenei média és semmilyen garancia arra, hogy eljussanak a dalok a közönséghez, tehát egyfajta kettőség van ebben, hogy kellene is hogy legyen lemez, de hogy jut el mégis az emberekhez. Ez egy baromi nehéz kérdés.
K. P. : Nekem van egy apró kiegészítésem ehhez. A mai világban az, hogy próbálni az nem csak a zenészeken múlik, hanem a próbahelységeken és most azok nincsenek. Az utóbbi pár évben leromboltak 3-4-5 olyan próbahely centrumokat, ahol 20-30-40 zenekar próbált és az egészet bedarálták. Nekünk szerencsére van egy aranyos kis raktárhelységünk, gyakorolni megfelelő, viszont igazi nagy próbára nem alkalmas. Nincs az, mint régen, hogy amikor akarsz, bemész csörömpölni és tiszta erőből vered, erre sajnos nem alkalmas. Ha lenne mégis egy normális hely, az horribilis árba kerülne, mintha egy lakást bérelnénk. Ami az is lehet, hogy nem a város külterületén volna, hanem 30 km-re a központtól.
Lehet nosztalgiázom, de akkoriban a zenekarok többsége, nagyok és kicsik, kultúrházakban próbált. Régen a zenekarok könnyebben megoldották ezt, bejutottak egymás próbatermébe, amolyan „barter kereskedelem” volt, hogy például pár művházas fellépéssel letudták a próbaterem bérét. Mi is úgy csináltunk, hogy évente 1 vagy 2 bulit játszottunk cserébe bármikor lemehettünk próbálni és ott tárolhattuk a cuccainkat. Én ezt nagyon fontosnak tartom. Az oké, hogy én most lemehetek gyakorolni, de egy zenekar az már teljesen más, ezt a zenét nem lehet finomkodva játszani. Mi nem az a sávküldős zenekar vagyunk, akik otthon kitalálják, hogy mi legyen és küldözgetik egymásnak az ötleteket. Tudom, hogy ez is nagyon fontos és modern, de ott vannak például a Foo Fighters tagok, lemennek a Dave Grohl garázsába és csörömpölnek. Aztán persze sávokra veszik fel, de előtte szépen megcsinálják, kidolgozzák azt, amit szükséges. És szerintem ma ilyen anyagot, szinte lehetetlen összehozni.
Rockbook: Hogyan tudjátok elérni a fiatalabb generációt? Van-e erre valami mód?
V. G. : Nincs erre recept, nyilván persze a Facebook-on és Instagramon ott vagyunk. A dalok szerintem bevonzzák a fiatalabbakat is. Azt vesszük észre, hogy három generáció minimum jelen van a koncertjeinken. Úgyhogy ebben szerintem mi egész jól állunk. A számaink egyszerűen nem korhoz kötöttek, a fiatalabbakat is megérinti nemcsak az idősebb korosztályt.
Rockbook: Melyik Piramis dal fejezi ki legjobban az érzéseiteket? Amit szerettek élőben játaszani?
V. G. : Ha arra gondolsz, hogy melyik a kedvenc, akkor a zenekar tagjai által kedvelt „Emelj fel”-t mondanám. Amúgy nem lehet így egyetlen dalt kiemelni szerintem, mert mindegyiket nagyon szeretjük. Nincs szelektálás.
K. P. : Ha mondani kéne még egy számot, akkor az a „Játék az ördöggel” lenne az. Kb. minden szezonban elővesszük, igaz, kicsit komplikáltabb szám, nem annyira közönségbarát. Nem is olyan populáris, de mi nagyon szeretjük, mert van benne egy kis instrumentális rész, ahol jobban ki lehet bontakozni. Mondjuk ezt általában leszoktuk venni a programból, mert ugorjunk vagy tegyünk be valami mást. Úgy kell élni, hogy egy koncert 1 óra 20 perc és azt nagyon töményen oda kell raknod magad.
Rockbook: Nagyrészt teltházas koncerteket adtok. Mi teszi a zenéteket halhatatlanná? Mi az, amitől kortalanná válik?
V. G. : Ez jó kérdés. Nem is tudom, fiatal csibészként az öregeket tudnám fényezni, hogy annak idején zseniálisan megírtak és kitaláltak mindent. Ezek a számok nem ismernek időkorlátokat és ma is működnek a dalszövegek, működnek a harmóniák. Átitatódik. Egyszerűen meghatják a mai közönséget és a fiatalabb korosztályt is. Nekünk csak az a kötelességünk, a feladatunk, hogy a megfelelően interpretáljuk ezeket a dalokat a közönségnek, hogy vigyük tovább a fáklyát. Személyesen kell átélni a dalainkat élőben és ez remélhetőleg működni fog még jó sokáig.
Rockbook: Bízzunk benne, hogy így lesz. Tudom kikerülhetetlen kérdés, de titeket sem kímélt a jelenleg is futó világjárvány. Hogy éltétek ezt meg zenekari szinten?
V. G. : Hát, szörnyen.
K. P. : Minden lehetőség majdnem hogy elszállt. Zenés-táncos rendezvények szigorításokkal lehettek, de rock zene, koncert az nem, vagy csak nehezen. Nekünk nagyon vissza esett az egész, van egy-két banda, aki azért felléphetett, de közel sem annyiszor, mint a békeidőkben. És az én kis olvasottságomnak köszönhetően, sajnos ez az állapot még jó pár évig így fog maradni, és nem hogy javulna, hanem mindig történni fog valami. Az emberekben benne van a félelem, bennünk is van, de szeretnénk még élőben sokat játszani, de jelen esetben sajnos ez nem megvalósítható.
Rockbook: Gondoltátok volna, hogy 2020-2021-ben egy hozzátok hasonló zenekar, aki a zenélésből él meg, ilyen helyzetbe kerül?
K. P. : Ahogy erről beszélgettünk, erre valójában senki nem számított. Ez nagyrészt nem rajtunk és azokon múlik, akik ezzel foglalkoznak. De ettől függetlenül van az a hátszél és van az az oldalszél, ami viszi a vitorlásokat, minket nem visz semmi. Nem gondoltuk, hogy ennyire eszkalálódni fog a dolog. Az emberek nagy részének persze mással is foglalkoznia kell, hogy ezt az anyagi űrt valahogy betöltse, a zenélés mellett. Így azért nagyon nehéz, ez a keserű valóság, lehetne ezt szépíteni… Az emberekkel magukkal kellene foglalkozniuk.
Rockbook: Mi az, ami leginkább hiányzik nektek a vírus előtti időkből?
K. P. : A szabadság! Nem csak zenei értelemben mondom, hanem úgy általában. Nekem ez nagyon hiányzik. De tegyél föl nekünk inkább egy olyan kérdést, hogy mi lesz velünk, ha megnövünk?
Rockbook: Hogyan képzeltek el egy ideális Piramis koncertet, ha minden klappolna?
V. G. : A Várkertben volt egy bulink 2019-ben, amit egy kicsit beárnyékolt, hogy a Péter (Gallai Péter billentyűs) a koncert előtt hunyt el néhány nappal, így mindenkit eléggé megrendített a dolog. A koncerten ennek ellenére minden a helyén volt, mindenki tudta a dolgát, a stáb, a közönség is nagyon jó volt, gyönyörű helyen játszhattunk. Lehet, hogy a Peti halála beárnyékolta az egészet, én azért mégis emlékezetes koncertnek mondanám.
K. P. : Valahol beárnyékolta, de egyben fel is emelte az egészet. Az ő iránti emlékek, több dalban, hanganyagban és vizuálisan is megjelentek koncepcionálisan a koncerten. Az tény, hogy ez a tragédia megtörtént, de ennek ellenére ez összefogta a közönséget és egyben a zenekart is. Tudom, furán hangzik, de jó bulit adtunk, amely szép estét okozott mindenkinek. Először bánatosak voltunk, aztán pedig vidámak lettünk, mert minden jól sikeredett.
Rockbook: Interjúnk végére értünk. Mit üzentek az utánunk jövő generációnak, akik szeretik a rock zenét?
K. P. : Gyerekek, buli előtt 2 perccel menjetek el hugyozni!
Lupus Canis
Fotók: Kurcz Orsi, Bikali Sándor
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
