Bejelentkezés

x
Search & Filters

Minden, amit a Megyer Camp-et váltó Ukk & Roll fesztiválról tudni kell



Június 23-26. között kerül megrendezésre az első Ukk & Roll fesztivál, amely a Megyer Camp-et hivatott váltani (legalább is 2016-ban biztosan). Aki tehát megkedvelte a családias hangulatú elődöt, az nagy valószínűséggel idén sem fog csalódni. Molnár Péter, az Ukk & Roll szervezője, aki mellesleg hazánk legismertebb numizmatikai cégének a tulajdonosa, valamint a Vazul vére című rockopera producere is egyben, beavatott bennünket a részletekbe.

 

Rockbook: - Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az érmebiznisz?

Molnár Péter: - Kis gyerek koromban már érdekelt a téma, nagyszüleim földjén egy kiterjedt római erőd terült el, és itt egy-egy eső után szabad szemmel lehetett felszedni a földről a IV. sz.i. római pénzeket. A kutatást az egyre szigorodó törvények miatt évtizedek óta abbahagytam, de a fertőzés nem múlt el, a későbbiekben is gyűjtöttem az érméket, papírpénzeket. Később mikor gyűjteményemet eladtam, ráébredtem, hogy azt gyakorlatilag sokkal olcsóbban vettem meg az eladási árnál és innentől már tudatosan vásároltam, illetve adtam el az egyes darabokat. Ez egy olyan szakma, ahol a résztvevők viszonylag kevésbé ismerték az internetet, én kicsit jobban, és ez elég volt hozzá, hogy mára hazánk legismertebb numizmatikai cége legyünk több üzlettel, közel 15 000 Facebook „rajongóval”.

Rockbook: - A zenélès mikor és hogy jött az életedbe?

Molnár Péter: - Na ezen sokan meglepődnek, 41 évesen kezdtem el zenét tanulni, mikor nyugdíjba mentem a BRFK állományából…  Addig gyilkosságokat, gyanús haláleseteket, kiemelt egyéb bűnügyeket helyszíneltem, és a koncerteken csak a nézőtéren álltam.

2011-ben zenekarom dobosa, Fenyőházi Laci „fedezett fel” egy vidéki kocsma karaoke buliján és mivel jó hangom volt (szerinte) felvettek a zenekarba kongázni! Ez viccesen hangzott, de ennek oka volt, nyugdíjba menetelem másnapján beiratkoztam dobolni tanulni Nagy Dávidhoz, (Depresszió) és ekkora már marha nagy tehetségem elő jött. (feleségem ennél a résznél jegyzi meg magában: nagyképű majom) Rövidesen ki lett rám osztva egy dal, aztán kettő, aztán otthon hagytam a kongákat és főállású frontember lettem. (tudatosan nem énekest mondtam)

Rockbook: - Van egy saját bandád, a V2 Raiders band. Kérlek mutasd be pár mondatban!

Molnár Péter: - Igazi régi vágású, klasszikus hard rock banda, akik régi rock zenéket játszunk a hőskorból, hatásomra néhány újabbat is. A zenekar nagyobbik felének feneke alatt V2 motor berreg chopper vázon, innen a nevünk is. (meg mert sok motoros fesztiválon szeretnénk játszani..hehe) Van néhány saját számunk is, de úgy vesszük észre, hogy ezen az öregesebb rock vonalon, jobban szeretnek bulizni a megszokott régi Born to be wild-ra, mint egy alig ismert banda ismeretlen számára. De ez nem is baj, mert mi is szeretjük játszani. Tulajdonképpen ez tartja össze a bandát, a régi zenék szeretete. Nekünk pl. nem kényszer a próba, mi ezért csináljuk, magáért a zenélésért. Az pedig ha eljutunk valahova és tetszik az embereknek, az , hát az maga a  paradicsom.

 

Molnár Péter főszervező

 

 

Rockbook: - Az érmebolt és a zenèlés mellett a zenés színház, konkrétan egy rockopera, a Vazul vére is kitölti az életed. Pontosan milyen szereped is van ebben a darabban?

Molnár Péter: - A darab producere vagyok. Bereczky Dávid kollégám kezdte el a szerzővel, Vörösmarty Imrével és Silló Sándor rendezővel a munkát, ők is állították színpadra, én csak később, a második előadás után kapcsolódtam be. Ekkor egy kicsit belassultak a dolgok és egy más szemlélet kellett a továbbvitelhez, görgetéshez, mint a létrehozáshoz, alkotáshoz. Ma a mű önmaga gördül tovább, nem kell sok erőt kifejteni hozzá. Sok nyári fesztiválon találkozhat velünk a közönség és egy régi nagy vágyunk is teljesül, előadás lesz a felvidéken, Dunaszerdahelyen is.

Rockbook: - A darab egy nagyon jól eltalált, remekül megírt, megzenésített mű. Téged szemèly szerint mivel fogott meg?

Molnár Péter: - Én magam gyakorlatilag az első dal után megfertőződtem, olyan a dallamvilága, hogy újra és újra hallani akarod, hihetetlen. Van olyan rajongónk aki ugyanolyan tüneteket produkált mint én magam, hetekig csak ez szólt az összes körülöttem lévő zene lejátszóból.

És akkor a nem ejtettünk szót történelemről, mondanivalóról, sámánokról, papokról. Senki nem olvasná végig, annyi ideig lehetne sorolni, mi fogja meg az embert benne. Még egy álmunk van, minden segítséget megköszönünk ez ügyben, kijutni a darabbal Erdélybe. Ha ez teljesülne, nekiállhatunk színpadra állítani a második részt. (A szerző már megírta…)

Rockbook: - Az idei évben nagy fába vágtad a fejszédet. Te szervezed a Megyer Camp nèven megismert és évek óta sokak által kedvelt fesztivált, igaz, 2016-tól már Ukk & Roll néven. Honnan jött az ötlet?

Molnár Péter: - Nem vágtam én semmilyen fejszét semmilyen fába, belevágta helyettem Kristóf, Megyer polgármestere. Karácsony reggel hívott fel, hogy ugyan ő már bejelentette, hogy nem lesz több fesztivál, de annyian keresik, akarják, hogy legyen, hogy beadja derekát. Ekkor megkérdezte, hogy mivel ő Angliában tartózkodik huzamosabb ideig. elvállalom e a megszervezését. Azt is elmondta, hogy egy kisebbre gondolt, mint ami szokott lenni. Nyilvánvalóan az első meglepetés után igent mondtam, de akkor még nem sejtettem semmit…

Rockbook: - Szerinted miben rejlett Megyer Camp varázsa?

Molnár Péter: - Ez könnyű kérdés. Bennünk, benned és mindenkiben, aki el tudta fogadni, hogy ez egy olyan fesztivál, amilyen nincs még egy talán. Itt pl. nemhogy ismeretlen fogalom volt a verekedés, még olyat sem láttál, hogy valaki görbén nézett volna a másikra. Akkora béke, barátság volt, hogy ha nem szólt volna rock zene, azt hittem volna, hogy Ozorára kerültem a GOA paradicsomba…vagy valami krisna faluba.  Mi a zenekarommal már kedden odamentünk a szombati koncertünkre, leírhatatlan volt az a pár nap. Főztünk, zenéltünk, kirándultunk, mintha egy más világba érkeztünk volna. A többi, nálunk sokkal ismertebb zenekar is szerette nagyon Megyert, volt , hogy ők sem mentek haza egy-egy buli után.  Itt előfordulhatott, hogy a reggeli józanító kávét együtt kergetted valamelyik rock bálványoddal. Ezt a szemléletet mindenképpen át szeretnénk vinni Ukk-ra.

Megfogalmazódott egy új szlogen is a fejemben:  Peace, Love, Ukk&roll!

 

A fesztivál helyszíne (egyelőre üresen)

 

 

Rockbook: - Mi indokolta a helyszínváltozást?

Molnár Péter: - Kristóf tavaly bejelentette, hogy nem lesz több Megyer Camp, ezek után a falu elindult egy más irányba, elkezdték a házakat felújítani, kipofozni, a közművekhez pedig nem nyúlt senki, azok állaga így romlott. Megyer főszervezője,polgármestere, Angliába költözött ideiglenesen, onnan pedig nehéz ilyet megszervezni. Mikor Kristóf karácsonykor kitalálta, hogy mégis lesz fesztivál, még nem szembesültek több problémával. A látogató szám folyamatosan nőtt, az ehhez szükséges infrastruktúra nem, sőt, a meglévőt is fel kellett volna újítani. Szabályzók, rendeletek is változtak, ami miatt a jegyző közölte, hogy a tavalyi létszám töredékével lehet csak megtartani a rendezvényt, az pedig nem lehetett bevállalni.

Ebben a helyzetben jött a mentőangyal, Kommendánt Irén, Ukk, fiatalos és nagyon segítőkész polgármester asszonya, aki tárt karokkal várja a fesztivált. Ukk község biztosít egy csodálatos helyszínt, Ő maga pedig a szervezésben is nagyon sokat segít.

Öröm ha egy falu vezetője, mint a közösségért felelősséggel tartozó ember felismeri, hogy hosszú távon csak egy élő falu tud fejlődni. Látunk sok negatív példát, elfogyó zsákfalvakat, vélhetően Ukk nem fog erre a sorsra jutni. Az élet a fejlődést jelenti.

Rockbook: - A törzsgárda hogy fogadta, hogy pár km-el arrébb lesz a kedvenc fesztiváljuk?

Molnár Péter: - Ez volt az egész dolog legkardinálisabb pontja, még ha csak 2 kilométerről is van szó. Vannak, akik évek alatt centire pontosan ugyanoda verték a sátrukat, sötétben is tudták merre kell menni. A másik névről ismerte Megyer mind a 16 lakóját, a harmadik minden reggel a patakban fürdött….   Ezek olyan dolgok, amiket nem tudunk pótolni, de megpróbálunk helyette adni valamit, amit ugyanúgy élvezni fognak a vendégek.  A költözéssel járó stresszt olcsó bérlettel és baráti ital árakkal próbáljuk feloldani, a büfés kiválasztásánál például szempont volt, hogy legyen olyan söre amit 400 Ft alatt tud adni.

Azt gondolom a Megyer Camp, nem a falu házaitól, a pajta köveitől lett az ami, hanem tőlünk, a látogatóktól, a mindig itt találkozó barátoktól, az itt megismerkedő, azóta már több gyerekes pártól, a Németországból rendszeresen hazamotorozó nyugdíjas haverból, a motoros társaságoktól. Ha akarjuk, ugyanez Ukkon is vár mindenkit, mert ezt mi magunk alkottuk, mi magunk vagyunk!

Rockbook: - Milyen programokkal találkozhatnak az eseményen résztvevők?? Van már konkrétum?

Molnár Péter: - Igen, azt raktuk össze először, teljesen kész már hetek óta a műsor. Zenei stílusban kicsit visszamegyünk a régi Megyer Camp-ek hangulatához, ott még nem igazán volt pop zene, csak rock, annak viszont egy nagyon változatos egyvelege.

 

 

Lesz ami a fiatalokhoz szól, lesz ami az „idősebbeknek”, lesz amin tombolni lehet, lesz amin visszaidézni a múltat, lesznek esténként befutott, országosan ismert bandák, a délutáni sávokban akusztikus produkciók és tehetséges amatőr, vagy kezdőbb, de ígéretes rock bandák. A pontos bontás már megtalálható honlapunkon. (www.ukkandroll.hu) A zenei programokon kívül is nagyon sok tervünk van, motoros, „gyalogos” vetélkedők, versenyek, medencét szeretnénk felállítani, vidámparkosokkal tárgyalunk, valószínűleg csak az fog unatkozni aki azért jön.

Rockbook: - Milyen szàllások közül tudnak válogatni az odalátogató? Mennyibe kerül a bérlet, a jegyek?

Molnár Péter: - Van egy csodálatos, Campingnek kialakítható területünk (focipályánk), itt úgy tudnak sátrazni a látogatók, hogy motorjaikat, gépjárműveiket a sátor mellett támaszthatják le közvetlenül, ilyen fesztivál nagyon kevés van azt hiszem. Aki árnyékosabb helyet szeretne, az a focipálya melletti erdőrészben is felállíthatja a sátrat, itt garantáltan egész nap hűs lesz. Természetesen fürdési lehetőséget biztosítunk. Akinek más igényei vannak, az a környéken bőven talál szállodát, panziót, de Megyer házait is ki lehet baráti társaságoknak bérelni, ez kb. 2 kilométer a fesztivál helyszínétől.

Szívesen segítenek a sümegi Turinform irodában, ahol egyébként bérletet is lehet kapni, (www.sumeginfo.hu )

Rockbook: - Napközben, a koncertek között, előtt mit érdemes felfedezni a környéken? Mit kell tudnunk Ukk községről?

Molnár Péter: - Ez elég vicces és…már meg ne haragudjatok meg, laikus kérdés. Mi magunk is minden évben elhatározzuk, hogy majd kirándulunk, motorozgatunk stb., de ha jó a buli és lefekszel hajnali 3-4 órakor, háááát … nem a túrázás az első, ami eszedbe jut, ha magadhoz térsz.

Viccet félre téve, természetesen a sümegi vár, a püspöki palota a fő látnivalók a környéken, de kényelmesen motorozható távolságra van Tapolca, könnyen elérhető a Balaton part északi része, Veszprém, Sárvár sincs túl messze. Kevés ennél ideálisabb helyszín van, és a Káli-medence útjain motorozni, az mámor. Az elfogultságomat leszámítva is tényleg szép.

Rockbook: - Van esèly rá, hogy ez a fesztivál is évről évre ismétlődő eseménnyé nője ki magát?

Molnár Péter: - Ha rajtam múlik biztosan. De lehet, hogy hazatér Kristóf és azt mondjuk, hogy két falu (Megyer és Ukk) lesz az esemény házigazdája és dobunk egy nagyot. Közhellyel élve: minden lehetséges!

 

Rockbook: - Köszi az interjút és sok sikert az UKK & Roll-hoz!


A bérletek Február 25-től kaphatók személyesen Ukk-on a Csemege boltban (Széchenyi u.), Sümegen a Tourinform irodában, Budapesten a VI. Ker. Vörösmarty u. 61. sz. alatti Procopius Érmeboltban. Interneten a Tixa jegyiroda oldalán megveheted és kinyomtathatod belépődet ! (www.tixa.hu)

Az Ukk & Roll fesztivál nagyon baráti jegyárai:

A három napos bérlet ára május 1-ig: 4.000 Ft
A három napos bérlet május 1. után: 6.000 Ft
Napi jegy: 2.500 Ft
Gyerek/tanuló bérlet (10-18 év közöttieknek, alkohol megvásárlására nem jogosít): 3.000 Ft



Elérhetőségek: Honlap, Facebook

 

Viszlát Megyer Camp! Üdvözlünk Ukk & Roll!

 

 

Támogatónk a Nemzeti Kultúrális Alap és a Cseh Tamás Program.