Mini metalcore fesztivál az Arénában: Architects, Landmvrks, President koncertbeszámoló - Budapest Aréna, 2026.01.27.
Architects, Landmvrks, President - Budapest Aréna, 2026.01.27.
Architects, Landmvrks, President – három külön világ, egy irányba húzó energia, és egy olyan este, ahol minden klappolt: hangzás, közönség, dalok, hangerő, izzadság. Mini metalcore fesztivál lett belőle, nagybetűs élménnyel, és ritka az olyan csomag, ahol az első zenekartól a ráadásig nincs üresjárat, ahol minden klappolt: hangzás, közönség, dalok, hangerő, izzadság.
Az Arénához közeledve bevallom, volt bennem némi bizonytalanság. Merész vállalásnak tűnt ekkora helyszínen egy alapvetően metalcore-központú csomag, és felmerült bennem, hogy talán karcsú lesz a nézőszám. Aztán amilyen tempóban telni kezdett az állórész, gyorsan el is engedtem ezt a gondolatot.
Az estét az angol President nyitotta, a mikrofonnál Charlie Simpsonnal (The President), és már a nyitó hangoknál érződött az a fajta profizmus, ami nem kérdéses, csak működik. Meglepően erős, tiszta hangzás fogadott minket már az első zenekarnál, ami rögtön fel is tette a kérdést: ha itt tartunk az elején, mi jöhet még később, hová lehet ezt fokozni? Lehetett…
A mindössze tavaly indult zenekar egy hatszámos EP-vel a háta mögött érkezett az Architects turnéra, és nem is akartak ennél többet mondani – a zenéjük beszélt helyettük. A gépes intró alatt besétáltak a színpadra, középen egy pirosan világító kettőskereszt egy pulpitussal, minimális mozgás, semmi sallang. A hangsúly végig a dalokon és az előadáson volt.
És itt jött az igazi erősség: Charlie Simpson éneke. Hibátlan tiszta témák, brutális hörgések, torokszaggató sikolyok, sőt, néha már szinte szoprán magasságok – mindez élőben, stabilan, magabiztosan. A metal és az elektronikus pop határán mozgó dalok remek arányban keveredtek, voltak elszállós, lebegős pillanatok és arcba tolós részek is. A „Rage” feszültsége és a műsorukat záró „In the Name of the Father” dinamikája különösen megmaradt bennem.
Maszkos zenészek, precíz játék, visszafogott színpadi jelenlét – de amikor meghajolt a „névadó”, az elnöki karlendítések után csendben levonultak, már azon morfondíroztam, jó lenne őket egyszer hosszabb műsorral is látni.
A President setlistje:
01. Fearless
02. Dionysus
03. Rage
04. Conclave
05. Destroy Me
06. In the Name of the Father
A kép a 2025-ös londoni koncerten készült - Fotó: Adam Rossi
A francia Landmvrks gyakorlatilag berontott a színpadra. Florent Salfati francia nyelvű rapbetéttel indította a „Creature”-t, majd egy pillanat alatt váltottak át kíméletlen darálásba. Innentől nem volt megállás: a közönség is magasabb fokozatra kapcsolt, beindult a pogó, és az Aréna hirtelen sokkal szűkebbnek érződött.
A megszólalás kicsit szikárabb volt, mint a Presidentnél, de ettől csak még ütősebbé vált a 40 perces program. Minimális vizuál, néhány robotlámpa és háttérvetítés, de itt most az energia dominált. Nicolas Exposito és Paul Cordebard gitárosok végig ugrálva, intenzíven tolták a témákat, miközben az énekbe is besegítettek, dallamokkal, hörgésekkel.
Az „A Line in the Dust” gyönyörű tiszta éneke után a „Sulfur” pengeéles riffjei csaptak le, a ritmusszekció pedig könyörtelen pontossággal dolgozott. Rudy Purkart basszusgitáros és Kévin D’Agostino dobos olyan stabil alapot raktak le, amire nyugodtan lehetett építkezni a többieknek.
Külön bája volt annak, ahogyan a francia nyelv időről időre felbukkant a dalokban – a „La valse du temps” sanzonos hangulata egészen szürreális élményt adott ebben a zenei közegben. A „Rainfall” végén érkező lassulás és a túltolt pergődob hangjai konkrétan mellkason vágott mindenkit, ritmusosan, egyszerre lassult a tömeg intenzitása, a „Blood Red” pedig tökéletesen vegyítette az angol és francia éneket.
A Landmvrks egyértelműen azok közé a modern metal zenekarok közé tartozik, akikre érdemes hosszú távon figyelni – potenciál, erő, lendület és jó dalok bőven vannak náluk.
A Landmvrks setlistje:
01. Creature
02. Death
03. A Line in the Dust
04. Sulfur
05. La valse du temps
06. Lost in a Wave
07. Rainfall
08. Blood Red
09. Self-Made Black Hole
Az este végére pedig valóban korona került a műsorra. Az Architects olyan precizitással és erővel lépett színpadra, amit ritkán tapasztalni ekkora térben. A hangfalakból kiömlő dinamika, a csontig hatoló hangerő, a villogó fények és a színpad előtt időről időre leomló, keresztülszántó fényfalak monumentális keretet adtak a produkciónak.
Az „Elegy” és a „Whiplash” nyitása már az első percekben világossá tette, hogy itt nincs kegyelem. Sam Carter élőben egészen elképesztő: a tiszta ének, a hörgés, a sikolyok és a kántálás olyan természetességgel váltják egymást, amit nagyon kevesen tudnak ilyen szinten. Az Architects nemcsak frontemberben, hanem hangszeres szinten is brutálisan erős.
Dan Searle dobjátéka külön említést érdemel – összetett, egyedi, és élőben ritkán hallani ilyen jól megszólalni a hangszert. Alex „Ali” Dean basszusgitáros nemcsak a mélyeket hozta masszívan, hanem billentyűs témákkal is sűrítette a hangzást, Adam Christianson gitárjátéka pedig tankönyvi pontosságú volt. Ryan Burnett és Martyn Evans plusz hangszeres jelenléte tovább sűrítette azt a zenei szövetet, ami könyörtelenül maga alá gyűrt mindent.
Carter végig kézben tartotta a közönséget, a „Curse” refrénjét már együtt énekelte vele az Aréna, innentől pedig nem volt megállás. A „Broken Mirror” után a „Brain Dead”-ben Florent Salfati is visszatért a „Brain Dead” őrületéhez, az „Everything Ends” ringatott, a „Blackhole” pedig ismét arcon kalapált mindannyiunkat…
A ráadásban a „Seeing Red” és az „Animals” mindent megadott, amit csak várhattunk: nagyívű, erős, magabiztos lezárása volt az estének.
Hazafelé menet azon gondolkodtam: ha az Architects tartja ezt a tempót és ezt a minőséget, akkor előbb-utóbb tényleg ott a helyük a stadionokat megtöltő zenekarok között.
Az Architects setlistje:
01. Elegy
02. Whiplash
03. when we were young
04. Black Lungs
05. Curse
06. A Match Made in Heaven
07. deep fake
08. Impermanence
09. Red Hypergiant
10. Gravedigger
11. Broken Mirror
12. Brain Dead (with Florent Salfati)
13. Meteor
14. Everything Ends
15. Gone With the Wind
16. Doomsday
17. Blackhole
Ráadás:
18. Seeing Red
19. Animals
Rici
Fotók: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
