Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nagy Feró Hamletje a tágan értelmezett rockzenében is látnoki erővel bír (lemezkritika)

A nyolcvanas évek elejének, közepének Magyarországán a rockzene az ő sajátos fénykorát élte. Ez volt – szerintem - a pislákoló fények kora. Viharos évtized volt, az eleven tüzek pedig rosszul tűrik az efféle időjárást. 
 
1985-ben például, amikor a punk-rock opera (nehogy már szimplán rock-operának tituláljam, mert abba Hamlet atyjának szelleme is beleőszülne) kislemez-előzetese megjelent, túl voltunk az István, a király bemutatóján. A leghíresebb szegedi punkok, a CPg együttes háromnegyede a fejenként két évben megmázsált börtönbüntetését töltötték éppen. Jó néhány rockbanda, amelyek a hetvenes években a virágkorukat élték, szüneteltették a működésüket. (Beatrice, Mini, nem sokkal később a P. Mobil, stb.) Daliás idők voltak, (vagy) nem?
 
Az évtized krónikájához hozzátartozik egy szigorú, következményektől sem mentes rock-tanácskozás az elején (Tata, 1981), a módszerváltás kezdete pedig a végén. A két végpont között – amint valamilyen szinten utaltam rá - az erőviszonyok átrendeződése indult meg a különböző zenekarok és néhány stílusirányzat között, ami pedig már rock-történelem.
 
Az írás tárgyához visszatérve: a Hamlet-LP 1986-ban jött ki, a darabot viszont (a kecskeméti betiltása következtében) egy évvel később mutatták be az Egyetemi Színpadon, hiszen a Rock Színház, amely a produkciót a szárnyai alá vette – szó szerint - kereste a helyét akkoriban. Eredetileg dupla album lett volna az a lemez. A mostani CD-kiadás szintén a szimpla verziót tartalmazza, a kislemez felvételeit csatolva hozzá vigasztalásul, vagy ha úgy tetszik, bónuszként. A CD-booklet gazdag képanyaggal bír, ám a dalszövegeket nem tartalmazza. Ezt a magam részéről azért sajnálom nagyon, mert leírva mégis csak könnyebb lett volna átlátni, mi maradt benne Shakespeare-ből Arany Jánossal szólva, illetve mit adott hozzá szövegileg Nagy Feró.
 
 
A klasszikusok legfőbb értéke (a drámáké is, természetesen) abban áll, hogy szinte mindenkor képesek közvetíteni az adott kor népének szánt aktuális és érvényes üzenetet. Kivéve talán a jelen esetet, amikor a szocialista „belegondolások” éppen ki találtak üresedni. (A híres Monológban is elcsúszott az ún. „eszmei mondanivaló” hangsúlya.) Ezzel együtt úgy vélem, az LP-kiadás legfőbb pozitívuma akkor abban állt, hogy - Nagy Feró nevén - egyáltalán megjelenhetett. (A „körítés” kiváló volt: - a kecskeméti színházzal ellentétben - a hanglemezgyár melyik hatalmassága merte volna Shakespeare-t cenzúrázni?)
 
Korunk emberének azonban nagyon is sokat mond ez a feldolgozás (szerintem). Nevezetesen (anélkül, hogy részletes műelemzésbe keverednék), hogy a hatalmi önkény milyen messzire (vagy mélyre) vezethet, miféle torzulásokat és károkat okozhat, különösen az érzékeny lelkek világában, sőt sokak életét is megkövetelheti – akár az ütősebb krimikben. De hát nem Shakespeare volt az első jelentős krimiírók egyike? Egyébként pedig, nem kell minden tragédiát véresen komolyan venni. Van, amelyik jól átsütve fogyasztható ízletesen.
 
 
Ami a darab szereposztását illeti: akadnak nevek, amelyeket olvasva ma is felkapjuk a fejünket, de ha a zenészek névsorát böngésszük, pillanatok alatt be fogjuk látni, hogy az nem más, mint a (színészekkel kibővített) Beatrice, Nagy Feró és Miklóska Lajos zenei szerzősége mellett. És ebből a nézőpontból szemlélve érdekes igazán a „,történet”, hiszen sajátos kettősséget fedezhetünk fel benne. A Nagy Feró kissé elnagyolt ének-dallamai leginkább a punk stílusjegyeit viselik magukon, kvázi az ős-Bikinit idézve, a hangszerelése azonban összeszedett, kulturált rockzene, a zenekar játéka pedig kimagasló! Mintegy igazolásul legyen elég csupán Lugossy László, Zsoldos Tamás és Donászy Tibor nevét említenem.
 
A szövegek egyes, fontos kitételei sem sikkadnak el, például mindjárt a Prológusban. „Nem mindig a vesztes a gyengébb”, vagy hogy „tessék újrakezdeni”, valamint egy fél sor az Epilógusból: „minden ütést állnom kell”. Mindez voltaképp a mához szól, a mi életünk tükre. Fura ezt több mint harminc év után leírni, ugyanakkor ez a lemezanyag a felfedezés nem csekély örömével is szolgál! Cserében „csupán” a gondolkodás és az absztrakció nemes képességével való rendelkezést kívánja meg a hallgatójától.
 
Tudjuk jól, vannak alkotások még a tágan értelmezett rockzenében is, amelyek látnoki erővel bírnak: megelőzik a saját korukat. Nagy Feró Hamletje is ebbe az értékteremtő kategóriába tartozik. Ezért volt zseniális (és értékmentő) ötlet a CD-n való újra-kiadása. Külön köszönet a megkésett rácsodálkozás élményéért!
 

 
olasz