Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Ne csak nézz, hanem láss is.” - I Feel Like A Bombed Cathedral: ’W’ lemezkritika

Nyújtás, nyújtás, nyújtás, zöldtea és meditáció. Ezek a szavak jutottak eszembe, mikor először végighallgattam a szimplán csak W-re keresztelt új I Feel Like A Bombed Cathedral albumot. Jelen cikkünkben ismételten idegen vizekre evezünk, az underground metal zenék deltaszerűen szétágazó, egyik oldalsó érvonalán úszkálva, bátor kishajónkkal. A félelmetes Drone-öbölt épphogy elhagytuk, célunk pedig nem más, mint a mesés Ambient-szigetek. 
 
Hazánk egyik feltörekvő, független kiadója, a kísérleti muzsikákban jártas blinblindblind gondozásában jelent meg idén, az I Feel Like A Bombed Cathedral (későbbiekben csak IFLABC) legutóbbi lemeze, a W. Két hosszabb lélegzetvételű, 20 perc körüli izgalmas tétel hallható a 12 inches vinylen, kifejezetten az elvont ambient-drone szerelmeseinek „címezve”, de simán tehetnek vele egy próbát a space & chill-out zenék kedvelői is, a W ugyanis biztonságos territórium. A puding próbája márpedig az evés, úgyhogy ideje megkóstolni ezt a finomnak tűnő vevét.
 
 
Indignation
 
A kezdőhangulat erőteljesen az Amenra merengős (de közben intenzív lelki fájdalmakat boncolgató) kompozícióira hajaz. Ahogy egyre mélyebbre merülünk az IFLABC éberálomhoz hasonló történetébe, egyre inkább válik rituálissá, majd súlyosan végzetszerűvé Amaury Cambuzat zenéje. A hangkép tiszta és szép. Repetíción alapuló, hosszasan elnyújtott, csupán elektromos gitárra írt drone-ok, ambient-szerű lebegések tarkítják a minimalista felfogás szerint megépített dalszerkezetet. A komplexitás és az öncélú alkotói túlzás hiánya, egy lényegretörőbb, direktebb „kinyilatkoztatást” eredményez. Mint ahogy kitisztul a kép, ahogy erősödnek az érzések vagy, ahogy megélénkülnek a színek vagy mondjuk… fizikailag sűrűsödik egy matéria. Realizáció? Vagy esetleg manifesztáció? Jó kérdés. Egy pulzáló vezérfonal mentén utazunk befelé, pontosabban a cselekmények felé, mely néhol kozmikus, néhol éteri tartományokban vibrál-mozog. A záró-hangok fényes loopok formájában ivódnak belénk. 
 
Fear & Disorder
 
Ha lehet, ez a dal még puritánabb, csupaszabb struktúrában jelenik meg, semmilyen kötött ritmus nem vezérli, csak áramlik gondolatszerűen, szinte már ösztönösen. Az elején folytatódik a meglehetősen ismerős - Föld és világűr közötti - táj víziója (mondjuk, ilyenkor kinek mi jut eszébe, az asszociáció természetesen mindenki számára szabad) ami aztán teljesen átalakul. Organikus hangok, zörejek vegyülnek az atmoszférikus drone témák köré, a kísérleti él is jobban kidomborodik. Amaury Cambuzat (akit sokan a kultikus német krautrock bandából, a Faust-ból ismerhetnek) magabiztosan manipulálja az elemeket, gitárján különböző effekteket használva hol fokozza a feszültséget, hol pedig komoly elmélkedésre késztet bennünket. Ez a teoretikus sík roppant erős formában jelenik meg a Fear & Disorder-ben, mely úgy kb. a felétől komorabbá válik és elkezd transzformálódni. Másik tudatállapotba kerülvén, új dimenziók nyílnak, ahol a szónikus tájkép ismeretlenül terül szét előttünk, fura élőlény módjára, de érzéseink és amit Amaury projektál felénk a Katedrálison keresztül, viszont eléggé valósak, igaziak. Mintha már éreztük volna ezt mindannyian, ott valahol legbelül. Nehéz ezt megfogalmazni. 
 
Az interpretáció még mindig egyéni dolog és egyben egyénfüggő is. Hogy ki mit érez vagy gondol, vagy milyen emlékek elevenednek fel benne bizonyos zenék hallgatásakor, az csak rajtunk múlik. Sokan például szinte semmilyen emóciót nem éreznek, számukra rengeteg féle-fajta zene pusztán értelmetlen zaj, kiadott üres hang, koppanás, egy élettelen morajlás. (Sokan nemcsak a zenével, hanem bármilyen művészeti ággal is így vannak.) Szerencsére, az „igazi-vész” megtalálja befogadóit. A füleket és az elméket, akik nem csak néznek, hanem látnak is. Amaury Cambuzat anti-kérügmája, az I Feel Like A Bombed Cathedral: W című lemeze, figyelemreméltó alkotás, tele érdekes és elgondolkodtató mondanivalóval, nagyon kíváncsi vagyok, hogy következő állomásán miről fog nekünk mesélni. 
 
 
Akinek felkeltette az érdeklődését az IFLABC entitása, az keresse fel nyugodtan a blinblindblind kiadóját (van FB oldaluk) és szerezze be ezt a meglehetősen egyedi borítóval ellátott bakelit lemezt. Írásomat szeretném Andrej Tarkovszkij filmrendező szavaival zárni:
 
„A művészet létéből fakadóan nemesítő hatással van az emberre. A művészet teremti meg azokat a szellemi kapcsolatokat, melyek közösséggé teszik az emberiséget, valamint azt a különös erkölcsi légkört, melyben képes felvirágozni. Máskülönben elpusztul, miként az elhanyagolt kertben az elvadult almafa.”
 
 
Elérhetőségek: Facebook, Bandcamp
 
Lupus Canis