"Nem fájna, ha nem lett volna ennyire szép” - Fatal Error búcsúztató
Az utóbbi időben egyre több hazai zenekar kénytelen különböző okok miatt véget vetni a sokszor még ki sem teljesedett karrierjének. Ez a hullám utolérte a 13-18 éves múlttal rendelkező Fatal Error zenekart is. (Kétszer nem mondják ugyanazt a számot, amikor a zenekar koráról van szó, szóval mindenki döntse el magának, hogy mennyi az annyi.) Jó, igazából ők nem oszlottak fel véglegesen, de erről kicsit később. A hasonló történeteket mindig másképp éli meg egy rajongó és az, aki a zenekar életének is része. Én mindkettő voltam és vagyok, ezért úgy döntöttem, leírom mindazt, amit számomra ez a zenekar jelent. (Ez sem igaz, a felét ki fogom hagyni...)
Figyelem! A cikk nyomokban személyes érzelmeket és történeteket tartalmaz, ha egy száraz koncertbeszámolóra vágysz, ez nem neked való.
Szerintem senkit nem fog meglepni, hogy akkor fedeztem fel a Fatal Errort, amikor a Tankcsapda előzenekaraként turnéztak, illetve nyilván az első Dalos szereplésük is közrejátszott. Láttam őket élőben néhányszor és mindig megállapítottam, hogy mennyire király már ez a zenekar, milyen összhang van a tagok között és úgy összességében véve, egy elég különleges repertoárt állították össze maguknak, amilyet más hazai együttesnél nem tapasztaltam. Határozottan nem voltam ott minden pesti koncertjükön, a ,,Majd legközelebb megnézem őket" hozzáállás miatt kisebb-nagyobb szünetek mindig akadtak.
Aztán 2023 tavaszán, amikor (leadási határidő előtt egy hónappal) nekiláttam az egyetemi szakdolgozatom megírásának, mely szorosan kapcsolódott a zeneiparhoz, szükségesnek éreztem, hogy egy zenekari interjút is készítsek. Igazából nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy vajon kik lehetnek azok, akik vannak olyan rendesek, hogy esetleg elvállalják. Így beszélgettem egyet először Zsolával és Botival a próbatermükben, illetve találkoztam személyesen is a többiekkel. Ekkor tudtam igazán megállapítani azt is, hogy az a szoros barátság közöttük, amit a színpadon látunk, mennyire a valóságot mutatja. Aztán telt az idő, itt-ott összefutottam velük persze, pár szót mindig váltottunk, de ennyiben is maradt a dolog.
Kicsit több, mint egy évvel később, azonban én is részt vettem a tavaszi turnéjukon egy akkoriban menedzselt zenekarom által, így a kapcsolatunk jobban el is mélyült. Igazából, ahogy a zenekari Facebook csoportjuk utal is rá, a Fatal Error tényleg egy család és (kis túlzással) folyamatosan azt is éreztem, hogy otthon vagyok velük, bár lehet, hogy erre a debreceni közös hazaút tette fel a pontot... Mindenesetre innen indult be igazán a közös történetem velük, nem csak a koncerteken, de szabadidőnkben is többször kerezteztük már egymás útját.
Természetesen engem is meglehetősen szíven ütött, amikor első kézből tudtam meg, hogy milyen döntés született. A tavaly őszi Akvárium Klubos koncerten hallhatta Zsolától a közönség a fejleményeket, nem sokkal később, pedig hivatalosan is ki lett mondva: a Fatal Error bizonytalan időre szünetet tart. Igen, szünetet tart, nem feltétlenül véglegesen feloszlik és ez az a tény, ami nagyon sok emberben tartja a lelket. A hangszerek megmaradnak, a próbaterem tovább üzemel, a barátság pedig örök. Még ha néhány dalszöveg meg is mutatja, hogy akadtak zenekaron belüli konfliktusok, ez a ,,befejezés" a lehető legszebb módon történik meg és valószínűleg éppen ezért is olyan nehéz. Azt pedig, hogy a család az első, senki egy pillanatig nem kérdőjelezte meg és ez a fajta egyetértés az, ami meg tud könnyíteni egy ilyen nehéz döntést is.
A búcsúkoncert (szörnyű így hívni amúgy) olyan tempóban lett teltházas, amit ez a zenekar az utóbbi jópár évben alapból megérdemelt volna. Ez pedig hozta magával azt is, hogy lehetne még egy buli előtte, kicsit más programmal, más helyen, más hangulattal. Erre március 16-án egy vasárnapi napon került sor az Instant-Fogas Komplexumban.
Az egész napos sertepertélés és hosszas beállás után, hét órakor nyíltak a kapuk, a srácok pedig a frissen feltöltött merch pultnál várták az érkezőket. Rengeteg közös kép készült és egy csomó aláírás lett kiosztva, a zenekar pedig mindenkinek úgy örült meg, mintha ezer éve barátok lennének.
Nyolc órakor vette kezdetét a ,,bemelegítő" két órás koncert. Előkerültek olyan régebbi dalok, mint az Ápolatlan vagy a Bazdmeg és utoljára hallhatta a közönség ebben a hangszerelésben az Ördögszekeret és a Szóhoz juthatnékot is. Az este során a dobok mögül kivételesen egy Balázs Miki konferálást is hallhattunk, ugyanis feleségének pont aznap volt a szülinapja, így Dóri kedvenc dala, a Szó nélkül is a repertoár részét képezte. Ez a két óra borzasztó gyorsan elrepült, kettőt pislogtunk és már a Bérlet az életre című dal következett, melyet a szokásos módon Zsola egyszál gitárral indított, azonban ezúttal Mirtse Kori is csatlakozott hozzá. Miután a zenekar ismét elfoglalta a helyét a színpadon és befejezték a dalt, az estét a Művirágok karneválja zárta. Bár nem egy homályos tekintetet láttam a koncert során, itt tört el a legtöbbeknél a mécses. Összességében egy teljesen pozitív hangulattal ért véget az este, a backstage-ben sem uralkodott igazán az a búskomorság, amire előzetesen valamennyire számítottam. Ez utóbbi sajnos a március 21-ei teltházas A38 Hajós koncertről nem volt elmondható.
Előtte még 19-én megjelent az utolsó nagylemezük Útravaló címmel, melyet bár a többség félve és nem feltétlen a legjobb érzéssel hallgatott meg, határozottan belopta magát az emberek szívébe. Mint már korábban is említettem, az A38 Hajós koncert teltháznak örvendett, kapunyitás előtt már bőven gyűltek a rajongók, így a maximum egy órásra ígért közönségtalálkozó is közelebb volt inkább a kettőhöz. A koncert maga 2,5 órás volt, mely egy archív (és véletlenül lelassított) felvétel nyitott a zenekar legkorábbi időszakából. A setlist igen változatosra sikeredett és nagyon szépen ki is lett alakítva a menete.
Először a Kies Kiss Milánja csatlakozott a srácokhoz a Mérleg erejéig, aki pont a saját zenekarának búcsúkoncertjén állt utoljára a hajó színpadán. Utána következett A szokásos Kori blokk (Fecskék, Veled más a helyzet), majd a zenekar volt basszusgitárosa, Kornyik Boti is sokak örömére megjelent, Norbi pedig a régi idők emlékére három dal erejéig visszacserélte bőgőjét trombitára. Zsola és Jakó is előadott egy-egy egyszálgitáros dalt (Hülye élet, bolond ember, Szóhoz juthatnék), miután pedig a teljes zenekar visszatért a színpadra, Bence édesapja, Joós Tamás buzukin kísérte az Ördögszekér akusztikus verzióját. A visszataps után Zsola a legsírósabb dalával, azaz a Széppel búcsúzott mind a zenekartól, mind pedig a közönségtől. Majd a Bérlet az életre, a Padlón, a Kulcs és a Művirágok karneválja zárta a koncertet.
A színpad mellett állva folyamatosan könnyekkel áztatott tekinteteket láttam a közönség soraiban, melyek természetesen az esemény végéhez közeledve sem a zenekart, sem a crew tagjait nem kímélték meg. Egy olyan megható búcsút tudhatnak a srácok maguk mögött, melynek emlékét egy életre szívükben őrizhetik, pont úgy, ahogy a rajongók őrzik meg dalaikat.
Mielőtt a cikk végére érnék, valamit még mindenképpen meg kell említenem, ez pedig nem más, mint maga a stáb. A Fatal Error crew talán az egyik legösszetartóbb család. Egy család, amely nem csak abból a 6 főből áll, akiket a színpadon látunk. A zenekart borzasztó sokan segítettek útja során, lehetetlen lenne mindenkit felsorolni, de álljon itt azoknak a neve, akik az utóbbi időben elkísérték a srácokat.
• Mirtse Kori, a Fatal Error tiszteletbeli hetedik tagja, a Zsola & Kori tánciskola alapítója;
• Papa, a világ legjobb (és legtürelmesebb) sofőrje, mindenki jobb keze, a felszerelés buszba ,,belegózásának" mestere;
• Patrik, Papa jobb keze, a legSuSogóSabb gitártechnikuS, road, merch pultoS, mindeneS;
• Ati, aki nélkül a zenekar nem igen szólalhatott volna meg, a turnébuszos karaoke koronázatlan királya;
• Bikali Sanyi, a legmebőbb klipek és fotók megalkotója.
Hát ennyi... Sok sok évnyi fellépés, sírás, nevetés, rengeteg örökre szóló élmény az, melyet nem csak a Fatal Error, de az őket körülvevő, hűséges rajongók is magukkal vihetnek a következő időszakban. Én (sokakkal együtt), bízom benne, hogy ez még nem a búcsú, csak egy nagy köszönés és pár év múlva ismét összeállhat a csapat. Addig is csak a legjobbakat tudom kívánni mindenkinek, hiszen unatkozni egyikük sem fog, az is biztos. Ha pedig jön majd valamikor folytatás, a rajongókra 100%-ban számíthatnak a srácok. Én személy szerint (még ha nem is feltétlenül tudják,) borzasztóan hálás vagyok nekik, hogy befogadtak és az életem részei lettek. 2024-ben határozottan az egyik legjobb dolog a Fatal Error volt, ami történt velem. 
U.I. Kedves Fatal Error zenekar!
Ha a reunion koncerten sem lesz Garzonember, én nagyon, de nagyon mérges leszek...
Na puszi,
Matyi-Szabó Nóri
Fotók: Bikali Sándor, Bodnár Dávid
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
