Nick Mason + Rick Fenn: 'White of the Eye' lemezkritika
Farkasszemet nézve a lemezborító szemével, az a Pink Floyd Pulse (több verzióban létező) kiadványainak borítójára emlékeztet erősen, holott a Mason-lemez jött ki hamarabb. De hát az első pillantás hozza a legfelületesebb benyomást, ami itt és most kevés.
A Pink Floyd mindenkori dobosa, Nick Mason (1944-) nemrégiben úgy döntött, hogy közreadja ismét a szólóanyagait. Mit mondjak, mélységesen egyetértek vele! Nyolcvanévesen kb. ez az utolsó esélye, hogy leszüretelje régi munkái újabb gyümölcseit. Nem mintha a Pink Floyddal nem keresne még mindig eleget (mondja a szőlők gyümölcseinek borrá nemesült levétől zsugorodott rossz májam), de ez esetben nem csak erről van szó. Ez a filmzene-lemez ugyanis olyan szinten elsikkadt a maga idejében (1987), hogy Hugh Fielder Pink Floyd – Behind the Wall című, „napjainkig” tartó eseményeit feldolgozó történelemkönyve, amely eredetileg 2013-ban, magyarul 2021-ben jelent meg, említést sem tesz róla. Na hát, ezért is foglalkozunk az újrakiadással, és azért, mert nagyon nem érdemli meg a muzsika, hogy újfent eltűnjön az érdektelenség süllyesztőjében.
Mason alkotótársa, Rick Fenn a 10cc gitárosa, kétszemélyes produktumuk pedig az azonos című angol thriller zenéje. A filmet Donald Cammell rendezte, VHS- DVD- és Bluray kiadása is van, de nekünk a youtube a barátunk. Mondjuk, a CD-t is kihozták újrakeverve 2018-ban egy spéci Pink Floyd-boxban, de ki a fene képes rámoccanni effélére? Az idei kiadvány ellenben küllemében igencsak visszafogott, kartontokos darab, a fanatikus gyűjtők kegyeire kevéssé számító verzió. Sebaj. A zene attól még, mint a Zeppelinnél, „ugyanaz marad”.
Mint minden hasonló esetben, ez a muzsika is film történései alakulásának van alárendelve, de ami ritkábban esik meg, önálló alkotásként is megállja a helyét, sőt. Dacára annak, hogy a Pink Floyd tagjai közötti háborúskodás legdurvább szakaszában készült. Akkor, amikor a nagy hamleti kérdés, a „lenni vagy nem lenni” volt a tét az együttes jövőjére nézve. A harc kíméletlensége elterelte a figyelmet minden egyéb zenekar-közeli eseményről. Önmagában ez a helyzet is egyfajta horror, de mi fókuszáljunk inkább a filmzenére. Az néhol instrumentális progresszív, néhol pszichedelikus rock, néhol pedig blues – sejtelmesen változatos hangulati, és zenei megnyilvánulások mellett. Életveszélyes magasfeszültség áramlása közepette.
A tizennégy trackből álló anyag meglepő alapossággal kidolgozott munka. Szinte ráéreztek a srácok, hogy harminc-sok év múlva is téma lehet a művük. A gitár, mint dallamhangszer dominanciájához aligha férhet kétség, bár éppen Mason pulzáló játékával startol a bevetés. A gitár soundja (még mindig az első, Goldwaters című számról beszélek) – távolról - Tátrai Tibuszéra hajaz. Egyébiránt a progresszív és a pszichedelikus rock kellemes keveréke. A Remember Mike? viszont jóféle pszichedelikus blues, amelynek nívójától aztán a Where Are You Joany? sem marad el, immár egyértelműsítve, hogy egy krimi zenéjével van dolgunk. A Dry Junk esetében pedig a lebegés mikéntje az, ami leginkább figyelemre méltó. És lejön, hogy Fenn a saját témái alá terít finoman szőtt hangszőnyeget. Utóbbi művelet – érthető módon - számos további esetben megismétlődik.
Üde színfolt a Globe-ban a countryba stílusosan oltott gitár- és bendzsó játék. Remekül kifejezi a címét a Discovery and Recoil is. Agyas kis slide-os blues lenne az Anne Mason, ám a dobütések koppanása és a basszus szóló senkit sem hagy nyugton. A Mendoza? A dob mintha elektronikus zene alá játszana, a gitár viszont vészjóslóan hörög. Eleve érdekes, kontrasztos párosítás. A World of Appearances szintén a pszichedelikus blues vonalát erősíti, de még hogy! A Sacrifice Dance veszélyes üzem: mintha kísértetek keltek volna életre benne. A záró-címadó darabban felhangzó, vérbeli pszichedelikus gitárjáték pedig szépséges összefoglalása, egyben csendes levezetése a korábban megidézett hangulatoknak. Mi ez a muzsika, ha nem egy különleges, újra-felfedezésre érdemes műalkotás?
Érzésem szerint a Pink Floyd-filmzenék kedvelőinek akár új kedvencévé válhat a White of the Eye, feltéve, hogy a vele szemben támasztott elvárásuk nem ugyanaz, mintha a komplett zenekart hallgatnák. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a két ember esszenciálisan a tudása legjavát rakta bele.
Az album dallistája:
01. Goldwaters 2:52
02. Remember Mike? 1:20
03. Where Are You Joany? 2:12
04. Dry Junk 3:20
05. Present 2:28
06. Thrift Store 3:26
07. Prelude And Ritual 4:37
08. Globe 2:38
09. Discovery And Recoil 3:25
10. Anne Mason 4:05
11. Mendoza 2:40
12. A World Of Appearances 3:21
13. Sacrifice Dance 3:01
14. White Of The Eye 3:37
Olasz
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
