Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nő volt az Edda első basszusgitárosa



Bár az Eddát ma már mindenki Pataky Attilához köti, a zenekar alapításában ő még nem vett részt. Ezt ugyan az együttes hardcore rajongói többé-kevésbé tudják, azt azonban valószínűleg csak nagyon kevesen, hogy az alapítók között volt egy nő is, a banda első basszusgitárosa: Beély Katalin. - írja az Index.hu

 

A csellóslányból lett basszeros

A zenekart a hetvenes évek elején alapította Miskolcon két egyetemista, Halász József dobos és Ferenczi Zoltán szólógitáros. Beély Katalin volt a harmadik tagja a bandának. Ő korábban csellózott, de a zenekarban már basszusgitárosként játszott.

Először Zsiga Zoltán, majd Fodor Attila lett az énekes. Miután Fodort behívták katonának, az együttesnek új énekes után kellett néznie. A meghallgatásra elment Pataky Attila is, végül őrá esett a választás. Hamar első emberré nőtte ki magát, mert amikor Halász elköltözött Miskolcról, átadta a zenekar vezetését és az Edda név tulajdonjogát Patakynak, aki ettől kezdve csak a zenének szentelte az életét.

Ellentétben a többiekkel, akiknek a diploma fontosabb volt, a zene pedig csak hobbi, Pataky tudatosan készült arra, hogy felfuttatja a zenekart. Miután az alapítók közül mindenki abbahagyta a zenélést az Eddában, Pataky új zenésztársakat keresett. Így került be a zenekarba Slamovits István gitáros és a többiek. Slamovits bátyja, Slamovits Tibor egyébként egy interjúban meg is említette a zenekar női tagját, amikor megkérdezték tőle, mikor látta először az együttest:

"Az Eddát először akkor láttam, amikor Beély Katalin basszusgitározott náluk."

A teljes cikk ide kattintva elolvasható.