Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nomad - "Már nem csak a múltunk miatt jönnek az emberek" (interjú, beszámoló)



Újra Nomad koncert volt a kazincbarcikai Diamond Clubban, és újra szinte zsúfolásig megtelt a hely. Nem csoda, hogy ennyien kíváncsiak rájuk: egyrészt egy nagyon jó zenekarról van szó, másrészt pedig szintén kiváló két vendégzenekarral érkeztek. Bodzilla kolléga Jánosi ’Cicó’ Szabolcs gitárost faggatta. Az interjú alatt pedig elolvashatjátok a koncertbeszámolót.

Rockbook: - Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, kiveséztük már a zenekar újraindulásának körülményeit. Azóta nagyon sok helyen koncerteztetek, milyen volt a fogadtatása az új felállásnak?


Cicó: - Nagyon jó volt a fogadtatás, mert volt egy ilyen vákuum is, hogy visszatértünk így a zenei életbe a Nomad és a Bedlam miatt is, itt a szülővárosunkban, Kazincbarcikán is nagyon-nagyon szerették a dolgot, jó érzés volt ide visszajönni újra. Most, hogy itt a második koncert újra csak azt érezzük, tök szívélyes a fogadtatás. Már a tartalom is kikerült, már nem csak a múltunk miatt jönnek az emberek, hanem mert ismerik a dalokat is. Mi pedig kíváncsian várjuk a közönség reakcióját.

Rockbook: - Arról is beszéltünk legutóbb, hogy készül az új lemez, amit őszre vagy január elejére terveztek kiadni. Azzal mi a helyzet?

Cicó: - Ugyan az a terv. Ezerrel írjuk a dalokat, egy kis nyári feltöltődés után, most ültünk újra neki. A szövegírás az, ami a dalok elkészülését befolyásolja, most 6 dal készül egyszerre szövegileg, különböző szövegírókkal, és ha ezekkel megvagyunk, akkor fogjuk a dobsávokat rögzíteni.

Rockbook: - Fodi nincs már képbe mint szövegíró?

Cicó: - De, Ő is írt egy jópárat, illetve van egy külső szövegíró, mert olyan sok dal jött, hogy egy szövegíró nem tudja megcsinálni egyszerre. Az is a problémánk, hogy egyre jobb dalok vannak, és mi is a legjobbakat szeretnénk a lemezre rátenni, és emiatt nem akarjuk azt, hogy ezek a dalok várjanak még egy-két évet. Jelenleg egy ilyen alkotói időszakban van a zenekar, amikor így jönnek a dalok, és a jövő szempontjából azt szeretnénk, hogy ezeket kerüljenek az asztalra.

 

Nomad - Engedd, hogy még egyszer!

 


Rockbook: - Még tavasszal napvilágot látott két új nóta, az 'Engedd, hogy érezzem mégegyszer' és az 'Ajtó a mennybe'. Lettek-e új nóták felvéve és elérhetőek-e valahol?

Cicó: Most befejeztünk még két dalt a stúdióban, ezek hamarosan elérhetőek lesznek. Szeretnénk egy ilyen vizuallal összekötve megjelentetni őket, ne csak a soundcloud-on keresztül legyen meghallgatható, hanem legyen valami képi anyag is, mert azt vettük észre, meghallgatásban sokkal rosszabb a statisztika, mintha a youtube-on akár egy képpel összekötve is fent van.

Rockbook: - Videoklip készül valamelyik dalhoz?

Cicó: - Van egy pár dal amit felvettünk, tervbe van véve, hogy ezekre egyszerre jönne ki valami képi anyag, majd meglátjuk milyen lesz. Van nekünk is elképzelésünk amiről úgy gondoltuk, hogy jó egy-két dolgot kipróbáltunk… Az az igazság, hogy az aki a művészeti részét csinálja képileg – Akik nem mi vagyunk – annak az inspirációját kell elkapnunk. Mi a zenéért felelünk, az pedig egy másik szakma. Lehet, hogy a mi ötletünk nem pont olyan ami az övék volt, de alakul a dolog.

Rockbook: - További tervek a jövőre nézve?

Cicó: - Minél többet szeretnénk játszani, de igazából a legfontosabb, hogy a dalok elkészüljenek. A szó elszáll, az írás megmarad, és jelen esetben a koncert a szó, mert hát hiába játszunk, a lenyomat a jövő számára mégis a felvett anyag.

Rockbook: - Az MR2-n volt egy akusztikus műsorotok is. Ebből tovább gondoltatok valamit, illetve mik voltak a tapasztalatok?

Cicó: - Az volt az érdekes, hogy inspiráció volt olyan tekintetben, hogy amikor a felvételek készültek többen meg is jegyezték néhány dalnál, hogy ezt így kellene akusztikusan kezdeni. Elképzelhető, ha ez a felvétel nem lett volna, akkor nem úgy kezdődne, úgyhogy inspirációt mindenképpen adott a dolog.

Rockbook: - Köszönöm és reméljük, hogy hamarosan az elkészült anyagról tudunk majd beszélgetni.

 

NOMAD - SCREEN - MANGOD koncertbeszámoló

2013. szeptember 14., Diamond Club, Kazincbarcika


A Screen  zenekar nyitotta az estét. Ők a közeli Sajószentpéterről érkeztek (mint ahogy én is). A több mint 20 éves banda, néhány év kihagyás után idén nyáron újra belelendült a koncertezésbe. Olyan zenekarról van szó, akik az Elevenhez hasonlóan méltatlanul nem lettek ismertebb zenekar. Pedig nem sok olyan csapat van kis hazánkban, akik ilyen feelinges rockzenét játszanak. A zenekarra a kezdeti időkben (de talán még a mai napig is) a Guns ’N Roses volt nagy hatással, és ez érződik is a zenéjükben. De nem egyszerű G’NR kópiáról van szó, társul még hozzá egy adagnyi The Cult és U2 is. Sokan kritizálják az énekes Dudás Tomit egyedi orgánuma miatt, de ha valaki megbarátkozik vele, remek kis hard rock csemegét kap. A 40 perc játékidő, amit előzenekarként kaptak, nem sok egy 20 éves zenekar számára, de igyekeztek minden korszakból játszani. A nyitó Endles Blue Sky pl. a zenekar első, kiadón keresztül megjelent Begin The Season c. lemezén volt hallható akár csak a House Without Windows (személyes kedvenc) amit szintén játszottak. De bekerült a programjukba két új tétel, a Rock ’N Roll és az Idiots is. A dobos Sabooza és a basszer Szabó Peti (Remorse/Microdeth) kettőse, nagyszerű lüktetést ad Dudás Tomi nyersen megszólaló gitárja alá, amit Husi szólói koronáznak meg. Aki a harmóniákkal teli hard rock zenét szereti, tegyen egy próbát a csapattal.

 

Screen

 


A Nomad ismét jött, látott (illetve láttuk), és hengerelt. Marci mára már teljesen beilleszkedett a csapatba, remek énekes és frontember. A közönség is úgy fogadta, mintha mindig is a zenekar tagja lett volna. Legutóbb, mikor itt jártak, eljátszották nekünk az Engedd, hogy még egyszer és az Ajtó a mennybe c. vadonatúj slágereiket, amiket már akkor is kívülről fújt a közönség. Ezúttal több új számot is hoztak magukkal, amiket már hallhattunk az MR2 akusztik műsorában, természetesen akusztikusan. A Tettre kész ököl, a Ne félj! és a Kimondhatatlan, most erőtől duzzadva szólaltak meg. Természetesen voltak olyan régebbi dalok is, mint a Csak egy függöny, 35, Minden oly csendes, Pillanatok. A koncert hevében Marci néha már ordította a dalokat, de senkit nem érdekelt, vele együtt ordított a közönség is. A végén közkívánatra újra eljátszották, az Engedd, hogy még egyszer-t. A zenekar hatalmas elánnal zúzott végig, akárcsak a közönség. Legközelebb decemberen jönnek újra Kazincbarcikára. Reméljük addigra már kezünkben lesz az új anyag, vagy legalább a neten hozzáférhetőek lesz néhány belőlük, és kívülről tudjuk majd fújni azokat is.

 

Nomad

 


A Mangod zárta az estét, akik nem sokkal 1óra előtt léptek színpadra. Az Ő fellépésüket vegyes érzelmekkel vártam, ugyanis Perso távozásával új irányt vett a zenekar.  Fiatal zenészekkel kiegészülve, fiatalosabb lett a zenei stílus is. Külsőre ma már inkább valami metal core formációnak tűnik a csapat. Nem tudom jó ötlet volt-e ez a váltás egy olyan zenekartól, akik az első albummal egy egyedi hangzású és dallamvilágú produkciót raktak le a hazai metal élet asztalára. Vajon elég erősek lesznek-e az új dalok, hogy megállják a helyüket akkor is, ha lecseng ez a metal core divat? Nem mondom, hogy rosszak az új dalok, sőt azok is tele vannak energiával. Ezekből kaptunk is ízelítőt a koncerten, de legjobban mégis a közismert dalok ütöttek: Flood, The New Revolution, Pralyzed, Eyes Don’t Lie, és az utolsóként játszott Thank You Good Night. Mégsem tudom leplezni csalódottságomat az új felállással kapcsolatban. Perso-n kívül, egyébb elfoglaltságai miatt Kecskés Peti sem tudott megjelenni, így nem állt össze sehogy sem a régi Mangod koncertek képe, hangulata. Hiányzott Perso ördögi vigyora is, ahogy az ének nélküli részek közben a képünkbe vigyorog. Egyszóval szokni kell még ezt a formációt, az új irányt és hogy sikerül-e megszokni, az a jövő zenéje.  

 

Mangod

 

 

A zenekarok elérhetőségei:

 

Nomad: https://www.facebook.com/nomadzenekar?fref=ts

 

Mangod: https://www.facebook.com/mangodinc?fref=ts

 

Bodzilla



 

Címkék: 
Nomad
Screen
Mangod

Üzenet

    Bodzilla h, 2013/09/23 - 16:01
    <p>A Screen zenekar elérhetősége:</p><p>&nbsp;<a href="https://www.facebook.com/pages/Screen/9507448135?hc_location=timeline" style="font-size: 12px;">https://www.facebook.com/pages/Screen/9507448135?hc_location=timeline</a></p>