Hát, ez a muzsika sem az a szigorú matek-metál, bár a nyomelemek mennyiségében „nehézfémet” is tartalmaz. A címadó nótában többet. Apropó! Mi mást hallhatnánk ezzel a lemezcímmel, mint popzenét?! Szerencsére, abból a ritka fajtából valót, amelynek hallatán nem kell felköpniük az alkotóknak a levegőbe, hogy aztán aláállhassanak megfürödni.

Az alapanyag ugyanaz (a muzsika), a mértékegység azonban (akár a jégnél és a víznél) más. A metálnál a duzzadó erő az eredendő mérce (talán - szerintem), a popzenénél a hallgatottság, a „rádióbarátság”. Nyilván, ezt az anyagot is a helyén kell kezelni, a saját kritériumainak megfeleltetve.

Elöljáróban. A Belmondo-ról tudjuk, hogy Czutor Zoli 2005-ben alakult, számos tagcserén átesett bandája, amelyet aligha véletlenül ér az a „vád”, hogy még mindig kissé Nyers… Ezen a CD-n legalábbis. Ami teljesen rendjén való, hiszen senki sem képes kibújni a bőréből. Mért is tenné?

Annál is inkább, mert megvan itt minden, ami miatt Zoli említett, előző zenekarát megszerettük. Így a szokatlan témaválasztás (nem mindegyik számban, de a Fordított világ és A csajok szabadságáért című nótákat feltétlenül idesorolnám). Az okos dalszövegek - ez általánosságban igaz, csakúgy, mint a gondolati, szövegi és zenei csavarások. A kellemesen hallgatható nóták. Eddig ugye, elsőre minden szép és jó. Ilyenkor szokott jönni az, hogy DE. És jön is, miként az (íratlanul) írva vagyon! Mondom: elsőre, értsd: első hallásra. A dalok többségéből ugyanis a popzenében alighanem legfontosabb tényező hiányzik, mégpedig a késztetés azok újra- és újrahallgatására! Nos, ez az, ami nem igazán működik a lemez elejétől a végéig, legalábbis nálam nem. (Előfordulhat persze, hogy az én „készülékemben”, agyi berendezésemben van a hiba. Nem vagyok tökéletes, tehát fenntarthatom magamnak a tévedés jogát. Ám az ízlések különbözőségéről nehéz vitatkozni.)

Szerencsére van egy furcsa dalocska, amely esetében merőben más a helyzet, mint amit fentebb felvázoltam. Szív üti vadul – ez a címe. Nem egy újabb Mikor (a Belmondo talán legnagyobb slágerére utaltam most), de nem is kell, hogy az legyen. Lírai darab, szabálytalan, öntörvényű, kiszámíthatatlanul építkező valcer, ami  cseppet sem unalmas, de elegáns, sármos és áradó. A témája örökzöld: a szerelem – amúgy „czutorzolisan” megragadva. Nos, az az, amely azonnal megfog téged is, és nem ereszt többé. A rabja leszel, kortól, nemtől függetlenül. Ha ezt a számot nem fogják agyon játszani a rádiók – kivételesen megérdemelten – akkor megvan a véleményem a hangzó médiáról. (Anélkül is, de az egy másik írás témája lehet.) Hogy miért csak ez az egy ilyen, és mért nem inkább a nyolc másik? Mert csak. Mert a popzene is olyan műfaj, amelynek megvannak a maga törvényszerűségei.

Különben is. Fordított arányban azért se reménykedjünk, mert tuti slágert senki sem ír egyszerre tucatszámra, de ha mégis sikerülne, hülye lenne egyetlen CD-n publikálni az egészet. Örüljünk, hogy a Belmondonak az egy nagy nóta (legalább) ezúttal is összejött!

Olasz