„Olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál is” Guruzsmás – 'Üst a gríz felett' lemezkritika
A Guruzsmást (a szó jelentése: megigézett vagy igézés, delejezés képességével rendelkező ember) már jó ideje figyelemmel kísérem. Egészen pontosan a Fordítsd ki a szűrödet! óta, melyet a bandcamp oldalukról letöltve jó párszor sikerült meghallgatnom. Zenéjük mellett még a sajátos artwork fogott meg, de erről majd később.
Az Üst a gríz felett (még nem sikerült a cím szimbolikáját egészen megfejtenem, hacsaknem annyi, hogy rímel az előző lemezcímmel) 8 stúdióban felvett nótát tartalmaz, alig fél órában. Valójában nagy gondban vagyok, mert rettentő mód hasonlít valamelyik formációra a Guruzsmás muzsikája, de ha megfeszülök se fog beugrani, pedig még a kettes dalra videoklip is van.
Az instrumentális négyes, folk azaz népi elemekkel sűrűn átszőtt experimentális rockban alkot, olyan bandák eklektikus nyomdokain haladva, mint a Másfél vagy a Korai Öröm. Még véletlenül sem plagizálásról beszélek - a Guruzsmás egyedi (és szerintem ösztönös) jelenség, ami közös bennük, az a kísérletre való hajlam, az új territóriumok felfedezése és a rituális frissesség. A tánc-sámánok műhelyében sok minden az üstbe került: vér és verejték mellett magyar, csángó, balkáni folklór, Bartók Béla hajszála, post-rock apróra vágva, jazzes dinamikával fűszerezve plusz egy csipetnyi metal is, csakhogy meglegyen a sűrűsége a gríznek. Már a legelső hallgatásnál kiderül, hogy mi súlya van az üstnek, így csak többszöri hallgatásnál válik szét szépen adagokra az anyag. Az olyan nóták, mint Az eke rosszabbik oldalán (ez már az előzőn lemezen is rajta volt) válaszolgatós, népzenei kettőssége vagy az Éjjeli hús szinte melvins-i brutalitása, azonnal életerőt pumpál a lustuló testekbe. A Hegyitangó pedig maga a tiszta encore, a közepén az a lassú, doom-os téma már-már felőröl.
A sound teljesen élvezhető, minden hangszert hallani, azért érezhető, hogy srácok nem az egyszerű befogadhatóságra törekedtek, ami egyáltalán nem gond. Ha továbbra is ilyen ügyesen haladnak, országunk egyik elismert és megbecsült csapatává avanzsálhatnak. Az egész artwork-ről pedig annyit, hogy nekem rettenetesen tetszik, veleje és íze van, jól tükrözi a zenét. Bízok benne, hogy csak a promó példányok voltak ilyen csoze papírból, írott mekszell CD-n, mivel ez alapból színes digipak csomagolást érdemel!
Az 'Üst a gríz felett' album dallistája:
1. Kegyelmet / Mercy
2. Nyitás a Kozmosz felé / Opening To The Cosmos
3. Üst a gríz felett / Caldron Over The Semolina
4. Intermez? / Interplain
5. Az eke rosszabbik oldalán / On The Wrong Side Of The Plow
6. Éjjeli hús / Night meat
7. Hegyitangó / Mountain Tango
8. Engedelmet / Your Permission
Aki esetleg a hasonló területeken mozgó Kerekes Band-et netán túl kommersznek vagy slágeresnek ítélte meg, annak bátran ajánlom a Guruzsmást, nem fog benne csalódni.
A zenekar tagjai:
Bencze Tibor (Timur) - szólógitár, tilinkó, kaval, torokének
Háklár Tamás (Tomi) - ritmus gitár, kazakh dombra, digeridoo
Dallman Kristóf (Mr. Doctor) - basszusgitár
Fekete Balázs (Blasius) - dob
Közreműködött még:
Novák Jakab (Dr. Jacoby) - citera


