Bejelentkezés

x
Search & Filters

Paul Bostaph: "nem akartam olyan lenni a Slayer-ben, mint Dave Lombardo"



Paul Bostaph először 1992-1997 között volt a Slayer dobosa, ahova Dave Lombardo utódjaként érkezett, azonban a Drumtalk-nak adott interjújában elmondta, hogy sosem próbálta őt utánozni.
 
"A Divine Intervention volt az első Slayer album, amelyen én doboltam és rengeteget dolgoztam azon, hogy fejlesszem a játékomat és azt tudjam hozni, amire ebben a zenekarban szükség van. Az elődöm, Dave Lombardo fantasztikus dobos volt és tisztában voltam vele, hogy nem ülhetek be csak úgy a helyére és azt sem tehetem meg, hogy megpróbálom őt utánozni. Nem akartam olyan lenni, mint ő és nem is sikerült volna, hiszen neki is megvan a saját stílusa és játéka. Egyszerűen csak arra törekedtem, hogy a tudásom legjavát nyújtsam és megadjam a rajongóknak, amire vágynak.
 
 
Pontosan tudom, hogy a rajongók hogy élnek meg egy ilyen változást. Imádtam Clive Burr játékát az Iron Maiden-ben, aztán jött Nicko McBrain és imádkoztam, hogy ne érjen csalódás, amikor felteszem a Piece Of Mind lemezt a lejátszóra. Aztán elindult az első dal, a Where Eagles Dare és hatalmas kő esett le a szívemről, mert hallottam, hogy minden rendben van. Amikor aztán bekerültem a Slayer-be, én is azon dolgoztam, hogy a rajongók ugyanezt érezzék."