Még a 2000-es évek elején történt, hogy a Moszkva tér környékén furcsa plakátra lettem figyelmes. A Jókai-klub hirdetett egy eseményt, méghozzá progresszív-rock tribute fesztivált. Nem volt ez mindennapi dolog akkor Magyarországon. (Most jut eszembe, ma sem az!)

A fellépő három együttes a Genesis, az Emerson Lake and Palmer és a Pink Floyd munkásságát ígérte bemutatni. A vállalás merészsége azonnal megtetszett, de nem tagadom meglehetős fenntartásokkal mentem el a koncertre. Magyar zenészek ebben a tőrölmetszett angol zenei világban? Meg hát a hangzások, hangszerek? Meg hát a technikai körülmények? Pár évvel korábban pont a Jókai-klubban fordult elő, hogy a Trió Stendhal koncertjén Dés László saját kezűleg csavart vissza székre állva egy villanykörtét, ami kilazult és idegesítően pillogott előadásuk közben. Szóval hogy is lesz ez?

Hát, jól lett… Mind a három zenekar kitett magáért, igazán méltó módon adták elő a példaképek rock-alapműnek számító darabjait. Leginkább az Echoes of Pink Floyd néven bemutatkozó csapat tetszett, ők visszanyúltak a Pink Floyd legelső „pszichedelikus-rockos” korszakáig, bebizonyították, hogy e felett a zene fölött nem múlik az idő, egyúttal látszott, hogy mind magába a zenélésbe, mind a műfajhoz tartozó „performance-ba” hajlandóak nagyon komoly energiákat (és anyagiakat) fektetni. Az Echoes-ból azóta Keep Floyding lett és a zenekar a tribute műfaj elismert képviselőjévé vált. Az eltelt évekről és a zenekar jelenéről kérdeztem Goldschmidt Gábor gitáros-énekest, az együttes egyik alapítóját.

Rockbook: Mint a bevezető is utal rá, körülbelül tizenöt éve már neves budapesti klubban lépett fel a zenekar. Mikor alakult, kik voltak az alapítók, és mennyi idő alatt jutottatok el a Jókai klubba?

Goldschmidt Gábor: A Echoes of Pink Floyd 1999 tavaszán alakult, Brixel László, Tóth Attila és jómagam indíttatása alapján. A Jókai klubban 2000-től játszottunk rendszeresen.

Rockbook: Kezdettől fogva az volt az elképzelés, hogy a Pink Floyd és csak a Pink Floyd?

Goldschmidt Gábor: Igen. Ekkortájt olyan nagy hatással volt mindannyiunkra ez a zene és annyira lehetetlennek tűnt a kivitelezése, hogy mindenképpen ezt akartuk csinálni. Persze az évek alatt egy-egy koncerten be-becsempésztünk más szerzeményeket is (sőt sajátot is), végül mindig arra a konklúzióra jutottunk, hogy a Floyd zenéje áll nekünk a legjobban.

Rockbook: Még mindig a „Progresszív rock tribute fesztiváloknál” maradva: mi történt az akkori két másik fellépővel, és mit gondolsz, a három zenekar közül miért a Keep Floyding maradt talpon?

Goldschmidt Gábor: A másik két zenekar a Trinity (Genesis) és a ELPirates (Emerson, Lake and Palmer) volt. Mindkét zenekar inaktív. A Trinity-ből hála Istennek csatlakozott hozzánk a billentyűs-énekes Segesdy Marci. Ők készítettek egy saját lemezt is „Harmadkor” címmel (igen jó, csak ajánlani tudom), de valahogy mégsem jött össze nekik. Az ELPiratesról azóta nincs információm. A Keep Floyding életben maradása szerintem a zenekar töretlen hitéből fakad. Imádjuk a Floyd zenéjét, emellett a zenélés egyfajta kikapcsolódási pont is. Baráti társaság vagyunk, otthonosan mozgunk ebben a zenében, ez a része nagyon könnyű. Persze rengeteg áldozattal jár itthon egy zenekart életben tartani, de valahogy mindig meghoztuk ezeket az áldozatokat. Szerencsére a Keep Floyding név az évek alatt elég ismertté vált a tribute színtéren, így egyre kényelmesebb nekünk is a zenekar életben tartása.

Rockbook: Több zenészt hallottam elismerően beszélni arról, hogy sok munkát fektettek a hangszerelés, hangszínek, effektek hiteles megszólaltatásába. Melyik számok, „hangzások” átültetésével kellett a legtöbbet dolgozni, és mi okozta a gondot?

Goldschmidt Gábor: A legnehezebb technikai feladat mindig a teátrális nagyzenekari hangszerelések leprogramozása. Ez rengeteg időt emészt fel. Emellett egy-egy tempó, vagy ének szólam „elkapása” is nagy feladat lehet időnként. Legutóbb a teljes „The Wall” előadása miatt kellett Marcinak napokat görnyednie a szinti fölött, de a háttérzajok és effektek szerkesztésével is elbíbelődtünk rendesen. Óriási előrelépés volt, hogy az Echoes of Pink Floyd után a Keep Floyding állandó hangtechnikussal tud koncertezni Prohászka Feri személyében. Ugyanekkora plusz Németh Zoli fénytechnikusi munkája is. Persze mindenki a saját háza táján rak rendet először, Andrissal, Bálinttal például megszállottként cserélgetjük a hangrendszereink (szóló- és basszusgitár) elemeit a még eredetibb megszólalásért. A megfelelő hangzás eléréséhez sok apró dolognak kell stimmelnie, és persze rendkívül jól kell ismerni az adott számot, talán ez a kulcsa az egésznek.

Rockbook: Részben az előbbivel összefüggésben: van-e kedvenc Pink Floyd száma a zenekarnak, és/vagy személyesen Neked?

Goldschmidt Gábor: Mindenkinek megvannak a kedvencei. Azt hiszem, ami közösen nagy kedvenc az az „Animals” album. A lányoknak természetesen a vokálokkal dúsított számok jobban tetszenek, bár a One of These Dayst is szokták élvezni. Nekem talán a Marooned a legnagyobb kedvencem.

Rockbook: Maga a tribute, mint „műfaj” szerintem több szempontból nehéz ügy. Nem csak egy ember, egy egész zenekar belebújik valaki más életművébe, de nem feldolgozza, hanem a lehetőségekhez képest hűen adja elő. Te, ti, ki tudjátok élni magatokat a Pink Floyd „bőrében”, vagy esetleg terveztek olyan projektet is, ami saját számokból áll? Vagy másképp: mennyire elégíti ki a zenészi egótokat, hogy más számait játsszátok, ráadásul az a más mindig ugyanaz?

Goldschmidt Gábor: Ezzel mi teljesen ki vagyunk békülve. A Floydra hasonlítani sokkal jobb, mint mondjuk DJ Bobora, ugye. :-). De félretéve a tréfát. A tribute műfaj nagyon hasonlít a klasszikus zenére. A cél itt is, ott is ugyanaz. A különbség csupán annyi, hogy a tribute-ban az eredeti előadótól sokkal több hangzóanyag maradt fenn. Ez könnyebbség is, de bizonyos értelemben nagy nehézség is. A hallgatóság mindig az eredetihez hasonlít minket, és egy ilyen zenekar esetében, mint a Floyd, ez hatványozott is, mivel elég kevés koncertfelvételüket adták ki. Szerencsések vagyunk viszont olyan szempontból, hogy a Floyd ideológiája és zenei világa teljesen illeszkedik a sajátunkéhoz. Így ha kicsit jobban belefeledkezünk a zenélésbe, akkor is Floydos dolog fog megszólalni, maximum nem olyasmi, amit lemezen rögzítettek volna már. Saját projektet most nem tervezünk együtt (bár ilyesmi is történt már 2003 környékén).

Rockbook: A nagy példaképhez abban is hasonlít a zenekar, hogy a bizonnyal előforduló súrlódások, ütközések hátterét nem tárjátok a széles plénum elé. Én ezt tiszteletben tartom, semmiképp nem szeretnék az együttes magánéletében vájkálni, de meg kell mondjam nagyon szurkoltam a zenekar fennmaradásáért a legutóbbi két tagcsere időszakában. Ehhez képest, most ismét a „The Wall” c. albumot állítottátok színpadra. A most játszott előadás a korábbi „Falas” koncertek felújítása, vagy új elemek is kerültek bele? (Gondolok itt a show-elemekre, vagy arra, hogy korábban nem ragaszkodtatok mereven az LP dalváltozataihoz, hanem elővettetek olyan verziókat, amiket én pl. Roger Waters szóló-turnéján hallottam.)

Goldschmidt Gábor: Goldschmidt Gábor: Sok szempontból más a mostani műsor, de persze az emberek ugyanúgy a „The Wall”-t fogják hallani. Újra vettük az összes nagyzenekari hangszerelést. A számok alatti effektekre, a számok közti zajokra, háttérhangokra is sokkal jobban odafigyelünk. Egy kis díszlettel is készülünk, valamint a fények is jobban illesztve lesznek a programhoz. A mostani koncert az LP hangzóanyagán kívül csak az „Empty Spaces”-t fogja tartalmazni. Tervezzük, hogy a műsort több helyen előadjuk, és szerintem egyre bővülni fog a számok listája is (When The Tigers Broke Free például).

Rockbook: Mi a közeljövő programja, és mik az esetleges távolabbi tervek?

A közeljövőben szeretnénk a „The Wall”-t több helyen előadni, és persze vidékre is szeretnénk elvinni. Másrészről szeretnénk koncertezni külföldön, már szerveződik a tavaszi turné, ami remélhetőleg 3 országot is fog érinteni. Általánosságban pedig: Keep Floyding!

A zenekar tehát szerencsére nem fárad, és az élő-zene iránt feltámadni látszó igény rendszeresnek tűnő fellépési lehetőségeket is biztosít számukra. Engem már a cikk elején emlegetett Jókai-klubos koncertjükön meggyőztek arról, hogy bizony érdemes felállni a hifi mellől, és megnézni ÉLŐBEN miként hat a Pink Floyd muzsikája! Mert hát kitűnő dolog kitűnő zenét hallgatni fejhallgatón, csakhogy a rock, a progresszív rock is, valahol mégiscsak közösségi műfaj és élmény. Tehát ha nem is romboljuk le, legalább vágjunk ajtót a technikai civilizációnak nevezett kényelmünk Falába és induljunk el megnézni-meghallgatni a Keep Floydingot! November 28-án este lesz erre lehetőség legközelebb a Muzikumban. Facebook esemény itt!

Belépő/Price: 1300 (elővételben), 1800 HUF (a koncert napján)

Jegyek kaphatók a Muzikumban hétköznapokon 15–21 óráig, szombaton 17–21 óráig, fizetés kizárólag készpénzzel. Továbbá a L’Harmattan Kiadó könyvesboltjaiban (V. ker., Kossuth Lajos u. 14–16. | VIII. ker., Horánszky u. 20.). Online jegyvásárlási lehetőség a zenekupon.hu-n.

Időpont, helyszín:

2015. 11.28. (szombat), 21.00
Muzikum Klub & Bisztró

A zenekar jelenlegi felállása:

Bálint Balázs - bass, vocals
Zsuzsa Garda - vocals
Gábor Goldschmidt - guitars, vocals
Imre Haáz - sax
György Heinfarth - drums
Zoltán Németh - light engineering
Ferenc Prohászka - sound engineering
Márton Segesdy - keys, vocals
Edina Simon - vocals
András Tóth - guitars
 

Zene és kép: http://www.keepfloyding.hu/

El Bandi

Bevezető kép: Mernyó Ferenc