Queensryche - Ideje volt véget vetni a „betegségnek”
A banda most áprilisban ért a végére egy hosszas, a korábbi frontemberrel, Tate-tel folytatott jogi ügynek. Az lett a vége, hogy Tate együttese innentől kezdve az ’Operation: Mindcrime’ néven fut.
Rockenfield a Pop Break-nek így nyilatkozott: „A konfliktus már évekkel ezelőtt elkezdődött, de még mikor együtt dolgoztunk a régi együttesben, sokáig nagyon rossz helyen voltunk. Semmi nem ment jól, az évek csak úgy elmentek mellettünk, nem azt a zenét csináltunk, amit szívből szerettünk volna, és egy csomó olyan dologra kényszerültünk, amit nem akartunk megtenni.
Az hogy megváltunk Tate-től, a helyére pedig La Torre került, azonnali pozitív hatással volt ránk, olyan volt, mintha kigyógyultunk volna egy betegségből.”