Rocktragédiák - Már magyar nyelven is megvásárolható Michele Primi könyve
Immár magyarul is olvasható Michele Primi Rocktragédiák című könyve, mely a napokban jelent meg a Cser Kiadó gondozásában. Különleges életek és titokzatos halálok eredeti dokumentumokkal, fotókkal és újságcikkekkel.
Buddy Holly, Elvis, Jim Morrison, Keith Moon, Jimi Hendrix, Bon Scott, Sid Vicous, Layne Staley, Kurt Cobain, Ian Curtis, Janis Joplin, Euronymus és Dead, Freddie Mercury, Michael Jackson, Cliff Burton, Dimebag Darrell, Whitney Houston, Amy Winehouse és sokan mások, összesen 63-an. Kit zenekarának technikusa, kit a Los Angeles-i maffia, kit saját apja, vagy éppen egy őrült rajongója gyilkolt meg. Mások balesetet szenvedtek, túladagoltak, vagy egyszerűen eltűntek. Ahogy életük, úgy haláluk sem volt hétköznapi.
A kötetben hatvanhárom, a rock ’n’ roll világában elhíresült halálesetről van szó. Olyan életekről olvashatunk, amelyeket kreativitásuk zenitjén vágott ketté a sors, és olyan halálesetekről, amelyeknek szenvedő alanyai éveken át küzdöttek démonaikkal. A démonokkal, amelyek egyre követelőzőbbek lettek, és amelyek elől idővel már nem volt menekvés. Buddy Hollytól Whitney Houstonig olyan zenészlegendákról van szó, akik – bár más és más korban alkottak, másképp éltek, és másképpen fejezték ki tehetségüket – abban nagyon hasonlítottak egymásra, hogy koruk ikonikus alakjai voltak.
Sokan közülük a 27-esek klubjába tartoznak: a társaságba, amelynek tagjait az köti össze, hogy 27 éves korukban haltak meg. Az első Robert Johnson volt, aki 1938. augusztus 16-án vesztette életét, az eddigi utolsó pedig Amy Winehouse, aki 2011. július 23-án távozott közülünk. A 27-esek klubja a hetvenes évek elején „alakult meg”, amikor a kor zenéjének kulcsfontosságú figurái: Brian Jones, Janis Joplin, Jimi Hendrix és Jim Morrison pár éven belül, mindannyian 27 éves korukban haltak meg. A névsor azután egyre hosszabbá vált: Peter de Freitas az Echo & The Bunnymenből, Dave Alexander a The Stoogesből, Ian Curtis a Joy Divisionből, Mia Zapata a The Gitsből, Kristen Pfaff a Hole-ból, Jean Michel Basquiat a Grayből és Freaky Tah a The Lost Boyzból is a klub „tagja” lett. 1995. február 1-jén a Manic Street Preachers gitárosa, Richard Edwards 27 éves korában tűnt el, és azóta sem találják. 2008-ban hivatalosan is halottá nyilvánították. Mindez csupán a véletlen műve lenne? Lehet. A média azonban legendát gyártott hozzá. Titokzatos FBI-tervekről, gátlástalan menedzserekről és producerekről (mint például Mike Jeffreyről, akit egyszerre gyanúsítottak maffiakapcsolatokkal és hoztak hírbe a brit titkosszolgálattal, és akit azzal vádoltak, hogy az életbiztosításáért végzett Jimi Hendrixszel) cikkeztek. A nagyközönség pedig előbb-utóbb kíváncsi lett. Még a tudományos közösség is megpróbált valamiféle racionális magyarázatot adni a dologra: a liverpooli John Moores Universityn ezer esetet vizsgáltak meg, és nem túl meglepő módon arra jutottak, hogy a rocksztároknak kétszer nagyobb esélyük van arra, hogy fiatalon haljanak meg, mint a föld többi lakójának.
Ha a rock ’n’ roll is egy kulcs az elmúlt hatvan év megértéséhez, akkor ezek a tragikus halálesetek azt is megmutatják, hogyan változott meg a világunk hat évtized alatt. A rock ötvenes évekbeli úttörői olyan körülmények között vesztették életüket, amelyek ma már elkerülhetők lennének. A hatvanas években elhunytakat a kábítószer és életstílusuk vitte el, a 20. század utolsó és a 21. század első évtizedének áldozatait a kétségbeesés és a magány mindent elnyelő sötétsége ölelte magához. Otis Redding sötétben lezuhant repülőgépe, John Bonham és Bon Scott üvegei, Hillel Slovak és Andrew Wood fecskendői, vagy Kurt Cobain puskája mind ugyanannak a szabad, lázadó életstílusnak, az élet és halál határán való egyensúlyozásnak a jelképei, amelyért a legnagyobb árat kellett fizetniük.
A zenészek életének feldolgozása azt is jelenti, hogy megpróbáljuk felfedezni az embert a színpadi figura mögött – azt, akinek kétségei vannak, aki tagadhatatlan kreativitása ellenére is tökéletlen. Teljesen normális reakció, ha az olvasó dühös, értetlen vagy szomorú lesz a történetek olvasása közben, hiszen olyan emberekről van szó, akiket látszólag ellenállhatatlan vágy sarkallt az önpusztításra, mint Sid Vicioust és Layne Staleyt, vagy akiknek felfoghatatlan sors jutott, mint Jaco Pastoriusnak, Cliff Burtonnek vagy Jeff Buckleynak, az angyalhangú zenésznek, aki mindössze egy albumot tudott felvenni, mielőtt belefulladt volna a Mississippi folyóba. Úgy tudjuk legjobban legyűrni ezeket az érzéseket, hogy megpróbáljuk felfedezni, mennyi kiváló zenedarab született a végzetes nap előtt, hány lépés kellett ahhoz, hogy ezek a zsenik a mennyországba vezető lépcső legfelső fokára érjenek.
Ezért foglalkozik a kötet a rockzenészek életével is, nem csak halálukkal, még akkor is, ha végzetüket a titokzatosság homálya övezi a mai napig, vagy véres körülmények között vesztették életüket. Ilyen például Dimebag Darrell, Peter Tosh vagy John Lennon meggyilkolása. Együtt nézve ezek az esetek – amelyek közül sokat még mindig nem tártak fel teljesen, másokat jó előre meg lehetett jósolni és elkerülhetők lehettek volna, megint mások pedig egészen váratlanok és meglepőek voltak – sajátos képet festenek a rock ’n’ roll-életformáról. A világról, amelyben minden addig ég, míg ki nem alszik, és amelyben nem szokás elhalványulni – ahogy azt Kurt Cobain írta búcsúlevelében, Neil Youngot idézve. És – amint a The Who megénekelte a My Generation című számukban – a világról, ahol ahhoz, hogy hős lehess, meg kell halnod, mielőtt megöregednél.
Robert Johnson [1938], Buddy Holly [1959], Eddie Cochran [1960], Stu Sutcliffe [1962], Sam Cooke [1964], Bobby Fuller [1966], Otis Redding [1967], Brian Jones [1969], Jimi Hendrix [1970], Janis Joplin [1970], Jim Morrison [1971], King Curtis [1971], Duane Allman [1971], Ron Mckernan [1973], Gram Parsons [1973], Mama Cass [1974], Nick Drake [1974], Tim Buckley [1975], Elvis Presley [1977], Marc Bolan [1977], Ronnie Van Zant [1977], Steve Gaines [1977], Keith Moon [1978], Sid Vicious [1979], Bon Scott [1980], Ian Curtis [1980], John Bonham [1980], Darby Crash [1980], John Lennon [1980], Bob Marley [1981], John Belushi [1982], James Honeyman-Scott [1982], Pete Farndon [1983], Dennis Wilson [1983], Marvin Gaye [1984], Cliff Burton [1986], Peter Tosh [1987], Jaco Pastorius [1987], Chet Baker [1988], Hillel Slovak [1988], Pete De Freitas [1989], Andrew Wood [1990], Stevie Ray Vaughan [1990], Steve Clark [1991], Dead [1991], Euronymous [1993], Johnny Thunders [1991], Freddie Mercury [1991], Kurt Cobain [1994], Shannon Hoon [1995], Jeff Buckley [1997], Michael Hutchence [1997], Cozy Powell [1998], Layne Staley [2002], Dee Dee Ramone [2002], Elliot Smith [2003], Dimebag Darrell [2004], Michael Jackson [2009], Mark Linkous [2010], Paul Gray [2010], Scott Columbus [2011], Amy Winehouse [2011], Whitney Houston [2012]