Bejelentkezés

x
Search & Filters

Russell Allen elmondta, miért kell sokat várni a Symphony X következő albumára



Már 11 év telt el a Symphony X legutóbbi nagylemeze, az Underworld megjelenése óta és a rajongóknak még mindig várniuk kell a folytatásra. Ennek okairól a banda énekese, Russell Allen beszélt a The Dark Melody-nak.
 
"Korábban is előfordult, hogy várni kellett az új albumunkra, de tény, hogy az évek során egyre rosszabb lett a helyzet, főleg mióta a saját kezünkbe vettük az irányítást és felépítettünk egy házi stúdiót. Az egész banda részt vesz az alkotásban, de Mike (Michael Romeo, a csapat gitárosa) a fő dalszerző és a zenei rendező, ő pedig olyan, mint egy őrült tudós, aki szeret bezárkózni a saját kis világába és valahányszor megzavarják munka közben, mindig úgy érzi, hogy mindent elölről kell kezdeni, ami üzleti szempontból nem éppen a legelőnyösebb! smiley
 
Nagyjából tízórányi anyagot kapunk tőle egy körülbelül 55 perces albumhoz, úgyhogy már önmagában az is rengeteg idő, mire ezeket átnézzük és kiválogatjuk, de nem fogunk bocsánatot kérni azért, mert lassan haladunk. Rengeteg jó ötlet van és ragaszkodunk hozzá, hogy továbbra is tartsuk azt a magas minőséget, ami a védjegyünkké vált és amit a rajongók is elvárnak tőlünk. Szóval biztos lesz új album valamikor, de ennél többet nem szeretnék mondani, mert biztos jönne valami, ami keresztülhúzná a számításainkat. A lényeg, hogy kezd összeállni a lemezanyag és nagyon jól szól."
 
Symphony X