Egy dupla album megjelentetése már a Use Your Illusion I-II. idejében sem volt életbiztosítás, így hát jogosan merül fel a kérdés, hogy 2016-ban megéri-e kétlemezes kiadványt készíteni. Nikki Sixx viszont már a Prayers for the Damned, Vol. 1 felvételei közben elmondta, hogy annyi anyaguk van, ami egyszerűen egy adagban túl sok lenne, veszni hagyni pedig nem akarják - és ha valaki, hát ő ért az üzlethez.

Azzal szerintem mindannyian egyetértünk, hogy az ex-Mötley Crüe főnök napjaink egyik legzseniálisabb dalszerzője, és az igazat megvallva nekem a sokak által lehurrogott Modern Vintage albummal sem volt komolyabb problémám, a Prayers for the Damned pedig úgymond megmentette, amit egyáltalán menteni kellett, szinte tökéletesre sikerült. A Sixx:A.M. képviseli Nikki Mötley-n túli oldalát, melyet már a szintén James Michael közreműködésével, de még a klasszikus hangzásra írt Saints of Los Angeles is előrevetített.

A Prayers for the Blessed követi a megszokott sémát, 21. századi pop metal a javából, de (ahogy azt az előzetesen közzétett We Will Not Go Quietly és Barbarians (Prayers For The Blessed) dalok megszellőztették) a karcos hangzás a domináns. Kapjuk a megszokott, borongós hangulatot, a mondanivaló a dupla lemezzel magasabb szintre lépett, bár eddig sem épp Coelho-i életigazságokat toltak az arcunkba Nikkiék.

Az a baj az efféle próbálkozásokkal, hogy általában a két albumról alig lehet egyet kitöltő értékelhető zenét összeszedni - na itt egy percig sem éreztem ezt. A kezdés nagyon erős, a már említett két dallal nyitunk. Egymást követik a fogós, hard rockos nóták, majd a DJ Ashba által egy szál gitáron előadott Catacombs oldja egy kicsit a hangulatot, hogy aztán a That's Gonna Leave a Scar-ral kiteljesedjen az élmény. Érezni, hogy ez a lemez csúcsa, engem ez fogott meg legjobban.

A 4 tételes, kötelező lírázgatós záróblokk viszi a poposabb vonalat; nem mondom, hogy élek-halok az ilyenekért, viszont néha ilyen is kell. De - és ott az a de - a Without You valahogy nekem túl sok. Félreértés ne essék, tisztességes iparosmunka ez is, csak én nem tudom, hogy miért pont ezt a Badfinger dalt dolgozták fel; annak ellenére is elüt a többitől, hogy James dallamvilágához passzol. Kiemelkedő alkotás innen az ezt követő Riot In My Head, én ezzel zárnám az anyagot, de Sixxék berakták még a könnyedebb Helicopters-t; így sem lett rossz, sőt.

Összegezve a Prayers for the Blessed nemhogy élvezhető, de az idei felhozatal egyik legjobbja. Zeneileg egyáltalán nem probléma, hogy bő fél éven belül jött két anyag, ezeknél a Sixx:A.M. korábban csak a The Heroin Diaries Soundtrack esetében követett el jobbat.

Rossi