Bejelentkezés

x
Search & Filters

Soha ennyi embert nem mozgatott még meg előadó Magyarországon, mint a Metallica



A Metallica jött, látott és rekordokat döntött: a budapesti No Repeat Weekend megdöntötte a legtöbb látogatót vonzó stadionkoncert rekordját és egyúttal a Puskás Aréna látogatottsági rekordját is, hiszen esténként több, mint 75,000 néző, azaz a két este során több, mint 150,000 rajongó élvezhette a metal legendák előadását a különleges, körszínpados elrendezésnek köszönhetően. De nem ez az egyetlen rekord, amit a Metallica megdöntött ezen a hétvégén, ugyanis a banda hívására közel 2000-en adtak vért a két nap alatt, így ez volt Magyarország legnagyobb véradó eseménye is. 
 
Véget ért a Metallica No Repeat Weekendje, ahol a zenekar két este, két különböző setlisttel és különböző előzenekarokkal vette be a Puskás Arénát. A négy éve futó M72 World Tour eddigi állomásain is több rekordot megdöntött, Berlin, Chorzow és Athén után pedig Budapesten is elvitték a házrekordot, azaz a Puskás Aréna életében soha nem volt egyszerre ennyi ember jelen a stadionban. Ráadásul nemcsak a stadion életében hozott rekordnézőszámot a Metallica, de Magyarországon sem tombolt még egyszerre ennyi ember stadionkoncerten. 
 
A Metallica azonban nemcsak a Puskást foglalta be, hanem erre a hétvégére szinte egész Budapestet: közel 70 országból érkeztek rajongók, akik a június 11-i és 13-i koncertek közötti napon sem maradtak programok nélkül. Telt házzal futott a Metallica Filmfesztivál, órás sorok vártak arra, hogy bejussanak az Allee-ban megnyitott Metallica Pop-up Store-ba és egy pengetőt nem lehetett leejteni a közönségben Kirk Hammett könyv-és gitárbemutatóján sem a Magyar Zene Házában. A beszélgetés végén ráadásul meglepetésvendégként felbukkant Robert Trujillo is egy kis közös jammelésre. A rajongók az estét a Barba Negrában tartott …And Tributes For All! tribute fesztiválján, valamint az Akvárium Klub metál buliján zárhatták.
 
 
 
A Metallica minden turnéállomásán figyel arra, hogy a helyi közösségeknek is adjon, így Budapesten a véradás szervezése mellett külön adománnyal támogatták a NANE munkáját, a Budapest Bike Maffia segítségével pedig több mint 1000 adag ételt juttattak el rászorulókhoz. A véradás során a Metallica-család tagjai bebizonyították, hogy helyén van a szívük, hiszen közel 2000-en nyújtották segítségre a karjukat a két nap alatt, így ez volt Magyarország eddigi legnagyobb véradó eseménye. A véradók 25%-a ráadásul első véradó volt, reméljük ez az élmény kellő motivációt ad ahhoz, hogy a jövőben is visszatérjenek.