Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A szabadság ára” - 'Hajnalpír' lemezkritika

Mielőtt belekezdenék a féktelen feketeségben vágtázó Hajnalpír bemutatkozó albumának ismertetőjébe, szeretném hálámat kifejezni a blindblindblind kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsájtott belőle egy példányt, köszönöm szépen. Rég láttam ennyire impozáns mágnesszalagot, melyet érezhetően (vagy inkább egészen pontosan: tapinthatóbban) áthat a DIY szellemiség és az underground attitűd, de erre még vissza fogok térni a későbbiekben. 
 
Ez egy elég konkrét, bele-az-arcodba-ököllel lemez. Tömény és velős, nem kérdez feleslegesen, nem teketóriázik sokat. Csak elindítod, és már kapod a megsemmisülést, ami be is következik rögtön a bizarr felvezető után. Kirobbanó hangorkánhoz hasonlatos, sodró black metal-t rejt a Hajnalpír debüt, melyet imitt-amott hangulatos, lassabb részekkel szakítanak meg, ami kifejezetten jól áll a csapatnak. Váltakozó, 2-5 perc körüli, klasszik tuka-tukákkal és blastbeatekkel teletűzdelt számokkal operálnak, s mire felocsúdunk az egyik attakból, már jön is a másik. A vonatott, már-már doom-ba hajló részek üde foltként hatnak a nagy, pusztító, fekete viharban, ezek a pontok a lemez erősségei, a néhol remekül elkapott (és projektált) dinamikai düh-hullámok között. Az anyag él és virul, semmi szintetikus nincs benne, bőven átjárja a nordikus spiritusz, amihez megfelelő, (kissé polírabb) necro hangzás társul, de minden hangszeres tisztán és érthetően kivehető. 
 
 
Amúgy érdekes határmezsgyén barangolunk; fura kettőséget véltem felfedezni a dalok hallgatása közben, ez nem tudom mennyire mondható tudatosnak vagy paradoxon helyzetnek. Ahogy a minden, a semmi, a ciklikusan megújuló természet zöldellő kapui kinyílnak, érzed a tüdődbe áramló hűs levegőt, az erdő hajnali illatát az orrodban, a végtelenséget… aztán egyszer csak a lőpor és égett hús szagát inhalálod egy árokban, miközben fegyverropogás tölti be a teret, látod, hogy valójában vérzik a horizont… s majd az ősi halálban, tán végre szabadok és egyenlők lehetünk. A természet közeli ember egzisztenciáját, a modern ember jelenléte zúzza porrá, mégis egyetlen entitásban testesült meg. Ahogy a keletre bukó nap utolsó sugaraiban fürdünk, ráeszmélünk önnön létünk elkerülhetetlen végességére, de az Anyatermészet örök marad. 
 
 
Többszöri hallgatás után jobban kidomborodik a számok személye, mind másmilyen jellemmel bír, mégis kohézióban vannak. Pár csapat azért beugrik, ami szerintem hatással lehetett rájuk (korai Marduk, Drudkh és Wolves In The Throne Room ilyen-olyan nyomokban) de ezek pusztán csak iránytűk, hogy mire számítson az ember. Karakteres, nyers muzsika ez, az OSBM műfaj elkötelezett híveinek ajánlva, mindenféle mesterséges cicoma nélkül. Mint említettem, a lassabb, kimértebb témák beszúrása (legyen az akár egy komorabb, mocskosabb basszuskiállás vagy fagyos-fanyar gitár riff) sokat erősít az összképen, a végig érthető, magyar nyelven előadott ének pedig abszolút helytálló. A dobmunka nagyrészt magas fordulatszámon pörög, kellőképpen feszes és biztos táptalaja a zenének.
 
A lemez vizuális-fizikális kivitelezése (beleértve az egész dizájnt) borzasztóan sajátos, a szövegeket mondjuk szívesen elolvastam volna, de a fekete-fehér, minimalista koncepció így is nagyon effektív. Elég csak megnézni és megtapogatni a dombornyomott külső borítót vagy a kézzel festett kazettatestet, itthon nem sok ilyennel találkozhatunk.
 
A Hajnalpír debüt (úgy tudom már úton a következő anyag) ha nem is tágítja tovább a műfaj megszokott kereteit, hangsúlyos bizonyítéka a magyar black metal színtérnek, s bízok benne, hogy valami ösztönös virágzásnak lehetünk most a szemtanúi mindannyian. 
 
Hajnalpír dallista:
 
I. A Minden a Semmi
II. Vérzik a horizont
III. Árok
IV. Hajnalpír
V. Ősi halál
VI. Fekete vihar
VII. A keletre bukó nap
 
Az azonos névre keresztelt albumot a blindblindblind adta ki limitált kazettán.
 
Elérhetőségek: Facebook, Bandcamp
 
Lupus Canis