Nem, nem a kétharmados többségben hódmezővásárhelyi „tank” felelős a Dél-Alföld alsóbbrendű útjainak helyenként „tankcsapdaszerű” állapotáért, holott ők mindent megtettek. Nekifeszültek, mint mindig, hogy felszántsák azokat jól, hiszen az erejük, a képességük és az esetlegesen szükséges tartalék energiaforrásuk egyaránt megvan hozzá.

A tank-nevű trió első albumát (Idegen a hely – címmel jelent meg) a szcéna komoly ígéretének tekintettem (az írás visszakereshető a Riff portálon: ez itt nem a reklám helye, hanem a bizonyságé), amelyhez képest határozottan meglep a „határozott” útkeresés, amelyet 2016-os lemezük címe visszaigazolni látszik. Természetesen minden címnek többféle rétege és jelentése lehet. Általában. Itt azonban – a dalszövegeket meghallgatva – kevéssé valószínű az utalás bárkinek vagy bármi másnak a keresésére.

Van azonban, ami ennél is erőteljesebben üt át a szövegeken: a kiüresedés. Olyannyira, hogy úgy érzem, ez a kulcsszó a T-34 második lemezére vonatkoztatva, de általánosságban csak, sajnos. Pedig konkrétumok sokaságával találkozunk nap mint nap, ha akarjuk, ha nem.

Lélekszámát tekintve kiüresedik a Dél-Alföld (is). (Elfogynak a gyerekek, ki lehet rugdosni a tanárokat, nem tüntetnek, nem kellemetlenkednek, nem lesz velük több szakmainak nevezett gond.) Kiüresedik az ország. (A fiatalok gyorsan elhúznak innen, az idősek meg lassan kihalnak.) Kiüresedik az emberi lélek. (Úrrá lesz rajta a bizonytalanság.) Kihűl a párkapcsolat, a végletekig fellazulnak a további igazán fontos emberi (rokoni, baráti) kötelékek. („Nincs jövő.” Régebben punk-szlogen volt, mára véres valósággá vált.) Kiüresedik az országunk, amely maholnap a saját földjéről menekülni vágyókat sem akarja kötelékeiben tudni igazán. (Durvul a helyzet, na.) A kiüresedés problémájával annyi a probléma, hogy akit személyesen érint, utálja, ha szembesítik vele. Ezért féltem kicsit ezt a lemezt, bár nem biztos, hogy rászorul az én féltésemre.

Pedig, pedig. Számos gitáros csak szeretne Benyhe Kis László tudásának megfelelő színvonalon játszani. A basszusjáték korrekt, az énekhang (mindkettő Blaskovics Kristóf részéről) kellőképp karakteres, Monori Attila erőteljes dobolása valóságos motorja a csapatnak! Így, együtt különösen erősek, dinamikusak. Lásd-hallgasd a CD első kilenc számát. És lelkük is van a srácoknak, amiről a (hálistennek) szokatlanul hosszú instrumentális Outro győz meg.

Minden készen áll tehát a T*34 részéről a környező utak felszántásához, hosszirányban akár. (Gyakorlóterepnek elsőként - ne kérdezzétek, miért, talán az ifjúkori motorozásaim emléke okán - a Hódmezővásárhely-Öthalom bekötőutat javaslom.) A zenekar továbblépésének útja azonban alighanem a dalszövegek fejlődésén keresztül vezet, a markánsabb témaválasztás és a pontosabb gondolatvezetés tekintetében.

Olasz