Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A Tank mindig előre halad!”

A Tank története egészen 1980-ig nyúlik vissza és a mai napig aktívak. A bandában olyan nagyszerű zenészek fordultak meg, mint Doogie White (Rainbow) és ZP Theart (Skid Row) és bár viszonylag sok tagcsere történt az évek során, Cliff Evans a mai napig biztos kézzel irányítja a csapatot. Vele beszélgettünk a zenekar múltjáról, jelenéről, jövőjéről és sok minden másról is. (English version below)
 
Rockbook: Jónéhány dobos és énekes megfordult a zenekarban az évek során. Milyen érzés ennyi különböző egyéniséggel dolgozni? Hatással voltak a Tank hangzására?
 
Cliff Evans: Miután a banda alapítója, Algy Ward 2003-ban úgy döntött, visszavonul a csapatból, Mick Tucker-rel arra jutottunk, hogy tartunk egy páréves szünetet, hogy kitaláljuk, mi legyen a zenekarral, vagy egyáltalán legyen-e vele bármi is. 2008-ban megkeresett minket a Metal Mind nevű lengyel kiadó, hogy szeretnék kiadni egy box set formájában a Tank összes addigi albumát néhány ritkaságnak számító bónuszdallal megfűszerezve. El is készítettük ezt a kiadványt és meglepően jól fogyott. Újra megnőtt az érdeklődés a banda iránt, és hamarosan turnéfelkéréseket is kaptunk. Algy nem szeretett volna részt venni ebben, Mick-kel pedig arra jutottunk, hogy nem az ő helyére próbálunk keresni valakit, hanem átalakítjuk a zenekart négy helyett ötfősre és lesz egy frontemberünk, mert ezzel elkerülhetjük az összehasonlítgatást a korábbi felállással és új zenei kihívásuk nyílhatnak meg előttünk.
 
Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy ehhez a lehető legjobb énekesre van szükség, ezért megkérdeztük a Rainbow-ból ismert Doogie White-ot, aki korábban írt már dalokat Mick-kel, hogy lenne-e kedve csatlakozni hozzánk. A régebbi munkásságunkat nem ismerte, de összeraktunk pár új dalt, és átküldtük neki ezeket, hogy alakítsunk rajtuk bátran a saját stílusa szerint, és legnagyobb meglepetésünkre fantasztikus énektémákat írt és tökéletesen átlátta, hogy mit szeretnénk kihozni az új nótákból. Doogie tehát a Tank tagja lett, és vele készítettük el a War Machine és a War Nation albumot, valamint az első koncert DVD-nket, a War Machine Live!-ot. Doogie klasszikus rockos gyökereinek köszönhetően igazi 70-es, 80-as évekbeli hangulata lett ezeknek az anyagoknak, a Tank pedig ismét fontos tényező lett a nemzetközi metal színtéren.
 
Három évig dolgoztunk együtt Doogie-val stúdióban és koncerteken egyaránt, amikor megkereste őt Michael Schenker, hogy beszállna-e a Temple of Rock projektjébe, így ismét abba a helyzetbe kerültünk, hogy meg kellett találnunk a lehető legjobb énekest, akivel továbbvihetjük a bandát. Akkoriban Mark Cross (Scorpions, Halloween) volt a dobosunk és megbeszéltük, hogy az egyik este elmegyünk sörözni Londonban, ő pedig azt mondta, hogy elhozná egy jó barátját is. Ez a srác volt ZP Theart, aki nem sokkal korábban hagyta ott a Dragonforce-t. Azonnal egy hullámhosszra kerültünk és megkértem, hogy jöjjön el hozzánk a stúdióba egy kis közös jammelésre, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. ZP teljesen más stílusú énekes, mint Doogie, így nem voltunk benne biztosak, hogy működni fog vele a dolog, de tökéletesen a saját képére tudta formálni a dalainkat, tele volt energiával és imádtuk a közös munkát. Vele készült az egyik legjobban fogyó albumunk, a Valley of Tears.
 
Miután a Skid Row elhívta ZP-t, ismét kezdődhetett minden elölről és ezúttal a Pink Cream 69 frontembere, David Readman lett az énekesünk. Ő is elég érdekes választás volt, hiszen az AOR világából érkezett, de a közös jammelések során teljesen lenyűgözött minket, mert sikerült új életet lehelnie a klasszikus Tank dalokba, tökéletesen ráérzett a hangulatukra és nagyon izgalmassá tette a hangzásukat. Tehát megint csak sikerült egy remek frontembert találnunk, akivel folytathattuk a zenekart. Jó pár dobosunk is volt az évek során, de egyértelmű, hogy ez a poszt a Sodom-ból ismert Bobby Schottkowski-hoz illik igazán. Pontosan érti, hogy mit szeretnénk csinálni és mindig fantasztikus munkát végez. A basszusgitárosunk és egyben a banda legújabb és legfiatalabb tagja Randy Van Der Elsen, aki új lendületet adott a csapatnak egyedi játékstílusának és nagyszerű hangjának köszönhetően.
 
 
Rockbook: Ahogy te is említetted, ZP egy ideje már a Skid Row énekese. Mit gondolsz erről? Voltál koncertjükön azóta?
 
Cliff: Mindig is a Skid Row volt ZP kedvenc bandája, és bár természetesen sajnáltuk, hogy elmegy tőlünk, elmondhatatlanul örültünk, hogy valóra válik az álma és a Skid Row énekese lehet. Egy ideig párhuzamosan énekelt mindkét bandában, de aztán egyre több időt töltött Amerikában. Koncertjükön még nem voltam, de azóta is tartjuk a kapcsolatot és további sok sikert kívánunk neki!
 
 
Rockbook: Milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy zenésznek, mielőtt csatlakoznak hozzátok?
 
Cliff: Először is át kell látniuk, hogy miről szól ez a zenekar, de az is fontos, hogy hozzátegyenek valami újat a Tank-hez, amitől izgalmasabb és sokszínűbb lesz a zenei világunk. Arra törekszünk, hogy mindig friss és modern legyen a hangzásunk, ezért nagyon örülünk, ha egy-egy fiatal tehetség érkezik hozzánk, de meg kell jegyeznem, hogy a mostani felállás nagyszerű, sőt, talán az eddigi legjobb, így jelenleg nem keresünk új tagot. Remekül szólunk együtt és tele vagyunk energiával, úgyhogy tökéletesen működik a gépezet!
 
Rockbook: Továbbra is világszerte turnéztok. Mennyire változó a banda népszerűsége az egyes országokban/földrészeken? Hol ismernek titeket a legtöbben?
 
Cliff: Nemrég tértünk haza az első ausztrál turnénkról, ami fantasztikus élmény volt. Egyébként is imádjuk, ha eljuthatunk új területekre és láthatjuk, ott hogyan fogadják az emberek a zenekart. Minket is meglepett, hogy milyen sok elkötelezett rajongónk van Ausztráliában, akik el is jöttek a koncertjeinkre. Az ottani metalosok nagyon szeretik ezt a fajta rockzenét, és már most alig várjuk, hogy jövőre visszatérhessünk hozzájuk.
 
Volt egy telt házas japán turnénk is, és ez is nagyon kellemes meglepetés volt számunkra, mert 20 éve nem játszottunk ott, mégis rengetegen voltak kíváncsiak ránk, és a mi a legjobb, hogy nagyon sok fiatal is eljött és betéve tudták az összes dalunkat. Az ázsiai területeken egyre gyorsabb ütemben nő a rock és a metal népszerűsége, így nagyon izgalmas lehetőségek nyílnak meg előttünk arrafelé. Már most tervezzük a 2020-as szingapúri, tajvani és thaiföldi koncertjeinket.
 
Ugyancsak régen volt már nagyobb európai turnénk is, így ezen is dolgozunk most. A tervek szerint 2020 elején jelenik majd meg az új albumunk, az év további részét pedig koncertezéssel szeretnénk tölteni. Jó lenne fellépni ismét a nagy európai fesztiválokon, és az ügynökünk már intézi is ezeket.
 
Rockbook: A Tank a brit heavy metal új hullámához tartozik. Mit jelent számodra ez a kifejezés és mit gondolsz a többi hasonló stílusú bandáról?
 
Cliff: Ez egy érdekes dolog, mert mi sosem éreztük úgy, hogy ehhez a zenei színtérhez tartoznánk, bár valóban abban az időben indult a pályafutásunk. Mi simán csak egy mainstream metal bandának tartjuk magunkat. Az Iron Maiden-t, a Saxon-t és a Def Leppard-ot sem szokták újhullámos zenekarként emlegetné, és mi sem annyira szeretjük ezt. A legtöbb ilyen csapat zenéje semmit sem változott az évek során, a hangzásuk pedig ma már kifejezetten elavultnak és unalmasnak számít. A Tank célja mindig is az volt, hogy folyamatosan fejlődjünk és új dalokat írjunk a legjobb zenészek és énekesek közreműködésével.
 
Rockbook: Játszottál Paul DiAnno (ex-Iron Maiden) Killers nevű bandájában és 1997-es szólóalbumán, a The World’s First Iron Man-en is. Honnan ismeritek egymást? Milyen volt vele zenélni és stúdiózni?
 
Cliff: A 80-as évek elején jónéhányszor összefutottam Paul-lal, amikor még kis klubokban játszott az Iron Maiden-nel, 1991-ben pedig közös zenekart alapítottunk. Akkoriban New Yorkban éltem, és egy menedzserismerősöm kitalálta, hogy összerak egy brit bandát és áthozza őket az USA-ba. Így került a képbe Paul és a Raven énekes-basszusgitárosa, John Gallagher, aki akkor már amúgy is New Yorkban lakott. Remek csapat állt össze és kaptunk egy 200 ezer dolláros szerződést a BMG-től. Az első albumunk, a Murder One a legendás Power Station stúdióban készült, a megjelenése után pedig nagyszabású világkörüli turnéra indultunk. Tíz évig játszottunk együtt a Killers-ben, majd Paul úgy döntött, inkább szólóban folytatja. Finoman szólva is kihívás volt vele dolgozni, de csodás közös élményeink vannak és nagyon büszke vagyok azokra a dalokra, amiket együtt írtunk. A mai napig rendszeresen beszélünk és továbbra is nagyon jó barátok vagyunk.
 
 
Rockbook: És milyen emlékeid vannak a Groover Music-ról?
 
Cliff: Imádtam azt az időszakot! Az egyik jó barátom, Terry V, aki már jó ideje Budapesten él, felvetette, hogy alapítsunk egy közös produkciós céget. Ha jól emlékszem, ez a 90-es évek végén történt. Számos előadóval dolgoztunk, főleg hölgyekkel és nagyszerű albumok születtek, de aztán egyéb projektek miatt szüneteltetnünk kellett a Groover-t. Talán valamikor újra belevágunk majd.
 
Rockbook: Produceri munkával és keveréssel is foglalkozol. Hogyan kerültél bele ebbe a szakmába? Csak a saját projektjeidnél töltöd be ezeket a szerepeket, vagy dolgozol másoknak is?
 
Cliff: Egy zenész sok mindent megtanul a felvételekről az évek során, és szerintem az a logikus, ha ezt az értékes tudást aztán felhasználjuk a saját bandáknál, vagy valamelyik projektnél, amin dolgozunk. A csodálatos technikai fejlesztéseknek köszönhetően ma már gyakorlatilag bárki tud profi felvételeket készíteni minimális stúdiós felszereléssel. Azok az idők már elmúltak, amikor a zenekarok egy rakás pénzt és rengeteg időt kaptak egy-egy album elkészítésére, úgyhogy alkalmazkodnunk kell a változásokhoz és meg kell tanulnunk, hogyan hozhatjuk ki a maximumot a rendelkezésünkre álló eszközökből. A War Machine, a War Nation és a Valley of Tears meglehetősen kis költségvetésből készült, mégis olyan hangzása van, mint a nagykiadós lemezeknek. Egyébként van egy saját kiadóm, a Soundhouse Records, ahol több Killers és Tank album is megjelent, mostanában viszont fiatal brit bandákkal dolgozom és ezt nagyon élvezem. Több izgalmas kiadvány is várható a Soundhouse-tól 2020-ban.
 
Rockbook: Néhány hónapja jelent meg legutóbbi albumotok, a Re-Ignition, amelyen David Readman énekel. Több klasszikus banda is arra panaszkodik, hogy a rajongók nem igazán kíváncsiak az új dalaikra és csak a régieket akarják hallani. A Tank-nél mi a helyzet ezen a téren?
 
Cliff: A Re-Igniton-t eredetileg csak szórakozásból kezdtük el csinálni, de ahogy egymás után álltak össze a dalok, rájöttünk, hogy érdemes lenne komolyabban venni. Főleg a legnagyobb klasszikusokat válogattuk össze, amelyek a mai napig elhangzanak a koncerteken és az volt a célunk, hogy élő hangzással rögzítsük ezeket. Megértjük, hogy a rajongók elsősorban a régi klasszikusra kíváncsiak és minket ez egyáltalán nem is zavar, ráadásul a fiatalabb hallgatóink már több újabb dalunkat is klasszikusnak tartják, ami garantálja, hogy ne csak a régi dolgainkról ismerjenek minket. A Tank tényleg mindig előre halad!
 
Rockbook: Vendégek is vannak a lemezen: a Power of the Hunter-ben Tom Angelripper-t, a Shellshock-ban pedig Dani Flith-t hallhatjuk. Hogyan jöttek össze ezek az együttműködések? Együtt vettétek fel ezeket a dalokat?
 
Cliff: Az amerikai kiadónk, a Cleopatra Records vetette fel, hogy kellene pár vendég az albumra, mi pedig örömmel beleegyeztünk és azt találtuk ki, hogy olyan előadókat keresünk meg, akikre annak idején nagy hatással volt a Tank. Tom-mal már régóta szerettünk volna együtt dolgozni, mert jó barátunk és nagy Tank rajongó, úgyhogy hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy ő énekel a Power of the Hunter-ben. Ezután a kiadónk szólt, hogy Dani szívesen közreműködne a Shellshock-ban, úgyhogy elküldtük neki az alapot, hogy kidolgozhassa rá az énektémákat a saját stílusában, a végeredmény pedig nagyszerű lett. Egyébként az egyik dalban Jimmy Dunkin gitározik a Dark Angel-ből, egy másikban pedig Doogie hallható. A Metallica-t is megkérdeztük, hogy vendégeskednének-e a lemezen, de ők nemet mondtak.
 
 
Rockbook: Milyennek látod eddig a Tank 2019-es évét? Elégedett vagy azzal, amit elértetek?
 
Cliff: Maximálisan elégedettek vagyunk eddig az idei évvel. Néhány fesztiválfellépés ugyan még jó lett volna, de remek kiadványaink jelentek meg, a pályafutásunk során először játszottunk Ausztráliában és visszatérhettünk Japánba is egy nagyon sikeres turné keretében. Most az új lemezünkön dolgozunk, ami ahogy már mondtam, 2020 elején jelenik majd meg, idén decemberben pedig Dél-Amerikában turnézunk majd, úgyhogy kifejezetten jó évünk van. Nemrég leszerződtünk egy új ügynökséghez (iaatouring.com), akikkel közösen azon dolgozunk, hogy minél több koncertünk lehessen 2020-ban, úgyhogy a jövő is biztatóan alakul számunkra. Bízunk benne, hogy hamarosan játszhatunk Magyarországon is!
 
Rockbook: Köszönjük az interjút!
 
Cliff: Én köszönöm! 
 
A Tank elérhetőségei: weboldal, Facebook-csoport 
 
Soundhose Records YouTube-csatorna itt
 
Tóth Mátyás
 
 
„Tank will always move forward” – Cliff Evans interview
 
The story of Tank goes back all the way through 1980 and they are still active today. Over the years they had prominent members such as Doogie White (Rainbow) and ZP Theart (Skid Row) and although there were relatively lot of changes in the line up, Cliff Evans is still a massive driving force behind the band today. We talked to him about the past, present and future of Tank, and a lot more!
 
Rockbook: You had quite a few drummers and singers over the years in Tank. What it’s like to work with so many different characters? Did they shape the sound of Tank?
 
Cliff Evans: After founding member Algy Ward decided to retire from the band in 2003, Mick Tucker and Myself took a break for a few years while we considered what the future would hold for Tank. If there was any future at all! In 2008 a Polish record label (Metal Mind) approached us with the idea of releasing a box set of all the Tank back catalogue albums plus some rare bonus tracks. We put this package together with them and it sold extremely well. It generated a great deal of renewed interest in the band and soon we were being offered tour dates. Algy was not interested in the band anymore so Mick and I sat down and came up with our plan for the future of Tank. We decided that instead of trying to replace Algy with someone similar we would re-structure the line up from a 4 piece to a 5 piece and add a vocalist frontman. We thought that this would avoid any comparisons with the previous line up and would also open up a whole new challenge musically for us.
 
We thought that if this is the direction we’re taking, then we need the best vocalist available. Mick had been co-writing some songs with former Rainbow vocalist Doogie White. We asked him if he’d be interested in getting together with us and see how he felt about working with Tank. He was not familiar with any of our old material, but we wrote some new songs and let him work on them in his own style to see what he would come up with. He really surprised us with the amazing vocal melodies he was writing, and he fully understood the direction we wanted to go in. Doogie then became a member of Tank and we went on to record the ‘War Machine’ and ‘War Nation’ albums with him plus our first ever live DVD, ‘War Machine Live!’ His classic rock background gave those albums a real 70’s/80’s feel to them and reestablished Tank as a major force on the worldwide metal scene. 
 
After three years of recording and touring with Doogie he was approached by Michael Schenker to join his ‘Temple of Rock’ project. Doogie’s departure left us without a singer so Mick and I said let’s stick to our original plan and just find the best vocalist out there right now and move the band forward. Our drummer at that time was Mark Cross (Scorpions, Helloween) and I’d arranged to meet him in Soho, London for some beers. He said a friend of his was in town and would come along. His friend was ZP Theart who had just recently departed from Dragonforce. We got on really well and I invited him to the studio to jam with us to see how it worked out. He was a totally different style of singer to Doogie so we weren’t sure if it would work but we were really surprised at how he adapted the songs to suite his style. He had amazing energy and was a great guy to work with. We recorded ‘Valley of Tears’ with him which is one of our best-selling albums.
 
When ZP was recruited by Skid Row, Mick and I again went back to our original plan and the vocalist we found this time was Pink Cream 69 frontman David Readman. Again, he was an odd choice as he was more of an AOR guy but when we jammed with him, he totally blew us away with how he made the songs sound. He really brought all the old classics back to life and had the vibe nailed. We’d found another amazing frontman and moved Tank forward again. We’ve had many drummers over the years, but former Sodom member Bobby Schottkowki was always meant to be occupying the Tank drum stool. He really understands what we’re about and always does the job. On bass now we have the newest and youngest member of the band, Randy Van Der Elsen. He’s really brought a new energy to the band with his unique bass playing and amazing vocal talent.                                      
 
Rockbook: ZP Theart fronts Skid Row for a couple years now. What do you think about that? Have you seen them live with him?
 
Cliff: Skid Row has always been ZP’s favorite band so when he came to us and said he’d been offered the job as their new vocalist we were obviously very disappointed to be losing him but above that we were extremely happy for him to realize his dream of being the Skid Row frontman. He continued to work with both bands for a while but then it was inevitable that he would be spending most of his time in the US. We still keep in touch, but I haven’t seen him perform with Skid Row yet. We wish him all the very best for the future.
 
Rockbook: What are the most important qualities you look for in a musician when you consider having a new member on board?
 
Cliff: First of all, they have to understand what Tank is all about and they must also bring another dynamic to the band that helps us move our music forward again. We need to keep the music sounding fresh and up to date so we’ve always welcomed new blood into the band. We have a great line up at the moment though. Perhaps the best ever so we’re not looking to bring anyone else in. It’s a great sounding unit and we’re running on full power, so the machine is working perfectly!
 
Rockbook: You are still touring all over the world. Is there a big difference in the following of the band in the different countries/continents? Where do you think Tank is the most popular?
 
Cliff: We’ve just recently returned from our first ever shows in Australia which was a fantastic experience for us. It’s always great to visit a new territory for the first time and see what reaction the band gets. We were very pleasantly surprised at how many dedicated fans we have over there and they came out in force to come and see the shows. I think that our style of rock definitely appeals to the Australian metal fans and we look forward to returning there in 2020. 
 
We have also just returned from a sold-out tour of Japan. This was also a great surprise to see how many fans came out to see us considering we haven’t played in Japan for 20 years. It was really cool to see so many young fans at the shows and they all knew the words to the songs. The Asian territories are really starting to discover rock/metal and it’s a quickly emerging market which is very exciting for us. We are already planning shows in Singapore, Taiwan and Thailand for 2020.                                                                                                  
 
It’s been a while since we did a full European tour, so this is also something we are working on now. We are scheduling our next studio album release for early 2020 so this will set us up for touring throughout the year. It’s also been a while since we’ve played the major European festivals, so our agent is taking care of that. 
 
Rockbook: Tank started out as a part of the new wave of British heavy metal. What does this term mean to you and what do you think of the other bands of this musical movement?
 
Cliff: Strangely enough we’ve never considered ourselves as part of that musical genre, even though we were around when it started. We just see ourselves as a mainstream metal band. Nobody refers to Iron Maiden, Saxon or Def Leppard as NWOBHM, so we also prefer not to be tagged with that genre. Most of those NWOBHM bands that are still going have not progressed in any way over the years and just sound very dated and uninspired. Tank is always moving forward with the best singers/musicians and creating new music. 
 
Rockbook: You were a member of Paul Di’Anno’s Killers and you also played on his 1997 solo album, ‘The World’s First Iron Man’. How did you two find each other and how do you remember of your time playing and recording together?
 
Cliff: I had met Paul several times in the early 80’s when I used to go to pubs and watch Iron Maiden in the very early days. It was in 1991 that we first got together to form a band. I was living in New York at that time and a manager friend of mine was looking at putting a British metal band together to bring to the US. We brought Paul over and also recruited Raven frontman/bassist John Gallagher who was already living in NY. We put a great line up together and secured a $200,000 deal with BMG. Our first album ‘Murder One’ was recorded at the famous Power Station studio in NY and we went on a full world tour in support of it. We played together in Killers for the next 10 years before Paul decided to go solo. It was often a challenge working with Paul to say the least, but we had some great times together and I’m very proud of the music we created during those years. I still speak with him often and we remain good friends.
 
Rocbook: And how do you remember about Groover Music?
 
Cliff: Those were great times! My good friend and Budapest resident Terry V suggested we form a production company together. This was in the late 90’s as far as I remember. We worked with several artists, mainly female, and produced some great recordings but other outside projects took over and we had to put Groover on hold. Maybe we’ll get it up and running again.
 
Rockbook: You also work as a producer and mixer. How you got into this part of the music business? You only do this kind of work for your own projects or for other bands as well?
 
Cliff: You learn a lot about recording over the years, so it makes sense to use all that valuable knowledge to achieve the results your looking for with the music you are making or are involved with in some way. These days with the help of the amazing technology available to everyone means that you can create professional sounding recordings with a very basic studio set up. The days are gone when bands were given big budgets and unlimited time to record albums, so you have to adapt and learn to get the most out of the equipment you have available to you. ‘War Machine’, War Nation’ and ‘Valley of Tears’ were all recorded on very low budgets, but they have a very big production value and professional sound. I have my own record label (Soundhouse Records) which has released albums by Killers and Tank in the past but now I am concentrating on a couple of new, upcoming UK bands which I find quite exciting to be involved with. There will be more Soundhouse releases in 2020.
 
Rockbook: Tank has a new record out, called ‘Re-Ignition’ with David Readman on vocals. Quite a few classic bands complain that their audience are not that excited about their new stuff and only wants to hear the classics. What’s the case with the Tank fans?
 
Cliff: Re-Ignition started out as just bit of fun really but once we started recording the tracks, we realized that this was something we should take a bit more seriously. We chose mainly the obvious classic songs to re-record as many of them are still featured in our live shows at the moment, so it seemed a good idea to represent them on the album with the same energy and big sound as we play these songs live now. We understand that the fans will always want to hear a selection of the old classics so were happy to give them what they want but fortunately many of our younger audience are now considering several of our more recent songs as new classics so we won’t just be known for our old material. Tank will always move forward!
 
Rockbook: In ‘Power Of The Hunter’ we can hear Tom Angelripper and in ‘Shellshock’ there’s Dani Filth. How did these collaborations come up? Have you recorded these songs together with them?
 
Cliff: Our US label Cleopatra Records came up with the idea of having a few special guests appear on the album. We thought it was a great idea and suggested that maybe we should ask some artists who were originally influenced by Tank when they were starting out. We’ve always wanted to do something with Tom Angelripper as he’s a really good friend and a big Tank fan so getting him to sing on Power of the Hunter was a real honour. He did an amazing job and made that track his own. Our label said that Dani Filth would love to do Shellshock, so we sent him the backing track and he added his own unique style of vocal which sounds very cool. Jimmy Durkin from Dark Angel played some guitar and Doogie White joined us on one track. We also asked Metallica if they wanted to contribute but they declined.
 
Rockbook: How do you see Tank in 2019? Are you satisfied with what have you achieved?
 
Cliff: We are very happy with what we’ve achieved so far in 2019 although some good festival shows would have been nice. We’ve put some good product out and also toured Australia for the very first time as well as returned to Japan for a very successful tour. We are now working on the next studio album which is scheduled for release in early 2020 and we have a full South American tour booked for December 2019, so it’s been a good year for the band. We have just signed with a new booking agency (iaatouring.com) who will be working closely with us to get us out on the road as much as possible in 2020 so the future is looking good for Tank. Hopefully we can make it over to Hungary sometime soon.
 
Rockbook: Thank you for the interview!
 
Cliff: Thank you!