Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Tőled kaptam" címmel megérkezett a szentesi/debreceni SicamBRia zenekar legújabb videója



A szentesi/debreceni SicamBRia zenekar tavaly, 2013-ban jelentette meg ’2012’ címre keresztelt debütáló albumát, amelyről  elkészült a sorrendben negyedik videójuk, a „Tőled kaptam". Ennek apropójából kérdeztük Füsti Molnár Istvánt, a zenekar basszusgitárosát. Az új klipet a cikk alatt megtekinthetitek.

Rockbook: Idáig három klipetek jelent meg a debütáló albumotokról, ebből az egyik tulajdonképpen egy dalszöveges videó. Mi ihlette az új klipet?

Füsti Molnár István: Mivel a SicamBRia zenekar ¾-e szentesi illetőségű, ezért mindenképp szerettünk volna megörökíteni egy „hazai pályás” koncertet, amelyről a választás a klipnótához  a „Tőled kaptam” című dalunkra esett.

Rockbook: Terveztek még klipet erről az albumról?

Füsti Molnár István: Igen! Ha minden jól megy, akkor vélhetően még ebben az évben ki szeretnénk jönni két klippel, melyeknek megjelenési időpontja egyelőre még képlékeny.

 

A decemberben készült SicamBRia interjút ide kattintva elolvashatjátok.
 

A zenekar tagjai:

Tóth József - ének
Füsti Molnár Lajos - szólógitár
Füsti Molnár István - basszusgitár
Füsti Molnár Gergely - dobok

Facebook: https://www.facebook.com/SicamBRia

 

SicamBRia - Tőled kaptam

 

 

 

Az alábbiakban megtekinthetitek a csapat eddig megjelent videóit.

 

SicamBRia - Csak a lelkem

 

 

 

SicamBRia - Szabad szép

 

 

 

SicamBRia - Örök törvény

 



 

Címkék: 
SicamBRia