Bejelentkezés

x
Search & Filters

Totális nyugodtságot sugall az új Robert Plant album. ”Lullaby And… The Ceaseless Roar” (2014) lemezkritika

Sok olyan kortársától eltérően, akik az utolsó mentőkötélbe kapaszkodnak, a 66 éves Robert Plant még mindig gőzerővel dolgozik és elismeréseket szerez magának attól függetlenül, hogy úgy tűnik a Led Zeppelin pályája sokak sajnálatára véget érni látszik. Angol származása ellenére, gyerekkora óta az amerikai blues zene állt legközelebb a szívéhez, mely stílusból a Led Zeppelin is merített, azonban az effajta szimpatizálása inkább a szólóanyagait hallgatva lesz igazán érezhető. Vagy csak volt érezhető? Ugyanis az új anyagot azzal a mondattal is lehetne jellemezni: „Nyomokban blues-t tartalmaz.”

A 2010-ben megjelent ’Band of Joy’, mely rettenetesen tetszett, most azonban egy merőben más irányba mozdult el a rock ikon, mondhatni egy világzenei albumot készített el, melyben hangszerek színes palettája képviselteti magát. És ha már a hangszereknél járunk, Plant a 2012-es Womad Fesztiválon bemutatott zenekarával, a The Sensational Space Shifters-szel készítette el a lemezt.
 




És hát a ”Lullaby And… The Ceaseless Roar”… Az aranytorkú énekes lenyilatkozta, hogy talán ez lesz az utolsó munkája, a zenei pályájának vége. Ez nagyjából a lemezen is érezhető, ugyanis egy nyugodtságot sugárzó elszállós, amolyan eufórikus állapotot sugalló anyag jött össze. Ha stílusba kellene foglalnom a lemezt, talán azt mondanám, hogy egy ütős elektronikus hatásokkal megtűzdelt new folk albumot hozott össze a Led Zeppelin énekes. Az nagyon szembetűnő hogy az ének húzza az egészet, mindennek az ad alapot. Egy fix pontnak érzem, és a zene ad neki egyfajta aláfestést, de egy markáns énekesnél ez nem is lehetne másképp. Mindezek ellenére a dalokban bendzsó, mandolin, bendir, dzsembé, és tehardant is felcsendül. Tizenegy nóta került fel a korongra, melyből kilencet maga Plant és a The Sensational Space Shifters készített el, és hallhatjuk még a ’Little Maggie’ népdalt és egy Lead Belly feldolgozást, a ’Poor Howard’-ot.

 


A fent hallható ’Rainbow’ című dalhoz készült egy videoklip is. Nem ezt érzem a legütősebb dalnak a lemezen, mert sokak mellett nekem is a Coldplay jutott róla először eszembe. Plant tiszta, nyugodt hangja azonban annyira bearanyozza a nótát, hogy egy totális nyugodtság járja át az embert tőle.

A ’Turn It Up’ című dalt emelném ki a lemezről, mely egy energikusabb gitár centrikusabb darabra sikerült, mely nekem a késői Led Zeppelin-t idézi. A kedvencem lett.

 


Azonban nem tudok több dalt kiemelni, mert a hangzásvilág, a dalok egysíkúsága adja meg a lemez teljes képét. A nagyon jó szövegek és a kiváló ének, valamint az ezekhez társuló elektronikus elemek egy komplex zenei masszát alkotva hozzák létre a ”Lullaby And… The Ceaseless Roar”-t.

Első és legfontosabb dolog mielőtt bárki is kritizálná a lemezt. Tekintsetek el a Led Zeppelintől. Plant ennél az albumnál egy merőben más zenei világba nyúlt bele, és ha ezt tartjuk szem előtt, akkor egy elég remek anyagot hozott össze. Bevallom őszintén, én sem erre számítottam, és nem is az én szívem csücske az efféle zene, de patentül oda van rakva. Egy erős 7-est adok ennek a lemeznek, és biztos vagyok benne, hogy eljön az a pillanat, amikor majd azt mondom, hogy most ezt az albumot akarom hallgatni. Az a gondolat azért még mindig ott motoszkál a fejemben, hogy egy idősödő rock ikon, vajon hogyan csöppenhetett bele ebbe a zenei világba?

 

A ”Lullaby And… The Ceaseless Roar” (2014) dallistája:

01. Little Maggie
02. Rainbow
03. Pocketful of Golden
04. Embrace Another Fall
05. Turn It Up
06. A Stolen Kiss
07. Somebody There
08. Poor Howard
09. House of Love
10. Up on the Hollow Hill (Understanding Arthur)
11. Arbaden (Maggie's Babby)

 

Az album ide kattintva megrendelhető.


Kritika: Mocsok
 

Címkék: 
Robert Plant