Bejelentkezés

x
Search & Filters

Új albummal jelentkezik Tóth Zoltán a Republic alapító tagja, gitárosa



Van élet a Republic után: új klip, kislemez, októberben megjelenő album, és akusztikus koncert a Petőfi rádióban. Tóth Zoli az egykori sikercsapat alapító tagja, hangszerelője és dalszerzője a múltba nézés helyett a jövőbe tekint.

Új albummal jelentkezik Tóth Zoltán gitáros dalszerző, a Republic zenekar egykori alapító tagja, a csapat számos slágerének szerzője, aki a zenekar 1990-es alapítástól 23 éven keresztül, Cipő tavasszal bekövetkezett haláláig a zenekar oszlopos tagja volt. Nevéhez köthető a Republic jellegzetes hangzása, a folk, a rock és a beat elemeivel kevert dalok, albumok védjegyszerű hangszerelése, valamint számos sláger is.

Húsvéti hó

Cipő márciusi tragédiája után Zoli nem csatlakozott a zenekar folytatásának tervéhez mivel azt nem érezte méltónak a Republic örökségéhez, így az új énekessel felálló formációt inkább hátrahagyva, szólópályafutás mellett döntött. Ennek eredménye a GrundRecords gondozásában október 18-án megjelenő 12 saját dalt tartalmazó Húsvéti hó című album.

 

„Hosszúra nyúlt a tél az évben. Vártuk, hogy a Húsvét átvezessen bennünket a nyárba, ahogy az mindig szokott lenni. De most esett a hó.. Tudtuk, hogy a ragaszkodó múlt most majd sokáig nem ereszt… Legyen szerencsénk, hogy  az összeomlott, eltemetett világ egyszer tiszteletre méltó emlékké legyen. Hogy lehessen jövő…”– meséli a dal kapcsán gitáros-zeneszerző.

 


A nagylemez dalaiban megtalálható a Repbulicból is jól ismert hangulat, ugyanakkor lesz rajta modern, britpop ízű táncolós darab is. Zoli az album megírásakor még szólólemezben gondolkodott, de a munkálatok során megszilárdult körülötte egy állandó tagságú csapat, a Köztársaság Park. A szeptember elején leforgatott klipben már ez a formáció látható.

 

Tóth Zoltán hamarosan a Petőfi rádió Akusztik című nagysikerű unplugged sorozatának részeként ad koncertet a közrádió Bródy Sándor utcai stúdiójában.

A lemez előfutárának tekinthető címadó dal videópremier napjától megvásárolható illetve streamelhető az összes hazai és külföldi digitális zeneáruházban, az album Zoli által dedikált példánya pedig kedvezményes áron előrendelhető Tóth Zoltán és a Köztársaság Park Facebook oldalán.

 

Tóth Zoltán - Húsvéti Hó

 


Facebook: https://www.facebook.com/tothzoltan.koztarsasagpark
 

Címkék: 
Tóth Zoltán
Republic