Bejelentkezés

x
Search & Filters

Újabb hardcore nagyágyú Budapesten! Július 22-én Sick Of It All a Parkban



A Hatebreed tavalyi koncertjének hangos sikerét követően az idei szezon sem maradhat hardcore/punk buli nélkül a Parkban, így hát véssétek be a naptárba, hogy július 22-én, hosszú kihagyást követően ismét Budapestre látogat a NYHC legenda, a Sick Of It All!

A Koller-testvérek életműve páratlanul fedi le a műfaj elmúlt harminc évének változásait, hiszen a nyolcvanas évek végén alakult banda hangzásában is annyi hatás vált meghatározóvá, hogy minden egyes lemez egyfajta korlenyomatnak is tekinthető. Na meg követendő példának, ha már itt tartunk, hiszen a Scratch the Surface világsikerét követően nem volt kérdéses, hogy melyik ligához is tartozik a Revelation kötelékében debütált zenekar. Márpedig ha valaki még az ezredfordulón túl is izgalmasan tudja játszani a klasszikus New York-i hangzást, az bizonyosan a SOIA, elvégre a Century Media gondozásában megjelent legutóbbi két lemez – ami Tue Madsen produceri közreműködésével lett rögzítve – nem csak a zenekarnak lett új kezdet, hanem a műfajnak is új perspektívát adhatott agresszív megszólalásának köszönhetően. Ezt ünnepelte a 2011-es Non-Stop is, ami a zenekar legmeghatározóbb dalait gondolta újra mai köntösben: és mindezt őszintén, nyersen, izzadságtól mentesen tette a banda, ahogy teszi azt mind a mai napig.

Ez pedig fokozottan igaz az energikus koncertekre is, amit a fővárosi közönség legutóbb négy éve élhetett át: most azonban új programmal, és feltehetően új lemezzel is tér vissza a Park színpadára a hardcore/punk alapzenekara.

 


A vendégzenekar: Evergreen Terrace

Jegyárak:

07.21.-ig: 3699 Ft, a rendezvény napján, 07.22.-én: 4499 Ft

 


 

Címkék: 
Sick Of It All