Mikor beléptem a backstage-be, az a bizonyos tipizált kép fogadott, mikor a rockzenészek együtt üldögélnek, füstölögnek, isznak egy keveset, beszélgetnek. Úgy is rutinból megy utána. Be kell, bizonyítsam, hogy ez tényleg tipizált kép. Tehát a Junkies első blikkre remek, másodikra pedig még remekebb. A kép mögöttes tartalma katartikus hatást keltett.

Zenéjüket idősebb, fiatalabb egyaránt ismeri egy szélesebb körben. Ismerik a röviden jellemzett életüket, lemezmozgásukat, rajongóik a szélsőségekig képesek elmenni. Születési évek, más zenekarok, családi állapot, dátumok stb. Viszont az a mögöttes képet, melyből pár kockát kaptam, nem sokan ismerhetik.

A közel két évtizedes koncertezés, turnék, lemezkiadások mögött az alap Junkies, azalaptrio, egy természetes emberi tulajdonsága áll. Az a készség, mellyel teremtve lettünk, legtöbbünkből már kihalt, őket azonban pont ez élteti. Ez a tolerancia és alkalmazkodás készsége. A tagok konszolidált viselkedése, melyet a színpadon felvált a zúzás, az átfontolt gondolkodásuk talán az, amely nem rekesztette meg őket egy bizonyos szinten és sikervonalon, hanem tovább fejleszti, és további sikerekre képesíti a tagokat.

Rockbook: - Volt-e bármilyen más elképzelésetek, mi mindent csinálhatnátok? Van-e civil foglalkozásotok, végzettségetek például?

Barbaró: - A zenélésen kívül jártam főiskolára, de nem végeztem el, igazából csak alibiből, egyébként szakmám van, e mellett piercingeltem, amit abbahagytam, mert már nem megy a biznisz, nincs rá kereslet. Egy tetkó-szalonban csináltam, de igazából mindig is a zenélés volt, ami érdekelt.

Rockbook: - Kaptok megbélyegzéseket, ragasztanak rátok akár pozitív, akár negatív címkéket?

Barbaró: - Régebben nagyon sokat igen, de akkor a kinézetünk is drasztikusabb volt, ami megosztotta a közönséget, ugyanakkor hozzá is járult a hírnevünkhöz. Aki azért otthon van a rock zenében, az tudja, mi az a Junkies. Vagy szeret minket, vagy nem. Mára ezek a megbélyegzések azért megszűntek.

Riki: - 1995-től 2000-ig kb. nem vetettük meg a rúzst, sminket, színes hajat. Kirívóak voltunk, és abban az időben ezt senki más nem csinálta ilyen jól. Így egyedülállóvá vált a zenekar. Ez megoldásnak is tűnt, de az embernek mindig változnia kell, és nem válhatunk önmagunk paródiájává. Egyébként „leszarjuk” a megbélyegzéseket.

Rockbook: - Van-e köztetek olyan, aki a közhiedelem által nevezett rock zenész életet éli?

Barbaró: - Szerintem mindannyian azt éljük.

Rockbook: - A család és a rock n’ roll megfér egymás mellett?

Barbaró: - Ez a kettő azért összekapcsolható. Folyamatosan nem tudunk rock and roll életet élni. Itt Magyarországon leginkább csak hétvégén vannak koncertek. Hétvégén éljük ezt a bizonyos életet, hétközben inkább rákoncentrálunk a családra, párunkra. Persze régebben a hétköznapok is a hétvégére hasonlítottak, de mára már visszafogtuk magunkat, lévén, hogy van, akinek gyereke van.

Riki: - Igazából uncsi, unalmas már. Az ember mindig a hangulatából indul ki, folyamatosan ugyanaz unalmas.

Barbaró: - Hogy hétvégén jót tudjunk bulizni, kell az a pár nap pihenés.

Riki: - Ha jó az idő, szeretünk futni, biciklizni. Nem úgy élünk, hogy minden nap be kell rúgni, már nem annyira érdekes, hogy rommá isszuk magunkat.

Rockbook: - Vannak-e a zenekari munkátokon és életeteken kívül együttes tevékenységeitek?

Barbaró: - Ritkán, hétvégén úgy is együtt vagyunk.

Riki: - Régebben azért igen. Tartottunk például gasztromomenteket, felfedeztünk új éttermeket.

Barbaró: - Kihevertük a hétvégét, de szerdára már annyira ki voltunk éhezve, hogy elmentünk kocsmatúrára. Mostanában inkább csak hétvégére korlátozódik ez a dolog.

Junkies - Nincs Pardon

Rockbook: - Befolyásol titeket, dolgoztok-e aszerint, hogy milyen kritikákat kaptok?

Riki: - A negatív kritikára soha nem figyelünk oda. Mérlegeljük a pozitív véleményeket, mert nem szabad az embernek túlságosan fényeznie magát. Mindannyian egészséges konstruktív kritikát gyakorlunk egymás, illetve önmagunk iránt is, legfőképpen a zenealkotásban. Ez egy csapatmunka. Ha túlságosan belemerül az ember abba, hogy leértékelik valamelyik számot, vagy valaki „lebuzizza”, az nem jó. Csak megmosolyogjuk az ilyet. A legnagyobb kritika, hogy hányan vannak a koncertjeinken, meg hát, hogy 20 évesek vagyunk.

Barbaró: - Mindig is a saját fejünk után mentünk, mi, az ős Junkies. A legjobb példa az új lemezünk. Úgy döntöttünk, kilépünk azok közül a keretek közül, amiket mi állítottunk fel. Ezt meg is valósítottuk. Ha negatívak lettek volna a visszajelzések, akkor is ezek vagyunk mi, ez jött belőlünk.

Riki: - A legnagyobb kritika, ami ért bennünket, az az, hogy kaptunk egy Fonogram-díjat, ami szerintem rég kijárt nekünk. Meg, hogy a pajtás zenekarok, mint például a Hooligans-ék hallgatják a zenéinket a turné buszban. (Mellesleg akkor a lemezeink nem valók olyannak, aki azt leszólja.)

Barbaró: - Meg ez ízlés dolga is. A lényeg, hogy mi elégedettek legyünk.

Rockbook: - Mi az, ami a zenétekből szerintetek a legnagyobb hatással van a közönségre?

Barbaró: - Szerintem, ezt pont nem nekünk kell megfogalmaznunk.

Riki: - Ez egy nagyon régi bakeron, ezt úgy hívják, hogy „a kémiai egyenlet működik”. Megvan a magja a zenekarnak. A munkafolyamat újra tud alakulni. Nem akad el. Nincs olyan, hogy nem tudunk újat kitalálni, hogy pl. egy 10 számos lemezen mondjuk kettő van, ami jó, és akkor a többi nyolc az meg olyan, hogy  ”ÁÁ mindegy,  arrébb skippelem,” tudod. Arra törekszünk, hogy legyen cukor a fülnek.

Junkies - A szerelmedtől lettem ilyen

Rockbook: - Van-e olyan tervetek a közeljövőre, amiről még nem tud a közvélemény?

Barbaró: - Lévén, hogy jövőre leszünk 20 évesek, tervezünk egy nagy koncertet, valamint egy újabb lemezt. A jövő évet ennek jegyében szeretnénk eltölteni, meg turnézni esetleg egy másik zenekarral. Mostanában ez úgy van, ha két-három zenekar összeáll, akkor az nagyobb közönséget tud vonzani. Abból van annyi bevétel, hogy tudunk költeni a normális hangzásra.

Riki: - Jelenleg a Depresszióval vagyunk. A Junkies mindig is grandiózus volt. Jobban szeretjük a családias közeget, egy jó szólót, igényes klubot.

Barbaró: - Mostanában azért érződik, hogy nincs pénzük az embereknek. Múltkor Tatabányán játszottuk és 50-60 ember kint táborozott és kintről élvezték a zenét, mert nem tudták kifizetni a belépőt. Ettől még a törzsközönség megvan.

Riki: - A válság mindenkit elért. A rock közönség mindig is minden forintját terv szerint félre teszi kedvenc zenekaraikra. Megfontolandó ki hova megy, és mire költi a pénzét. A zenekarok nem tudják mindig lent tartani a jegyárakat, ez egy szórakoztató ipar, mi is ebből élünk. Sajnos vannak ilyen példák, hogy kívülről kell hallgatni a bulit, de ez nem a zenekar nívója. Olyan idők vannak, hogy össze kell fogni két-három zenekarnak, hogy behozzák azt a tömeget, ami 10-12 évvel ezelőtt volt, mikor egyenként jártak ránk annyian. Mikor már a fővárosban érződik a nézőszám csökkenés, akkor országszerte baj van.

A lényeg van egy jó lemezünk, negyedik klip a lemezről, melynek forgatását befejeztük. A január, február a citrom szezon, ez időt ad a következő lemez elkészítésére. Ez attól is függ, kinek mennyi ötlete van. Mindenki az otthoni kütyüvel rögzíti ötleteit, aztán az Andris stúdiójában feldemózgatjuk, lemegyünk a próbaterembe és át jammelgetjük, fésülgetjük.

Barbaró: - Határidőket nem nagyon szeretünk szabni magunknak, mert általában utána jönnek a legjobb ötletek. A születésnapi bulinkig azért szeretnék összehozni egyet, addig van bő félévünk.

Riki: - Ez olyan, mint a szobrászat, mikor megvan a kiválasztott kőanyag meg az eszközök, elkezdjük csiszolni. Ez a jó ebben, mindenki kellőképpen belerakja a kalapba a maga 5 forintját és nem vagyunk egoisták egymással szemben. Ezért is működünk jól, mert alázattal vagyunk egymás iránt, senki nem akar a másik fejére nőni, meg diktátorkodni. Ez egy egészséges szímbiózis, azthiszem.

A zenészek barátságosak voltak, készséggel álltak rendelkezésemre. Számukra tabu a naivitás, az agresszió, előítéletek, közhelyek. Az elemi odafigyelés, jóindulat, igyekezet, ami az egyszerűségből kizökkenti a Junkiest. És ha tovább hallgatjuk őket, néhanapján előszedjük számaikat, akkor a többi mögöttes képkockát is megérthetjük. Függetlenül attól, hogy akkor még, régen másképp volt, van egy állandósult fegyvere a zenekarnak. És ha rajtuk múlik, sokáig fog még működni az a bizonyos kémiai egyenlet.

Budai Ági