Bejelentkezés

x
Search & Filters

Változni, újrarögzíteni, turnézni - The Amity Affliction interjú



A Concerto Music jóvoltából lehetőségem volt a 2025. november 8-ai Parkway Drive koncert kapcsán videochaten interjút készíteni az est nyitózenekara, azaz a The Amity Affliction részéről Joel Birch énekessel. Kifaggattam többek között a Let The Ocean Take Me Redux albumról, az énekes, basszusgitáros Ahren Stringer-t helyettesítő Jonathan Reeves-ről és az őszi koncertről is.
 
Rockbook: Idén volt 10 éves a Let The Ocean Take Me albumotok, melyet kicsit átdolgozva Redux albumként ismét kiadtatok. Miért éreztétek ennek szükségét?
 
Joel Birch: Hogy őszinte legyek, a fő ok az volt, hogy egy major kiadónál voltunk, amikor ezt az albumot készítettük. Nem lehetek szuperspecifikus, de alapvetően a pénz közel 90%-át elvették tőlünk. Ez ment éveken át és ez volt ugye a legnagyobb albumunk és őszintén szólva, az összes eladásnak, az összes streamnek és minden hasonlónak nem volt nagy anyagi vonzata. Elérkeztünk egy bizonyos ponthoz, amikor elkezdtünk azon töprengeni, hol a francban van a pénz, amit egy ekkora siker után kapnunk kellene… Ez volt az első gondolat, hogy megpróbáljuk függetlenül kiadni, mert alapvetően ők elbaszták a szerződésüket, viszont így megtaláltuk a módját, hogy legálisan megoldjuk a helyzetet. 
 
Aztán 10 éve játsszuk ezeket a dalokat és élőben nem szólnak olyan jól, mint a többi dal. Így aztán hozzáláttunk, hogy megjavítsuk azokat a dolgokat, amelyeket nem javítottunk meg, és amelyeket elmulasztottunk, hiszen egy sokkal fiatalabb banda voltunk akkor. Csak apró zenei dolgokkal és a zene különféle elektronikus részeivel játszottunk főként. Én pedig sose vagyok elégedett azzal, ahogy egy lemezen szólok. Nagyon szerettem volna újra felvenni, hogy jobb vokáljaim legyenek, ami szerintem sikerült is. Valójában egy olyan projekt lett ebből, aminek részeként megpróbáltunk jobbak lenni abban, amit egyszer már megvalósítottunk.
 
 
Rockbook: A végeredmény beváltotta a hozzá fűzött reményeiteket?
 
J.B.: Szerintem igen, és még meg is haladta azokat. A szokásos utálatra számítottam, ami ezzel szokott járni. Tudod, hogy megy ez. A zenekarod kiad egy már jól bevált anyagot, amit most kicsit átdolgozott, nyilván sok negatív kritika fog rá érkezni, de ez most túlnyomóan inkább pozitív visszajelzéseket kapott. Fogalmazzunk úgy, hogy felülmúlta az elvárásaimat.
 
Rockbook: Mi volt a reakció a rajongóitok részéről? Ez a verzió tetszik nekik jobban, vagy az eredeti?
 
J.B.: Szerintem mindkettőből akad bőven és úgy tűnik ez működik is így. Van, akinek az eredeti tetszik, amilyennek annak idején megálmodtuk és van, akinek ez a modernizált változat jön be, amit most alkottunk. Ez sokkal jobbá tette a helyzetünket is, mert most ugyanazt a hangzás tudjuk végigvinni, anélkül, hogy újabb, sokkal teltebb dalokkal kelljen előrukkolnunk.
 
 
Rockbook: Elég komoly témákat feszegetnek a dalszövegek, melyeket a 10 évvel ezelőtti éned írt. Milyen érzés volt újra felvenni minden egyes dalt?
 
J.B.: Nagyon sokat kérdeznek erről, hogy milyen érzés dalokat felvenni. Igazóból teljesen távol áll akkor a dal az érzelmeimtől. Egyszerűen olyan lesz, mint egy gép, úgy értem, már sorról sorra éneklem őket. Szóval, mire a stúdióban vagyok, el sem olvasom, amit írtam. Olyan ez, mint simán  lélegzetvételekből hangokat kiadni és 70-szer kimondani a szavakat. Néha már megállok és csak gondolkozok, hogy ,,Ez tényleg egy kibaszott szó?" Olyan sokszor mondtam, hogy nem is vagyok már benne biztos, hogy ez tényleg egy létező szó. Ez teljesen kiveszi az érzelmeket. Viszont eljátszani élőben az albumot elejétől a végéig egy kicsit váratlan érzelmi akadály volt. Tudod, azért ez elég különleges alkalom volt. Érdekes elmélkedni a szövegeken is, sok a naivitás bennük. Ez az egész album arról szól, hogy nem állok neki éjszakánként inni, és a felvétel befejezése után hónapokon belül ismét a pohár aljára néztem.
 
Rockbook: Mit gondolsz, melyik dalodhoz tudnak leginkább kapcsolódni a rajongók?
 
J.B.: Nos, ezen egy kicsit mi is meglepődtünk. Úgy értem, mióta megszületett, ez az egyik kedvencem az albumról, de talán a My Father's Son című dal. Soha nem játszottuk élőben, és amikor végre sor került rá, így álltam, hogy ,,Mi a fasz?!" laugh Nagyon-nagyon megdöbbentem. De ezen kívül azt gondolom, hogy Pittsburgh nyilvánvalóan az, amelyik a legtöbb emberben visszhangra talált. Sok Pittsburgh tetoválást látunk, és sok történetet hallunk arról, hogy az emberek hogyan fedezték fel a bandát általa. Azért ez elég menő, tudod? Nagyon különleges dolog olyasmit kitenni a világba, ami visszhangot keltett több tíz és több ezer ember körében. Gyakran érezzük, hogy ez a dal sok embert segített át néhány sötét időszakon. Szóval mindenképpen azt kell mondanom, hogy a Pittsburgh.
 
 
Rockbook: Hogyan változtatok emberileg és zeneileg ezen évek során?
 
J.B.: Hát, nyilvánvalóan megöregedtünk. Majdnem 9 éve abbahagytam az ivást. Sokkal kevesebb az alkoholizálás az egész bandában, a bulizás a legtöbbünk számára abbamaradt. Aztán azt hiszem, érettebbek is lettünk. A művészi szempontból vett érettségre gondolok és arra, hogy sokkal tisztább képünk van arról, hogy kik vagyunk zenekarként, és mit akarunk kihozni ebből az egészből. Azért ez kicsit furcsa is, mert fiatalabb korunkban sosem tűztünk ki célokat magunk elé. Csak úgy csináltuk... Egyszerűen nem törődtünk vele. Én sem törődtem vele. Nem hittem volna, hogy sokáig fogom csinálni, így egyszerűen nem érdekelt. Úgy voltam vele, hogy turnézok, iszom, bulizom, bármi, mert úgyis mindjárt vége lesz. Ez olyan 10 éve volt. laugh Aztán itt vagyok és még mindig csinálom. A dolgok határozottan változnak, és ez várható is egy zenekar életében. Vannak, akik nőnek vele, vannak, akik nem és ez már csak így működik.
 
Rockbook: Az ismert okokból kifolyólag, ahogy idén több alkalommal is, jövőre is Jonathan Reeves-t láthatjuk majd veletek egy színpadon. Miért rá esett a választás énekes, basszusgitáros téren?
 
J.B.: Gyakorlatilag egy pánikhelyzetbe kerültünk, amikor énekesre volt szükségünk. Azon a ponton voltunk Ahrennel, amikor azt hittük, hogy egyszer majd felébredünk és ő már halott lesz. Nem akartuk, hogy ez megtörténjen. Egyszerűen túl sok volt. Ez mindenkire rányomta a bélyeget, a turnézás pedig őrá. Utál turnézni, nem tesz jót neki, szóval igen, egészségügyi okokból hazaküldtük. Nyilvánvalóan ez hatalmas gondot okozott, de csendben maradtunk róla és ez így is fog maradni. Ez az ő élete. Amit ki akar tenni ezzel kapcsolatban, az az ő döntése, de nem a mi asztalunk, hogy bármit is megoszthassunk róla, gondolom ez érthető.
 
Szóval ebben a helyzetben voltunk és találtuk ezt a másik arcot, jófej volt, csak olyan, nem is tudom... Igazán kedves volt. Menő srác, de valahogy nem éreztük, hogy be tudna illeszkedni, és volt egy másik barátunk, aki meg nem tudta végigcsinálni az egész turnét Amerikában. Ami Jon-t illeti, a barátaink ajánlották, hogy ,,Próbáljátok meg ezt a srácot, mert nagyon jó!" Szóval eljött és letolta az első koncertet velünk és mi csak így álltunk, hogy ,,A francba!" Ügyes, menő, egyből belepasszolt a zenekarba. Mindannyian egyből kijöttünk vele. Aztán itt vagyunk, a jövőben is csatlakozni fog hozzánk még.
 
Rockbook: Milyen vele a közös munka?
 
J.B.: Mint egy lágy szellő. Annyira egyszerű…
 
Rockbook: Van valamilyen különleges rituáléd, amit minden fellépés előtt megcsinálsz?
 
J.B.: Valójában nincs. Hogy őszinte legyek, amikor felmegyek a színpadra, sokszor csak bejövök valahonnan máshonnan a hátsó ajtón. Aztán bedugom a fülem, és megyek a többiek után. Talán ez az én rituálém. Nincs más, amire igazán gondolhatnék.
 
 
Rockbook: Idén nyáron Magyarországon az Akvárium Klubban léptetek fel, jövő novemberben pedig az MVM Dome-ban fogtok. Miben különbözik leginkább, ha egy klubbulira vagy egy stadionos koncertre készültök fel?
 
J.B.: Akár hiszed, akár nem, a stadionkoncert kevésbé lesz megterhelő, mert az egy Parkway Drive show, és nekünk nem igazán kell aggódnunk miatta. laugh
 
A koncert, amit most Budapesten csináltunk, baromi őrült volt. Azt hiszem, mondtam is valamit a színpadon vagy posztoltam róla, hogy tényleg nem tudom, miért nem mentünk vissza oda mostanában. 2026-ban 100%-ban biztos, hogy visszatérünk. Ami a felkészülést illeti, nem, nem sokban különbözik, csak kevésbé stresszes.
 
Rockbook: Nyilván minden zenekar közel áll a rajongóihoz. A ti közönségetek mitől különleges?
 
J.B.: Minden zenekarnak kijutnak a negatív emberek az interneten, akik szarságokat beszélnek, trollkodnak és hasonlók. Minden ami ezzel a műfajjal jár. Viszont szuper pozitív és támogató visszajelzéseket is kapok azoktól a csodálatos emberektől, akik körülvesznek minket. Nem várnak választ vagy hasonlót, csak megkeresnek, és elmondják, hogyan változtatták meg az életüket a dalaink és ez egészen különleges. Nem tudom, hogy ez mindenkinél előfordul-e. Biztos vagyok benne, hogy így van, de én nem érzem magam másnak, mint a többi ember. Nem helyezem magam mások fölé, ha erről van szó.
 
Ilyenkor érzem igazán, hogy valami pozitívat csinálok. Ezel tudok segíteni az embereken és ez nagyon klassz. Régóta csinálom ezt és gyakorlatilag már teljesen normálisnak érzem. Úgy gondolom, hogy fantasztikus rajongóink vannak, nagyon befogadóak és ezt onnan tudom, hogy sokakkal beszéltem. Sokan keresztülmennek nehéz időszakokon szociális szempontból, aztán eljönnek a koncertjeinkre és egy közösségben találják magukat, ahol mindenki együtt mozog és támogatja a másikat. Én ezt imádom. Csodálatosak a rajongóink, nagyon szerencsések vagyunk!
 
 
Rockbook: Milyen programmal készültök az őszi turnéra? Best of válogatást fogunk hallani?
 
J.B.: A legkeményebb dalainkat válogatjuk rá össze. Ennyi. laugh A legdurvább setlist lesz, amit össze tudunk rakni, ami még szinte semmi a Parkway és a Thy Art-hoz képest, de ez a legjobb, amit tehetünk.
 
Rockbook: Hogyhogy ti nyitjátok ezeket az estéket, amikor a ,,számaitok” nagyobbak, mint a Thy Art Is Murder-é?
 
J.B.: Nemrég csináltak egy európai turnét, ami nagyobb volt, mint a miénk. Ez olyan, mint... Nem jutsz messzire a zeneiparban, ha mindent az egódhoz kötsz. Egyes bandák nemet mondanának, hogy ,,Nem, mi nem lépünk színpadra ez előtt a zenekar előtt, mi nagyobbak vagyunk náluk”. Csináltak egy turnét, ami nagyobb volt, mint a miénk, miközben szerveződött a 2025-ös ősz és nekünk nincs akkora egónk. A turné csodálatos lesz. Inkább részt veszek egy fantasztikus turnén, minthogy bármilyen egó kérdésbe belemenjek. És szeretjük a Thy Art Is Murder-t, a barátaink, szóval ez abszolút nem nagy ügy. Ők is a stadionban játszanak, mi is a stadionban játszunk, és mindketten a Parkway Drive előtt léphetünk színpadra. Szerintem butaság lenne az alapján dönteni, hogy ,,Uhh, az én bandám nagyobb..." Az ő turnéjuk akkor nagyobb volt, mint a miénk, szóval ez rendben van így. Ez a zeneipar, így működik, addigra talán mi nagyobb leszünk, mint ők, talán nem. Nem igazán számít.
 
A Concerto Music bemutatja: Parkway Drive 20 Year Anniversary European Tour 2025
2025. november 8., szombat 17 óra
Budapest, MVM Dome
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction koncertek
 
Belépő: ülőhelyek 21.900 – 29.900 Ft, állóhelyek 29.900 Ft. VIP Lounge: 69.900 Ft
 
 
 
Matyi-Szabó Nóri