Welicoruss - Elkészült a szimfonikus pagan, black metal csapat új albuma
2014. legelején lépett nemzetközi szintre a szimfonikus pagan, black metal zenét játszó Welicoruss projekt, miután Alexey Boganov zenekarvezető, áthelyezte székhelyét a havas Szibériából Prágába, az új felállás végett. Az új tagok pedig: Dmitriy Zhikharevich (basszus, Oroszország) Gojko Marić (gitár, Szerbia) és David Urban (dobok, Csehország). November 4.-én jelentette be hivatalosan a zenekar facebook oldalán, hogy végre elkészültek a várva várt lemez az „Az ’Esm” munkálataival. Sok vendégmuzsikus segített a lemez 12 dalának megszületésében és felvételében, a népi hangszerek használatától kezdve a kisebb kórusokig. A keverést és stúdiómunkákat Alexey Stecuk (Drygva Studio) végezte, a borító és a booklet design, pedig Alex Mayhem kezét dicséri.
Alexey Boganov:
„Nagyon boldogok vagyunk, ezért szeretnénk megköszönni mindenkinek a részvételt, akik valamilyen formában segítették a lemez felvételét. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, minden eddigi várakozásunkat felülmúlta, de erről több információ majd később, mert most eléggé el vagyunk foglalva az új anyag megünneplésével.”
A zenekar eközben épp kiadót keres, a lemezük megjelenéséhez és egy 2015-ös tavaszi Európa turné lebonyolításához is.
www.welicoruss.net
https://www.facebook.com/pages/WELICORUSS/31383996834


