Fischer László És A Korál Forever

2014. április 26-án Budapesten, a Crazy Mama Music Pub-ban lép fel a Korál Forever zenekar. A legendás Korál együttes egyik alapítója, Fischer László gitáros, 2010 áprilisában hívta létre ezt az új zenekart, melynek célja Korál számokat játszani, olyanokat is, amelyek Korál koncerteken soha nem hangzottak el.
A Korál Forever létrejöttét a Korál együttes többi tagjának más irányú elfoglaltságai tették indokolttá. Rendszeres igény van a Korál szerzemények élő, színpadi megjelenítésére, de a többi zenésztárs kötöttségei ezt csak nagyon ritkán teszik lehetővé. Ez a formáció igyekszik évente több alkalommal fellépni, és élőben eljátszani a klasszikus, koncerteken ritkán, vagy sohasem elhangzott Korál dalokat. Ráadásul, ebben a felállásban a nóták az eredetinél kissé keményebben, rockosabban, ütősebben szólalnak meg... A zenekar tagjai ismerősnek tűnhetnek sokak számára, hisz a Zöld a Bíbor Band is ugyanebben a felállásban zenél.
Ha szereted a Korál dalokat, mindenképp ott a helyed!
Vendég: Sub-Zero
https://www.facebook.com/

