Madrass - Hulljatok levelek (2014) lemezkritika
Új Madrass-dalok kezdőknek és haladóknak
Hulljatok levelek címmel az egyedi hangulatú folk-rockos Madrass négyszámos EP-t állított össze, amihez három bónuszcsemegét csatoltak. Az új hangzóanyagból ízelítő a zenekar honlapján található, a teljes repertoár az április 26-i lemezbemutatón hallható.
A Madrass együttes Hulljatok levelek elnevezésű EP-jén (CD kislemezén) négy népdal-feldolgozás szerepel. A Hattyús, aSólyomének, a Hulljatok levelek és az Azt gondoltam, eső esik című dalok közül a Sólyomének bolgár népköltés, amit Nagy László költőnk ültetett át magyar nyelve (és Sebő Ferenc is énekelte). A másik három szám a magyar népdalkincsből merített, onnan is ismerhető, hogy többek között a Muzsikás együttes játszotta őket. Az EP „törzsanyagát” a zenebarátok örömére speciális bónuszok gazdagítják. Így került a hang-hordozóra a Mosolygós című dal (zene: Madrass, szöveg: Hricsovinyi Tamás), a When the Tempest Wanes (zene: Madrass, angol szöveg: Haraszti Mátyás) című szerzemény. Utóbbi a Vihar után című daluk angol változata, amiben Győző Gábor működik közre dobon, Barkó Boglárka és Haraszti Mátyás vokálozik. A kiadvány záró tétele az Azt gondoltam, eső esik kezdetű Madrass-szám különleges elektronikus remixe, amit Deutsch Gábor producer-előadó készített (róla bővebben:http://anorganik.net).
A Hulljatok levelek Madrass-EP tisztelgés is kíván lenni azon előadók előtt, akik (különösen az 1970-1980-as években) ébren tartották hazánkban a népzenei hagyományokat. Egy olyan időszakban, amiben „hivatalosan” nem lehetett büszkének lenni a tradícióinkra. A Sebő, a Muzsikás, a Kormorán és a Makám őrizték meg azt a zenei közkincset, amely élő kapcsot képes teremteni a múlt és a jelen nemzedékei között. Az általuk is énekelt népdalokat játszani felelősség, ugyanakkor egyben felemelő. A Madrass mindazonáltal olyan feldolgozást igyekezett alkotni, ami híven tükrözi a 2010-es évek magyar valóságának hangulatát.
A zenekar hitvallása szerint a muzsika alapvetően befogadásra épülő kifejezés-formáján belül a népdalok és népköltések ősi emberi érzelmeket fogalmaznak meg sokszor egyszerűbb, ugyanakkor igazabb és hitelesebb módon, mint számos, manapság divatos zenei műfaj. A népi dal- és szövegteremtés lenyomatai mégsem kezelhetőek egy régi kor poros múzeumi emlékeiként, amelyeket kizárólag népviseletben és autentikus hangszerekkel lehet előadni. Amikor a népdalok életre kelnek, mindig a jelen hallgatóságához kell szólniuk mind az előadás módjában, mind hangzásában. Ezért az együttesnek nem az a célja, hogy az általuk kiválasztott dalokat „egy az egyben” prezentálja. A Madrass a saját alkotói hozzáállásával értelmezi és adja elő ezeket, a megszólaltatásban és – színpadi – közvetítésében egyszerre érvényes a mostanra és tiszteli mélységesen az elődöket.
A 30 perces EP-t 2013 ősze és 2014 tavasza között rögzítették Hidasi Barnabás hangmérnök segítségével (a Vihar után című első Madrass-album dalainakszintén ő adta meg a végleges hangzását). Hidasi tekintélyes tapasztalatokkal rendelkezik a rock- és a népzenei műfajokban, számos ismert zenekar hanghordozójának elkészítésében vett részt (Tankcsapda, Kispál és a Borz, PUF, Colorstar), az elmúlt években nagy rutint szerzett a Madrass képviselte folk-rock műfajban is (Napra, Barbaro). A felvételekre a HL Stúdióban került sor, a borítófotó Dőry-Szép Ágnes alkotása, a design Töller Andrást dicséri.
A Madrass Hulljatok levelek lemezbemutató koncertjét április 26-án 20 órától a fővárosi ShowBarlangban (1095 Budapest, IX. kerület, Soroksári út 58.) tartják, a rendezvény vendégfellépői a Love in Death HIM Tribute Hungary és a Nulladik Változat együttesek.
Gulya István
Videók
-
Madrass - When The Tempest Wanes




