Bejelentkezés

x
Search & Filters

Billy Bragg

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1977

További képek

Biográfia: 

Billy Bragget úgy tartják számon, mint a ’80-as évek anti-folk mozgalmának vezéregyéniségét, aki a punk rock dühéből és a Woody Guthrie és Bob Dylan-féle közösségszerető folk hagyományból merítette zenei ihletét. Bragg az évtized legnagyobb részét azzal töltötte, hogy egyedüli társával, az elektromos gitárjával újabbnál újabb dalokat írt, miközben politikáról, szerelemről énekelt. Dalszövegei bővelkedtek gúnyos intelligenciában és jó humorban, de közben vigasztalóak és emberiek is voltak, tele szellemességgel és részletekkel. Bár szövegeit nagy odafigyeléssel dolgozta ki, Braggnél ez soha sem ment a dallamok rovására, főleg a nagyobb üzenetet közvetítő, emlékezetesebb dalok esetében. A ’80-as évek alatt a brit slágerlisták állandó szereplője volt; ennek ellenére csak Amerikában sikerült hű rajongótáborra szert tennie, ami talán annak köszönhető, hogy kizárólag Nagy-Britannia ügyeiről dalolt, legyen az politikai, vagy társadalmi probléma.

Bragg a fellépései a ’70-es évek végén kezdődtek a Riff Raff punk együttes oldalán, ami csak pár rövid hónapig tartott. Ezután besorozták az Angol Hadseregbe, de hogy ne kelljen ott maradnia, 175 fontért megvette a szabadságát. Miután ily módon meglógott a katonaságtól, egy lemezboltban kezdett dolgozni; ezalatt az idő alatt olyan dalokat írt, amik egyértelműen a lázadó folk és punk stílusba sorolhatók be. Bragg elindult egy brit fellépés-sorozatra; amikor csak ideje engedte, közönség előtt zenélt. Gyakran szinte az utolsó pillanatban szerződött le együttesek felvezető produkciójaként, de megérte, hiszen hamarosan jelentős rajongótáborra tett szert, melyet az első kislemeze, a ’Life’s a Riot with Spy vs. Spy’ (1983) is nyomatékosít, főleg, hogy a 30. helyet szerezte meg a brit slágerlistákon. A ’Brewing Up with Billy Bragg’ (1984), ami első teljes hosszúságú albuma volt, ugyanezeken a listákon a 16. helyig jutott.

1984-ben Bragg egy kisebb sztár lett Nagy-Britanniában, miután részt vett egyes baloldali politikai megmozdulásokban, sztrájkokban és adománygyűjtésekben szerte az országban. Ezen kívül segítette a „Red Wedge” nevű társaság megalapítását, melybenszocialista zenészek, többek között Paul Weller vettek részt. 1985-ben Kirsty MacColl Bragg ’New England’ című számát a brit chartokon a hetedik helyig segítette fel. Mikor ’86-ban a ’Talking with the Taxman About Poetry’ című dal némi zongorás és kürtös zenei kisegítéssel újra megjelent, az is szerencsésen felküzdötte magát a legjobb tíz közé.

Bragg feldolgozása a Beatles ’She’s Leavin’ Home’ című számáról (ami eredetileg a ’Sgt. Pepper Knew My Father’ c. lemezről származik) Bragg egyetlen első helyen landoló dala lett 1988-ban, amitől annyi sikert vártak el, mint a Wet Wet Wet-feldolgozástól, a ’With a Little Help from My Friends’-től. Szintén ebben az évben történt, hogy Bragg kiadta a ’Help Save the Youth of America’ című korongot, valamint a ’Workers Playtime’ nagylemezt; mindkettő producere Joe Boyd volt (Fairport Convention, Nick Drake, R.E.M.). Boyd volt az, aki segített Braggnek kiszélesíteni a zenei skáláját, mikor az énekes először kezdett teljes zenekarral dolgozni. Az ezt követő évben Bragg újraindította aUtility lemezkiadót, amivel a magukat elüzletiesíteni nem kívánó fiatal tehetségeket akarta támogatni. A ’90-ben megjelentetett ’The Internationale’ egy baloldali himnuszokkal telezsúfolt válogatásalbum volt, melyből egy párat maga Bragg szerzett. Az 1991-ben napvilágot látott ’Don’t Try This at Home’ lemezen ismét teljes zenekarral dolgozott; ezek lettek Bragg legkönnyebben érthető, legpoposabb dalai, melyre a legjobb példa a hamar slágerré vált ’Sexuality’. Az album kiadása után Bragg több évig a háttérbe húzódott, mivel minden figyelmét az apaságnak akarta szentelni. Végül, William Bloke-kal az oldalán, 1996-ban tűnt fel ismét.

1998-ban Bragg az amerikai Wilco alternatív country együttessel kollaborált, hogy együtt létrehozzák a ’Mermaid Avenue’-t, ami olyan soha nem hallott dalok előadásait tartalmazta, amiket eredetileg Woody Guthrie írt. Ezt egy évvel később a ’Reaching to the Converted’, egy ritkaságokat felvonultató lemez követte, majd 2000 közepén az énekes újra összedugta a fejét a Wilcóval, hogy elkészítsék a Mermaid Avenue második „felvonását”. Bragg a második Mermaid Avenue-t erősítő turnésorozat közben alapította a The Blokes-t, a Small Faces billentyűsével, Ian McLagannel együtt. Az együttest Lu Edmonds (gitár), Ben Mandelson (steel gitár), Martyn Barker (dob) és Simon Edwards (basszusgitár) egészítette ki, mikor Bragg 2001 elején Londonból vidékre, Dorsetbe költözött. Egy évvel később a The Blokes segédletével adta ki az ’England, Half English’ című lemezt, ami William Bloke óta az első szóló-produktuma volt.

2004-ben Bragg a Less Than Jake együttessel együtt készítette el a ’The Brightest Bulb Has Burned Out’ című dalt, ami a ’Rock Against Bush, Vol. 1’ című válogatáslemezen szerepelt. A két cd-ből álló ’Must I Paint You a Picture? The Essential Billy Bragg’ c. album 2003-ban került a boltokba, bár kezdetben még egy harmadik cd is volt a csomagban, melyen a Bragg-gyűjtő rajongók nagy örömére ritka számok voltak hallhatók. A YepRoc kiadó 2006-ban egy nagy Billy Bragg gyűjtemény-csomagot dobott a piacra (’Volume 1’), amiben hét CD és két, eddig még nem látott fellépéseket tartalmazó DVD kapott helyet. A kiadó azonban itt nem állt meg, hanem Bragg négy régebbi lemezét is megjelentette felújított, kibővített formában. A következő évet az énekes Londonban, Devonban és Lincolnshire-ben töltötte stúdiómunkával, 2008-ban pedig, hat éves kihagyás után, megjelent a ’Mr. Love & Justice’ című album is. Míg a The Blokes mint Bragg háttérzenekara tűnt fel a lemezen, egy limitált példányszámú kiadásban egy másik CD-n Bragg bensőséges szóló-dalai voltak hallhatók.

Klasszikus felállás: 

NévHangszer
Billy Bragg
ének
gitár