Bejelentkezés

x
Search & Filters

Guns N' Roses

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1985

További képek

Biográfia: 

A Guns N’Roses egy amerikai hard rock együttes, amelyet 1985-ben alapítottak Los Angelesben. A rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekara, az 1980-as évek végének, 90-es évek elejének meghatározó együttese. Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el, ebből csak az Egyesült Államokban 46 milliót.

Az 1987-ben a Geffen kiadónál megjelent első nagylemezük az Appetite for Destruction a rock legsikeresebb debütálása lett, világszerte több mint 38 millió eladott példánnyal. Az albumról három dal is bekerült a Top 10-be, közülük a Sweet Child o' Mine listavezető lett. Az 1988-ban kiadott G N' R Lies a Billboard lista 2. helyén nyitott, így a Guns N’ Roses volt az egyetlen olyan csapat a 80-as években, melynek egyszerre két albuma szerepelt a Top 5-ben.

1991-ben kiadott Use Your Illusion I és Use Your Illusion II albumokkal újabb rekordokat döntöttek, mivel a II. rész a lista első, míg az első rész a lista második helyén debütált a megjelenés hetében. A Beatles óta ez egyetlen előadónak sem sikerült. A két nagylemez világszerte több mint 35 millió példányban kelt el. Az Use Your Illusion világturné az egyik legsikeresebb turné volt a rock történelmében és bővelkedett botrányokban is. A zenekar 192 koncertet adott 27 országban, több mint 7 millió ember előtt.

A következő saját dalokat tartalmazó nagylemez, csak 2008-ban jelent meg Chinese Democracy címmel, mely a világ legdrágább lemeze címet érdemelte ki, 15 millió dolláros költségvetésével.

A zenekar „fénykora” az 1980-as évek végétől a 90-es évek közepéig tartott, ameddig nem bomlott szét az ún. klasszikus felállás. Azóta számos személycsere és jogi viták jellemzik ténykedésüket, nagyrészt az egyetlen eredeti tag és társalapító Axl Rose diktatórikus és egoista jellemének köszönhetően.

Zenéjükben legfőképp a hard rock, a blues, a stadion rock, a glam metal és a punk rock egyesül. Feltűnésükkel új színt hoztak az akkori zenei életbe, hozzáállásukat hedonista lázadás és punk attitűd jellemezte. Így sokan hasonlították őket a korai Rolling Stoneshoz. Továbbá hírhedtek voltak még az állandó botrányok és a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás révén.

A kezdeti formáció (1985–1987)

A zenekart 1985-ben alapította Axl Rose énekes és Izzy Stradlin gitáros, akik a Hollywood Rose tagjai voltak. A többi tagot az L.A. Guns zenészei tették ki: Tracii Guns - gitár, Ole Beich - basszusgitár és Rob Gardner - dob). 1985 márciusában vették fel a Guns N' Roses nevet, miután elvetették a Heads of Amazon és az AIDS ötleteket. Ole Beich-et közös megegyezéssel kirúgták, helyére Duff McKagan került, aki korábban a Road Crew tagja volt. 1985 júniusában Duff Seattle-béli kapcsolatai révén leszervezett néhány fellépést a zenekarnak, de Tracii és Rob különösebben nem volt oda a fellépésekért. Egy időre Tracii helyét Slash vette át, aki korábban már zenélt Duffal a Road Crew-ben, de Izzy oldalán is a Hollywood Rose-ban. Majd végül Duff kérésére Slash-sel fejezték be a többi koncertet is, aki magával hozta jó barátját, Steven Adler dobost is. Így alakult ki az első stabil, klasszikusnak is nevezett felállás: Axl Rose – ének, Slash – gitár, Izzy Stradlin – gitár, Duff McKagan – basszusgitár, Steven Adler - dob

Néhány nap gyakorlás után megkezdték saját szervezésű The Hell Tour turnéjukat Seattle-be. Az út nem volt sikeresnek nevezhető. Minimális felszerelésükkel indultak útnak egy autóval, mely száz mérföld után lerobbant. Végül eljutottak Seattle-be, de az érdeklődés hiánya miatt lemondják a legtöbb fellépésüket és az ígért pénznél is kevesebbet kaptak. Az első fellépésük az Omni Roomban volt 13 néző előtt. Ezt követően a zenekar visszamegy Los Angelesbe és folytatják a próbákat a Sunset Boulevard-on. 1985 végén Los Angeles-i klubokban léptek fel (Whiskey A Go-Go, the Roxy, The Water Club, The Troubadour, Scream) és demókat készítettek. A fellépéseken már játszották olyan későbbi dalaik korai verzióit, mint a Reckless Life, az It's So Easy, és a Don’t Cry. Emellett feldolgozások tették ki a műsort olyan előadóktól, mint az Aerosmith, a Rolling Stones vagy Elvis Presley.

A folyamatos koncertezésnek köszönhetően felfigyelt rájuk a Geffen Records és 1986. március 25-én aláírtak egy szerződést a kiadóval. 1986 nyarán elkezdték felvenni a dalokat, melyek később az első albumra kerültek.

1986 végére elkészült a lemez, és megkezdődtek a keverési munkálatok. A nagylemez munkálatai miatt kénytelenek voltak felhagyni az aktív klubkoncertezéssel, ezért, hogy az érdeklődést fenntartsák, a Geffen kiadott egy négyszámos EP-t Live ?!*@ Like a Suicide címmel. A lemez mindössze 10 ezer példányban jelent meg, vinyl és kazetta formátumokban. Eredetileg a dalokat nem élőben vették fel, a közönség hangjait csak később keverték alá a felvételekhez.

A zenekar első európai fellépésére 1987. június 19-én került sor a londoni Marquee klubban. A sajtó negatívan viszonyult hozzájuk, ráadásul a fellépés is nagyon rosszul sikerült, a közönség nagy része részeg volt.

Appetite for Destruction, G N’ R Lies (1987–1989)

A zenekar első albuma az Appetite for Destruction 1987. július 21-én jelent meg. Az album nem keltett különösebb feltűnést, underground körökben azonban sikeres lett.
1987. október 24.-én a zenekar vendégként szerepelt az MTV Headbanger's Ball című műsorában. A műsor készítői azt mondták a zenekarnak, hogy "rendezzék át" kicsit a berendezést. A Guns N' Roses ripityára törte az egész díszletet. Ez volt a zenekar első valódi megjelenése, lassan kezdtek bekúszni a mainstreambe is. Ezt segítette elő az 1987 novemberében Amerika közép-nyugati részén induló újabb turné, mely során a népszerűsége csúcsán lévő Mötley Crüe elő zenekaraként léphettek fel. A turné egyik hírhedt incidense volt Nikki Sixx kábítószer túladagolása, akit Slash mentett meg a haláltól.

Áprilisban felvették a második videoklipjüket a lemezhez, a Sweet Child O' Mine dalhoz, mely a Ballroom-ban, a Kalifornia-i Huntington Park-ban készült. Ezenkívül kiadták kislemezen is. A dal nagy támogatást kapott mind a rádiók, mind az MTV részéről, így 1988 tavaszára hatalmas sláger lett, a kislemez pedig a Billboard Hot 100-as listáján az első helyre került.

A siker hatására a Welcome to the Junglet márciusban újra kiadták kislemezen, mely a 7. helyet érte el az Államokban. A Nightrain után a Paradise Cityt is megjelentették kislemezen, mely az 5. helyen nyitott. Így egyszerre három daluk is szerepelt a Top 10-be (Paradise City, Welcome to the Jungle, Sweet Child O' Mine), melyek az albumot is elindították a siker útján. Április 23-án bejutott a Top 10-be, majd júliusban az első helyre került és ott is maradt jó ideig. 1991-re túllépte a 16 millió eladott példányt, manapság pedig már 38 millió felett értékesítettek belőle. Az Egyesült Államokban 18x platinalemez.

Ezt követően saját fellépéseket szerveztek, majd júliustól két hónapos turnéra indultak, nagy példaképeik az Aerosmith elő zenekaraként. A turné során hatalmas stadionokban léphettek fel, majd a körút előrehaladtával a Guns hatalmas sztárbanda lett. Az előzenekar túlnőtt a főbandán, ezt tükrözte az is, hogy a Rolling Stone magazin az Aerosmith helyett a Guns N' Rosest tette a címlapjára.

1988. december 6-án a Geffen kiadta a G N' R Lies című albumot. Az eredeti címe: Lies! The Sex, The Drugs, The Violence, The Shocking Truth lett volna de valaki a Geffen-nél megjegyezte, hogy a név túl hosszú. Így aztán G N' R Lies-ra keresztelték át. A lemez a Billboard lista 2. helyén debütált, így a Guns lett az egyetlen olyan csapat a 80-as években, melynek egyszerre két albuma szerepelt a Top 5-ben. Az első négy dal megegyezik az 1986-ban megjelent Live ?!*@ Like a Suicide című EP dalaival. Az utolsó négy dalt pedig akusztikus gitárral vették fel. A borító voltaképp a bulvárlapok és azok címlapjának a paródiája. A média rasszizmussal és homofóbiával vádolta Rose-t, mivel a One in a Million című dalban a "nigger" és a "buzi" kifejezéseket használja. A frontember, hogy védekezzen ezek ellen a CD-s kiadásra rárakatta a Woman Is the Nigger of the World című dalt.

1989. szeptember 11-én a Guns n' Roses nyert a Legjobb Heavy Metal/Hard Rock Video kategóriában az MTV Video Music Awards-on. Emellett megkapták a legjobb új előadónak járó díjat is. Az eseményen McKagan és Slash láthatóan ittas állapotban jelent meg és bőven káromkodtak is. Végül Rose azzal fenyegette meg őket, hogy feloszlatja a zenekart, ha folytatódik a súlyos kábítószer fogyasztás. Ezt követően a pár fellépés erejéig a Rolling Stones társaságában koncertezhettek. Rose az első koncerten azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja a zenekart, ha a többi tag nem szokik le a kábítószerről.

Hírnév és szerencse, Use Your Illusion (1990–1993)

1990. január 22-én Slash és McKagan újra botrányt csaptak, amikor az American Music Awards gáláján trágár kifejezéseket használtak. Még ebben a hónapban Rose a "zenei fejlődés" értelmében bevette a zenekarba Dizzy Reed billentyűst. Ekkortájt Steven Adler drogozása egyre súlyosabb méreteket kezdett ölteni, mely teljesítményére is jelentősen kihatott. Így a zenekar közös megegyezéssel a kirúgása mellett döntött. Steven Adler helyére Matt Sorum került, aki korábban a The Cult dobosa volt. Adler később beperelte a zenekart, miszerint rászoktatták a heroinra. Utolsó fellépése a Guns N' Roses-szal a a Farm Aid koncerten volt Indianapolis-ban. A zenekar elsőként itt adta elő a Civil War című dalt.

Közben elkezdtek új dalokat írni, melyek stúdiómunkálatai szeptemberben be is fejeződtek. Az album címét - GN'R Sucks, BUY Product ötletek után - elhatározzák, hogy Use Your Illusion-re fogják elkeresztelni. Rose az ötletet Mark Kostabi festményéről vette. Ezt követően gondok támadtak a kiadvány formátumáról. Ugyanis a 36 új dal nem fért fel egy CD-re, így a zenekar 4 CD-t akart kiadni egy csomagban. A Geffen kiadó azonban elvetette ezt az ötletet, mondván az túl drága lenne a rajongóknak. Végül megegyeztek, hogy kiadnak két CD-t egy napon, és egy harmadikat, majd valamikor később.

1991 májusában megkezdték első önálló világ körüli turnéjukat. A fellépések előzenekara a Skid Row volt. 1991 júliusában jelent meg a You Could Be Mine, az első kislemez a megjelenő Use Your Illusion albumokról. A dal egyben a Terminátor 2 betétdala volt és Arnold Schwarzenegger is feltűnik a videoklipben.

1991 szeptemberében megjelent a zenekar addigi legambiciózusabb vállalkozása, a 2 CD-s Use Your Illusion. A két lemez a Billboard lista első, illetve második helyén debütált, így rekordot állítottak fel. Az albumok 108 hetet töltöttek a listán. A lemez tovább tágította zenei horizontjukat, előtérbe kerültek a billentyűs hangszerek, az epikus, progresszívabb felépítésű dalok. A kiadványról több videoklipet is forgattak, valamint adtak ki kislemezt. A Don't Cry, a November Rain és az Estranged klipjei nagy sikerrel futottak a zenecsatornákon.

A November Rain című ballada 3. lett az USA-ban, és az MTV legsikeresebb videója lett. Az 1992-es MTV Video Music Awards-on pedig megnyerte a legjobb operatőri díjat. A díjkiosztó show-n, a zenekar Elton John zongorakíséretében adta elő a dalt. A lemez kiadását követően a zenekar megkezdte a 28 hónapig tartó Use Your Illusion világturnét. A körút anyagi és a időbeli hosszúságát tekintve is rekordokat döntött.

Izzy Stradlin azonban egyre kevésbé érezte jól magát Rose viselkedése és egoizmusa miatt, így novemberben bejelentette távozását. Utolsó fellépése a zenekarral 1991 augusztus 31.-én volt a londoni Wembley-ben, 72 000 ember előtt. Rose Izzy helyére Dave Navarrot szerette volna állítani, de végül Slash révén Gilby Clarke lett az utód.

Use Your Illusion világturné

1991 decemberében a turné az Egyesült Államokban zajlott ahol, az előzenekar a Soundgarden volt. A Worcester-i koncert volt az első fellépés, ahol a Guns N' Roses háttérénekeseket és fúvósokat alkalmazott. A csapat tizenhárom főre duzzadt.

1992 áprilisában felléptek a Freddie Mercury emlékkoncerten a Wembley-ben. Eredetileg 3 dalt játszottak volna, de technikai problémák miatt csak kettőt adtak elő (Paradise City, Knockin' On Heaven's Door). Axl Elton John-nal előadta a Bohemian Rhapsody-t, a Queen-nel pedig a We Will Rock You-t. Slash pedig a Queen tagjaival és a Def Leppard énekesével Joe Eliottal a Tie Your Mother Down adta elő.

Rose eredetileg azt akarta volna, hogy a Nirvana nyisson nekik a turnén, de Kurt Cobain visszautasította az ajánlatot, és negatív megjegyzéseket tett a Guns N' Rosesról. 1992 májusában bejelentették, hogy a nyáron a Metallica is csatlakozik a turnéhoz. Májusban európai koncertek következtek, felléptek Prágában, Budapesten (Népstadion), Berlinben, Stuttgartban, Cologneben. A fellépéseket olyan hírességek is nyomon követték, mint a U2 vagy a Scorpions tagjai. A párizsi koncerten pedig fellép velük Lenny Kravitz, Jeff Beck, Steven Tyler és Joe Perry.

Július 17-én kezdődött a Metallica-turné Washingtonban. Több helyszínen is a Faith No More nyitotta a koncerteket. A Giant stadionban megrendezésre kerülő koncerten Rose-nak torokfájása támadt, és az orvosok megállapították, hogy a következő három koncertet le kell mondaniuk. A körút folyamán a zenekar továbbra is rendszeresen élt drogokkal, Slash az egyik alkalommal túladagolta magát és a szíve nyolc percre leállt, de végül sikerült újjáéleszteni.

1993 májusában Izraelben léptek fel, ahol megdöntik az addigi nézőszámrekordot,a koncerten pedig az ekkor sérült Gilby Clarke helyett újra Izzy Stradlin játszott a ritmusgitáron . A turné utolsó állomása Buenos Airesben volt, 1993. július 17-én. A turné végül óriási sikert aratott, 50-120 000 ezres stadionokban zajlott le, és több mint két évig tartott. 1993 szeptemberében a zenekar peren kívüli megegyezés keretében 2,5 millió dollárt fizetett Steven Adler-nek az 1991 októberében indult per folyományaként. "The Spaghetti Incident?"

1993. november 23-án megjelent a punk és glam rock feldolgozásokat tartalmazó albumuk a "The Spaghetti Incident?". A lemez a Billboard 200 negyedik helyén debütált, és a korábbi albumokhoz képest kevésbé fogyott. A zenekar tagjainak tiltakozása ellenére Rose feltetette az albumra a Look at Your Game, Girl című Charles Manson-dal feldolgozását.

Hanyatlás (1994–1998)

1994. január 20-án Axl Rose Elton John kezdeményezésére bekerül a Rock and Roll Hall of Fame-be (Halhatatlanok csarnoka). Aznap este Bruce Springsteen-nel előadja a Come Together-t. Ez Axl utolsó nyilvános fellépése 1998. februári letartóztatásáig. A zenekar és Rose kapcsolata tovább romlott, a dalszerzés és a próbák lelassultak, vagy elmaradtak. Duff kórházba került a hosszan tartó és intenzív kábítószer és alkohol fogyasztása révén. Júniusban Gilby Clarke-ot kirúgták a zenekarból.

1996. október 30-án Slash bejelentette távozását, helyére a Nine Inch Nails gitárosa Robin Finck került, aki aláírt egy kétéves szerződést, így hivatalosan is ő lett a zenekar új gitárosa. 1997 januárjában Rose megvásárolta a Guns n' Roses név használati jogát. Áprilisban kirúgta Matt Sorum dobost, Duff pedig augusztusban távozott. Így Rose-on kívül már senki nem volt az eredeti tagságból. Közben Rose körül a botrányok továbbra is állandóak voltak, börtönbüntetések és bírságok jellemezték életét.

1999 novemberében megjelent a Live Era: '87–'93 koncertlemez, melynek hanganyagát az Appetite for Destruction és az Use Your Illusion turnék alatt rögzítették. Közben folytak a munkálatok az 1994. óta készülő Chinese Democracy albumon, mely a New York Times szerint 2005-ig több mint 13 millió dollárt emésztett fel. Robin Finck elhagyta a zenekart, hogy újra csatlakozzon régi csapatához a Nine Inch Nails-hez. Időközben a kilépett Finck helyét az avant-garde gitár virtuóz Buckethead váltotta fel, míg Josh Freese dobost pedig a Primus tagja Bryan Mantia helyettesítette.

Az új Guns N' Roses

2000 decemberében bejelentették, hogy a Guns N' Roses az új felállásában koncertet ad a House Of Blues-ban Las Vegas-ban újév első napján. Időközben visszatért Robin Finck gitáros, a zenekar pedig 2001 januárjában fellépett a Rock in Rio Fesztiválon 200 000 ember előtt Brazíliában, Rio de Janeiro-ban. A két koncertet jól fogadták, és a régi dalok mellett, elhangzottak újak is a készülő lemezről.

2002 júliusában Paul Tobias elhagyta a zenekart. 2002 augusztusában Ázsia és Európa szerte felléptek különböző fesztiválok főzenekaraként. Ezt követően szünetet tartottak a 2004-es Rock In Rio IV fesztiválig, azonban Buckethead kilépése miatt lemondani kényszerültek a fellépést. Mivel az új lemez a Geffen sürgetésének ellenére sem akart elkészülni, ezért a kiadó megjelentette a Greatest Hits című válogatás lemezt. Az album az UK Albums lista első helyéig jutott, a Billboard 200 listán pedig a harmadik helyet foglalta el, csak az Egyesült Államokban 4.5 millió darabot adtak el belőle. Axl Rose megpróbálta meghiúsítani az album kiadását, perbe bocsátkozott, mivel szerinte a válogatás elvonná a figyelmet a hamarosan elkészülő új Guns N' Roses albumról a Chinese Democracy-ról, és így többet vennének meg a válogatásból, az új lemez pedig észrevétlen maradna.

Május 5-én, Rose interjút adott Sebastian Bachnak a Friday Night Rocks Eddie Trunk rádióműsorban, és kijelentette, hogy a készülődő lemez az év végén meg fog jelenni. A távozó Buckethead helyén ekkortájt Ron Thal (Bumblefoot) gitárvirtuóz játszott.

2007. február 8-án a Beverly Hills-i Rodeo Drive Walk of Style ünnepségen előadtak két dalt (Knockin' on Heaven's Door és Sweet Child o' Mine). Február 23-án bejelentették, hogy az album felvételei befejeződtek, és hozzálátnak a keverésnek. Így a tervezett megjelenési időpontban ismét nem jelent meg az új lemez.

A közelmúlt eseményei

2007. május 4-én három dal kiszivárgott az internetre: az IRS frissített változata, a The Blues és a címadó dal. Mindhárom dalt már előadták korábban az élő fellépések alkalmával. Ezt követően kezdetét vette a Chinese Democracy Világturné Mexikóban, majd Ausztráliában, és Japánban.

Augusztus végén különböző találgatások vették kezdetét az album megjelenési időpontjáról. Végül a Best Buy, és az Interscope Geffen A&M Records hivatalos sajtóközleményében bejelentette, hogy a lemez megjelenési időpontja november 23-ára várható. A rocktörténelem egyik legjobban várt lemeze végül tényleg megjelent és számos országban az első helyen debütált. A Billboard 200-on a harmadik helyezett lett, továbbá három kislemezt jelentettek meg róla (Chinese Democracy, Better, Street of Dreams). Világszerte több mint 6 millió példányban kelt el.

Időközben egyre többet lehetett hallani olyan pletykákról, hogy összeáll a régi zenekar, melyeket Rose tagadott. 2009 márciusában Robin Finck helyére DJ Ashba került.

Chinese Democracy világturné 2009/2010

2009. szeptember 14-én a zenekar bejelentette, hogy négy koncertet fognak adni Ázsiában. December 19-én a Tokyo Dome-ban léptek fel ahol a leghosszabb koncertjüket adták, 3 óra 37 perces játékidővel. A létesítmény történetében is ez volt a leghosszabb koncert, ahol az új album dalai mellett elhangzottak a régi klasszikusok is, valamint egy AC/DC és egy Dead Boys feldolgozás is.

Manapság is folyamatosak a pletykák egy esetleges újraegyesülésről, a lehetőséget azonban mindkét fél elveti. Slash szerint egy újjáalakulással több 100 millió dollárt kaszálhatnának, de erre szerinte nincs sok esély.

Zenei stílus

A Guns N' Roses zenéjében a hard rock, a blues, a stadion rock, a glam metal a punk rock és a klasszikus rock and roll keveredik. A kezdeti nyers hangvétel mellett folyamatosan előtérbe kerültek az akusztikus gitárok, fúvósok, billentyűs hangszerek is. Az egyszerű dalszerkezeteket epikus, összetettebb kompozíciók váltották fel, persze a hard rock elemek megtartása mellett. A legutóbbi lemezen (Chinese Democracy) pedig az indusztriális elemek hatása is teret kapott. Saját bevallásuk szerint legfőbb inspirációs forrásként az alábbi zenekarok voltak rájuk: Hanoi Rocks, Queen, AC/DC, The Rolling Stones, Rose Tattoo, Led Zeppelin, Aerosmith, New York Dolls.

Videók

  • Guns N' Roses - Sweet Child O' Mine
  • Guns N' Roses - Knocking On Heaven's Door
  • Guns N' Roses - November Rain
  • Guns N' Roses - Don't Cry
  • Guns N' Roses - Paradise City
  • Guns N' Roses - Welcome To The Jungle
  • Guns N' Roses - Patience
  • Guns N' Roses - Estranged
  • Guns N' Roses - Since I Don't Have You
  • Guns N' Roses - Dead Horse

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Axl Rose
ének
zongora
Slash
szólógitár
Duff McKagan
basszusgitár
vokál
Richard Fortus
ritmusgitár
Dizzy Reed
billentyűsök
ütőhangszerek
vokál
Melissa Reese
billentyűsök
vokál
Frank Ferrer
dob