Bejelentkezés

x
Search & Filters

Hangtapasz

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2004

További képek

Biográfia: 

A Hangtapasz 2003 őszén alakult Debrecenben, Leposa Attilával (gitár, ének) és Kovács Benedekkel (basszusgitár). A két fiú már évek óta együtt zenélt a N.É.V című zenekarban. Ezután gondoltak egyet és új csapatot alakítottak, ekkor csatlakozott hozzájuk Szűcs Milán (dobos), azóta is együtt játszanak. Az első két év az összeszokás és a stíluskeresés jegyében telt. Majd ezt az időszakot egy demó készítése zárta le 2005 tavaszán. Ezután az együttes már aktívan koncertezett. A csapat saját, dallamos rockzenét játszott. A dalszövegeket is maguk írták-írják.

2005-ben a zenekar fellépett a debreceni Egyetemi Napokon a Zanzibár, Nyíradonyban a Zorall előtt, a Vekeri-tavi Fesztiválon és több debreceni, illetve Debrecen közeli klubban. Ugyanebben az esztendőben elkészült a formáció első honlapja.

2006-ban új demót készített a Hangtapasz Megfoghatatlan címen. A következő időszak sok gyakorlással, dalszövegírással és koncerttel telt, immáron kilépve a régióból is.

2008 fontos év a Hangtapasz életében. Januárban elkezdődtek a Másvilág maxi felvételei, egy felszereltebb stúdióban, nyárra befejezték a lemezt. A stúdiómunkálatokkal párhuzamosan frissült a honlap is. A maxi egy időben jelent meg az új honlappal.

Még ezekben a hónapokban a Szeg zenekar társaságában sikeres koncertet adtak: Szerbiában, Zentán  a Zeppelin Klubban. Majd egyetemi rendezvények, nyári fesztiválok:Campus Fesztivál, Azfeszt, Rá-Barock, ősszel klub-koncertek követték a sort. Ugyanebben az évben, decemberben megvalósult első önálló Hangtapasz koncertjük a debreceni Klinika Moziban. Vendégek: Aetrigan, Kerozin és a Lúzerek.

2009 szintén fordulópont az együttes életében, hiszen február végén a Hangtapasz megnyerte a kaposvári N.A.SZ. FESZT jótékonysági rockzenei tehetségkutató fődíját, valamint a legjobb szövegért járó díjat. Az országos tehetségkutató zsűrije a Junkies zenekar. Ezt követően egyre több felkérés érkezett, valamint közösen szervezett koncerteken lépett fel  a Stereomilkés a Hangtapasz.

December végén megjelent egy kétszámos promóciós anyaguk aTankcsapda jubileumi koncertjére, ahol a Hangtapasz vendégzenekarként lépett fel a nagyszabású rendezvényen, a debreceni Főnix Csarnokban. Ugyanebben az évben elkezdődtek első nagylemezük stúdiómunkálatai. A korong, a tervek szerint, 2010 áprilisában lát majd napvilágot.

2010-ben méginkább felpörögnek az események. Tavasszal elkészül az első videoklip, amelyet a srácok a Néha Néha című dalra forgattak.

Végre elérkezett az idő, hogy június 1-jén megjelenjen  a csapat első önálló nagylemeze, Tapasztalj!címmel. A koronghoz az első hónapban a Rockinform magazin mellékleteként lehetett hozzájutni, ezt követően az ismert hipermarketek és bevásárló központok polcaira is eljutott országszerte.

2010 az első év, amikor igazán sok koncerten mutatja meg magát a zenekar, egyre több rutint szerezve és egyre nagyobb sikerrel. A Hangtapasz fellépett a Tankcsapda társaságában a Zöld PardonbanBudapesten, és a pilisjászfalui motoros fesztiválon. Játszottak Balmazújvárosban a Junkies előtt, valamint Debrecenben a Black Out vendégeként.

Októberben dőlt el, hogy a Hangtapasz egy turné erejéig csatlakozik a Tankcsapdához és vendégzenekarként részt vesz a Tele a Tankot 2010 Tour-on. A koncertsorozat helyszínei: Pécs, Szombathely, Ajka, Kecel , Budapest (Syma Csarnok), Debrecen (Kossuth tér).

A turné utolsó állomása több szempontból is különleges volt a zenekar számára, hiszen 2009 után ismét otthon, Debrecenben búcsúztathatták az óévet, ráadásul December 31-én (Szilveszterkor) Debrecen Főterén kívánhattak csaknem 50.000 embernek Boldog Új Évet.

2011 elején olyan zenekarok társaságában lépett fel a zenekar, mint a Kowalsky meg a Vega, valamint a Hooligans. Ezt követően áprilisban a Hangtapasz ismét csatlakozott a Tankcsapdához az Új Nap Vár Tour 2011 keretein belül , és olyan városokat érintett, mint Gödöllő, Gyöngyös, Mindszent, Kisvárda, Sopron, Tatabánya, Zalaegerszeg, Kaposvár és Békéscsaba.

A koncertek mellett az a megtiszteltetés érte a zenekart, hogy meghívták a Magyar Televízió SZTÁRSÁVműsorába, ahol az interjú mellett, két szám élő felvételére  is sor került.

2011 nyári fesztiválok tekintetében is bővelkedik, ami annak is köszönhető, hogy 200 zenekar közül a Hangtapasz bejutott az UNICUM Tehetségvadászat 10 legjobbjába, így a SZIGET és a VOLTfesztiválokon is megmuatathatja a banda milyen is szerintük a debreceni rock’n’roll…

Folytatása következik…

Megjelent kis- és nagylemezek:
Hangtapasz Demó 2005
Megfoghatatlan (2006, Demó)
Másvilág (2008, maxi)
Főnix 09/12/29 (2009 promó)
Tapasztalj! (2010 nagylemez)

Videók

  • Hangtapasz - Néha néha
  • Hangtapasz - Fürdőruhás Sláger
  • Hangtapasz - Megfoghatatlan
  • Hangtapasz - Hangtapasz

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Leposa Attila
ének
gitár
Kovács Benedek
basszusgitár
vokál
Szűcs Milán
dobok