Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kampec Dolores

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1984

További képek

Biográfia: 

A Kampec Dolores-t 1984-ben alakult. Képzeletgazdag, eredeti szintézise különös dallamoknak, szürreális szövegeknek, finoman töredezett ritmusoknak. Jól hallható a népzenei (magyar és nem magyar) hatás, amely modern jazzel, elektronikus megoldásokkal, helyenként kortárs improvizációval keveredik.

A korai években rendszeres szereplői voltak a Déja Vu Revü, a Ráday klub, az Almássy téri Klub 2000 szórakozóhelyeknek, de játszottak 1985-ben Nico előzenekaraként is a Petőfi Csarnokban.

A külföldi szereplések 1987-ben, a varsói Carrot Fesztivállal kezdődtek, amely az első nagyszabású, nemzetközi alternatív zenei esemény volt Kelet-Európában. A Kampec Dolores 1988-ban előzenekarként vett részt a legendás amerikai zenekar, a Pere Ubu 12 országot érintő európai turnéján.

1988-ban a holland The Ex meghívására és támogatásával Amsterdamban az együttes elkészítette első nagylemezét, amelyet a Konkurrel jelentetett meg Nyugat-Európában, majd a következő évben a Ring, Magyarországon. A "Levitáció" c. 1989-ben felvett, '91-ben megjelent második nagylemez a sajtó szerint 1991-ben az év legjobb magyar alternatív lemeze volt.

A "Tű fokán" időszakban (1991-94) az alapító trió Dózsa György gitárossal volt teljes, aki 1997-ig maradt a zenekar tagja. Az 1993-ban megjelent albumon Muraközi Péter dobol. Ebben az időszakban a két gitár lehetőségeivel való kísérletezés jellemezte a Kampec útját.

"Kenderesi Gabi hangja érdeklődést mutat az absztrakt expresszionizmus iránt. A Kampec Dolores nagyon kifinomult ízlésről kezd tanúskodni." -írta a londoni Wire a lemezről.
Szini és Murak távozása a csoportból egybeesett Hajnóczy és Kenderesi radikálisabb stílusok iránti érdeklődésével. A "Zúgó" album időszakában (1995-99) Ágoston Béla (szaxofon, fuvola, duda stb.) és Hárságyi Péter (ütőhangszerek) váltak a Kampec Dolores további meghatározóivá.

Kenderesi Gabi ezen a lemezen szövegeket alig használ, szokatlan vokális technikákat és ismeretlen nyelveket annál inkább.
"A Zúgó mind a zenei eszközök, mind a formai elemek használatában bátrabb és újszerűbb elődeinél." - írta a kritikus a freejazz és kvázi-kortárszenei momentumokban bővelkedő lemezről. Erre az időszakra esett a Kampec észak-amerikai bemutatkozása a kanadai Victoriaville fesztiválon.

1999-ben új ritmusszekció - Vajdovich Árpád: basszus, Halmos András:dob - lépett a korábbiak helyére. E formáció megszilárdulása után 2000-ben készült el a következő CD: "A bivaly hátán". Ezen néhány hosszabb lélegzetű, szabadabb darab mellett ismét szerepelnek dalok is, saját, magyar szövegűek mellett egy török és egy dél-indiai adaptáció.

Az együttes 2003 őszén - története során először - koncertlemezt adott ki, amely egyben az eddigi repertoár egyfajta összefoglalása is. 2003 nyarán Halmost Ölveczky Tamás váltotta fel a doboknál.

A 2006-os „Földanya, Égapa” (Ölveczky Tamással a doboknál)  először Japánban látott napvilágot a Poseidon Records-nál, majd itthon és Angliában is.
 

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Kenderesi Gabi
ének
Hajnóczy Csaba
gitár
Grencsó István
fúvós hangszerek
Vajdovich Árpád
basszusgitár
Németh Csaba
dob