A MyLord zenekar őse a Verolex Rock Team. A VRT léte alatt rengeteg helyen zenélt a banda. Az ország Nyugati határától a Balaton-parton keresztül, Budapesten át, Kecskemétig. Ezzel a fomációval csak saját számokat játszottunk.
2011-ben a tagok úgy döntöttek, hogy új zenekart alapítanak, aminek tagjai a mostani MyLord-ok, és Márkosi József a billentyűs hangszereknél.
Ennek a formációnak új nevet kellett adni, és így született a MyLord zenekar.
Ezek után Márkosi József elhagyta a zenekart.így a Végleges felállás: Scheich Réka - ének; Pető Zsolt - dob ; Bóza Kristóf Husy - gitár; Pető Csaba - basszusgitár, vokál
Ezzel a felállással is rengeteg helyen zenéltünk, és próbáljuk rászoktatni a közönséget az igényes zenére. Sok külföldi rock slágert játszunk, de vannak saját számaink is, amik két rádióban is szólnak: eGo fm, Rock-R-radio.
Még a Verolex Rock Team ideje alatt egy netes szavazás alapján felkerült egy saját számunk a kalocsai Korona rádió válogatás CD-jére.
2012-ben a jolhallod.hu hírdetett versenyt zenekar, és dj kategóriában. Ezen a versenyen több, mint 1500 szavazattal végeztünk a második helyen.
A zenekar továbbra is gőz erővel dolgozik!
Legközelebbi koncertünk dátumát megtudhatod a honlapunkról:
www.mylordzenekar.hu
És ne feledjétek: "Járj sok Rock koncertre, hogy ne érjen disco-baleset"
Facebook kommentek