Azenekar egy fagyos decemberi éjszakán látott holdvilágot pár sör kíséretében 3 régi barátból: Gyetvai Dániel (Gy.D)dobos, Csontos Péter (Eddy) basszus gitáros, Várszegi Attila (Csülök) gitáros, + egy hozzájuk csapódó jómadár Sáfár Krisztián (Safi) gitáros-kornyikálós összeállásával alakult.
Az egykor hobbizenélés céljából összeállt csapat másfél évig sláger feldolgozásokkal zúzták szét a mit sem sejtő hallgatóság dobhártyáit, ennyi kellett is, hiszen az összeszokás céljából ez elengedhetetlen. Viszont idővel rájöttek, hogy amit igazán adni akarnak, az nem a mások által kitaposott ösvényen, hanem a saját tapasztalataik, érzéseik által megfogalmazott gondolatmeneten kell alapulnia. Így hát búcsút mondtak egykori példaképeik feldolgozásának játszásán és rátértek az önmegvalósítás útjára, ahol a saját törvényeik diktálnak!
Mostanra már megjelent egy albumuk is, ami az Első Dózis névre hallgat és a Skizofréniás névre keresztelt EP, amit angol nyelven is elérhetővé tettünk. (Természetesen itt hozzá kell tenni, hogy a tévhittel ellentétben ez a Steroid nem okoz impotenciát. Tehát sem az orvos véleménye és a gyógyszerész javaslata nem kell, hogy az adott illető szétrázza a fejét egy ilyen koncerten.)
Mára már maguk mögött tudhatnak pár nagyon értékes és emlékezetes koncertet, fesztivált és tehetségkutatót ahol nagyon eredményesen szerepeltek (2009 és 2010 Rockmaraton Tehetségkutató: közönség nyertesek, 2010 Salgótarján Éter Fesztivál: 2. helyezés, legjobb szólógitáros cím(Várszegi Attila), 2011 Budapest Bandák Csatája Tehetségkutató 3. helyezés)
Maguk mellet pedig nagyon sok barátot, támogatót és rajongót, akiknek nagyon hálásak, és akik miatt megéri felállni a színpadra és szétdöngetni az éjszakát.
Így most is itt vannak: 4 teljesen különböző ember, akik barátságból és a zene szeretetéből kifolyólag a maguk módján próbálnak áldozni a rock szellemének, és ehhez szerintük mi kell: egy jó téma, pár jó rif, egy pofátlan szóló egy kornyika és, hogy önmaguk legyenek, akik a saját útjukat járják.