A STOPPAGE (hadi-rokkant nyugdíjas vidám zenekar) egy magyar Punk zenekar, amelyet Séfer Csaba (Subi) és Hornyák Gergő (Moris) alapított 2007-ben “Székrekedés” néven. 2009-ig csak ketten próbáltak, majd 2009 májusában az első dobos Harangus Arnold (Haree) állt be melléjük játszani. Ez nem sokáig tartott mert Haree egyetemre kezdett járni és folytatta tanulmányait inkább. Így folytatták a dobos keresését míg végül rá nem találtak Apagyi Bencére (Kisdobos) ki rendkívül jól dobolt korához képest. Úgy gondolták teljes a zenekar így már csak próbatermet kellett találniuk ahol rendesen próbálhatnak. Valamelyik hely túl drágának bizonyult, valahol meg nem szívesen látták őket a stílusuk miatt, majd végül a Képesség és Tehetség fejlesztő Magániskola alagsori zenetermét kapták meg, ahol hetente 2-szer próbálhattak. Később onnan is el lettek küldve a nagy hangzavar miatt. 2010 januárjában Moris talált egy gitárost Kálmán Csabát (Jeti) aki egy iskolába járt vele, habár, csak akkor keltette fel érdeklődését mikor gitárt látott nála. Így felajánlotta neki ha valóban érdekli a zene és volna kedve zenekarban játszani, akkor szívesen látná a STOPPAGE, így 2010 elejére már teljes volt a zenekar. Ezek után az Ösküi Művelődési házban kaptak helyet ahol rendszeresen próbáltak, majd 2011. Február elején Apagyi Bence (Kisdobos) és Kálmán Csaba (Jeti) úgy döntöttek kilépnek a bandából, ezért a banda szünetelni kezdett addig, míg meg nem találják új tagjaikat.
Februárban egy-két hét elteltével megtalálták a távozók utódait, Kálmán Csaba (Jeti) gitáros helyére érkezett Szarka Roland (Roli), Apagyi Bence (Kisdobos) helyére pedig Burgess M. Benjamin (BenG).
Aztán velük se nagyon mentek a dolgok, mert BenG-nek sok el foglaltsága volt ezért helyére lépett Jancsek Viktor!. Roli pedig lusta volt bejárni "sok volt az elfoglaltsága" neki is. Aztán Viktor sem bírta tovább két hónapig. Belépett Csordás József aki a dobok mögé akart ülni, de Hornyák Gergő már szinte a kezdetek óta dobolni szeretett volna.
Ez által Hornyák Gergő a nagybőgős helyét oda adta Papának (Csordás József) és ő ült be a dobok mögé.
Majd úgy döntöttek hogy vissza kéne térni a kezdeti négy tagú felálláshoz ezért, Subi elkezdett keresni egy új ritmusgitárost. Régi ritmus gitárosuk Kálmán Csaba egy bizonyos "Akarat" zenekarban játszott ahol a basszus gitárosuk [Bense Dávid] eléggé feltörekvő mutatványokat mutatott, mindig is imádta a zenélést. Először ritmusgitározott, majd basszusozott. Így hát Subi látta benne hogy "baszki ez a srác, ez" nagyon oda teszi magát. Ezáltal, miután Bense Dávid kiszállt az Akaratból Subi meg kérdezte hogy nincs e kedve a Stoppage-ben ritmus gitározni? Dávid csak annyit mondott: "Én nem szeretném ennyibe hagyni a zenét, én szeretném csinálni" úgy hogy el is vállalta. Az óta a Stoppage hivatalos ritmus gitárosa Dave.
A banda továbbra is ott próbál ahol tud. Minden erejüket bevetve csinálják ahogy csak bírják.
Az első koncertjük 2010. Március 19-én volt, Várpalotán a Célpont zenekarral. Nagy előrelépést jelentett nekik az Inotai M8-as fellépés és az Ösküi falunapon lévő koncertjük is, valamint 2011. Február 5.-én Várpalotán az Alagsor sörözőben sikerült a Rózsaszín Pitbull társaságában játszaniuk.
Az első Demó albumuk “DUGULÁS ELHÁRÍTÁS” néven készült el mely, 6 számot tartalmaz. Az első teljes albumukat 2011. Júniusában "FENNAKADÁS" néven jelent meg mely, 10 számot tartalmaz.
Facebook kommentek