Bejelentkezés

x
Search & Filters

Udvarias Idegenek

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2015

További képek

Biográfia: 

Az Udvarias Idegenek zenekar 2015. február 13-án alakult, Budapesten. Nagy Márk és Somi Károly hirdetést adtak fel, melyben egy gitáros-énekest kerestek zenekaralapítás céljából. Bár kezdetben hetekig csak virtuálisan tartották a kapcsolatot, a vidám hangulatú levelezésekből hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon vannak, így az első találkozás, melyen meghallgatták az énekes jelöltet, már gyakorlatilag csak formalitás volt.

A kezdeti tervek, miszerint első körben feldolgozásokat játszanak majd, hamar semmivé váltak, mivel az egyéni dalötletekből szinte azonnal megszülettek az első saját szerzemények. Dobos híján az alapítók azon fáradoztak, hogy az újdonsült dalokat minél jobban kidolgozzák, és még írjanak melléjük néhányat. Emellett persze gőzerővel keresték a további tagokat.

A korábbi elképzeléseknek megfelelően az volt a terv, hogy a kezdeti felállást (két gitár, basszusgitár, ének) legalább egy dobossal, de ha lehet még egy szintissel is bővítsék. Bár nem volt egyszerű, de 2017-re, miután 2015. végén Palotás Péter billentyűs, illetve egy évvel később Vaczula Rebeka dobos is csatlakoztak a zenekarhoz, kialakult az Udvarias Idegenek jelenlegi, remélhetőleg végleges felállása.

A zenekar folyamatosan bővítette házi stúdióját, aminek köszönhetően elkezdtek dolgozni a debütáló albumukon, melynek címe: Este találkozunk. A lemezről készült EP-t 2017. május közepén adták ki. A 15 dalból álló nagylemez a tervek szerint nyár végére várható, saját kiadásban.



 

Videók

  • Udvarias Idegenek - Gyújtogató
  • Udvarias Idegenek - Valcer
  • Udvarias Idegenek - Aranykor
  • Udvarias Idegenek - Úgyse

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Jánosy Balázs
ének
gitár
Somi Károly
gitár
Nagy Márk
basszusgitár
Palotás Péter
billentyűsök
Vaczula Rebeka
ütőhangszerek
Címkék: 
Udvarias Idegenek